Az MTA-elnök nekiment a kormánynak a tanévnyitón

2009.09.01. 14:06 Módosítva: 2009.09.01. 15:40
Nem jól működőnek minősítette Magyarországot Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a műszaki egyetem tanévnyitóján. Élesen bírálta a felsőoktatási intézmények vezetését, köztük a hallgatói érdekképviseleteket is, amelyekben kétes erkölcsiségű „pénzszerzők” és a diákképviseletet jó megélhetésnek tekintő gyenge teljesítményű hallgatók dominálnak.

Magyarországnak „erkölcsi, szellemi, lelki megújulásra van szüksége” – mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitóján. A Fidesz vezette kormány volt oktatási minisztere megjegyezte: ezúttal tágabb összefüggésben akar a felsőoktatásra, ezen belül Magyarországra tekinteni. Az ünnepségen Sólyom László köztársasági elnök is jelen volt. A teljes beszéd itt olvasható.

mta

„Ma Önök egy nem jól működő országban kezdik meg a 2009/2010-es tanévet” – mondta a hallgatóknak Pálinkás, aki szerint a magyar közéletben szinte mindent újra kell gondolnunk, és hozzá kell látnunk az újjáépítéshez.

A gazdasági világválság magyarországi hatásairól Pálinkás elmondta: „A válság mentséggé vált, a tehetetlenség indokává, ürüggyé, hogy a kilátástalanságot félelemmel kezeljük.”

Pálinkás szerint a válságot az emberek okozzák, mert elhiszik, hogy nincs valódi közük a dolgokhoz, mert tétlenségre kárhoztatták magunkat, és mert a felismerés felelősségét nem merték időben vállalni.

Az MTA-elnök bírálja a kormány oktatáspolitikáját is: "Az elmúlt évtizedek hibás vagy nem létező oktatáspolitikája, az oktatás irányításának hiánya, a szabadosság szép új világa látványosan megbukott." A megoldás szerinte az lenne, „ha megváltoztatjuk a korrupciót és pazarlást elősegítő finanszírozási rendet. Ha visszahozzuk a példamutatás elvét az oktatásban és a példakövetés örömét a tanulásban.”

Pálinkás József élesen bírálta a felsőoktatási intézmények vezetését is, amelyben "nem elsősorban a kikezdhetetlen integritású, megkérdőjelezhetetlen szakmai és emberi kvalitású professzorok határozzák meg az intézmény arculatát, és vezetik azt, hanem – a gyakran igencsak kétes erkölcsiségű eszközökkel dolgozó – „pénzszerzők”. Az akadémia alnöke szerint a diákokat sem a legtehetségesebb és legdolgosabb társaik képviselik, hanem a sokadik évüket az intézményben töltő, a diákképviseletet jó megélhetésnek tekintő gyenge teljesítményű hallgatók."

Az MTA-elnök beszédében kitért arra is, hogy a takarékos, minden fillérről elszámolni tudó, gazdálkodás valaha erény volt. "Nem állítom, hogy felsőoktatási intézményeink jól finanszírozottak, de kevesebb pazarlással ennyi pénzből is sokkal többet lehetne megvalósítani, stabilabban, kevesebb frusztrációval és eredményesebben lehetne dolgozni", fogalmazott. Pálinkás szerint ha az egyetemek nem fogadnák el az „erre lehet pénzt kapni, ezért ezt építjük meg” elvét, talán lehetetlenné tennék a "pályázati korrupció vámszedőinek helyzetét is".

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem kíván reagálni az MTA elnökének szavaira. Mint közölték, a tárca csak szakmai kérdésekben közli álláspontját.