Szállodavendégekre nem vonatkozik a blokád

2009. szeptember 3., csütörtök 18:53 |

A rendőrség biztosítja, hogy a lakók, bérlők vagy szállodavendégek bejuthassanak a szombati melegfelvonulás miatt lezárt területre, ahova akár egy-egy rendőr kísérheti be az érintetteket.

A szombati melegfelvonulás alatt a rendőrség lezárja az Andrássy utat és környékét, de a lakók lakcímkártya felmutatásával használhatják az érintett területet. Megoldják, hogy a lakcímkártyával nem rendelkező bérlők, az érintett területen található házasságkötő terembe érkezők, vagy szállodavendégek is bejuthassanak, mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Ez azt jelenti, hogy akár egy-egy rendőr bekíséri majd a szállodáig a vendégeket.

A rendőrségi intézkedés által érintett MaMaison Andrássy Hotelben csütörtök délután elmondták, hogy egyelőre még egyeztetnek a rendőrséggel. Azt próbálják elérni, hogy a szálloda vendégei a névreszóló kulcskártya segítségével használhassák a lezárt területet, de a vendégeket előre értesítik a szombaton várható nehézségekről.

A melegfelvonulás délután kettőkor kezdődik a Felvonulási téren, a menet az Andrássy úton halad majd az Erzsébet térig. Az útvonalat fémkordonokkal zárják körül.

A 2009-es a tizenharmadik melegfelvonulás Budapesten, és bár korábban is voltak ellenzői, de csak az elmúlt két évben torkolt erőszakba a rendezvény. 2007 nyarán szélsőséges tüntetők sértegették a felvonulókat, majd tojással, kövekkel, sörösüvegekkel dobálták őket.

2008-ban ennél is brutálisabbak voltak az ellentüntetők, már nemcsak a felvonuláson, hanem előtte is voltak atrocitások. Pár nappal korábban Molotov-koktélokat dobtak a józsefvárosi Magnum szauna előterébe, még korábban megtámadtak egy belvárosi melegbárt is. A radikális ellentüntetők tojásokkal, kövekkel, gázgránátokkal dobálták a felvonulókat, és a rendőrökkel is összecsaptak.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Idén is kockázatos a melegfelvonulás  - 2009.08.24.
Szeptember 5-én lesz a Budapesten melegfelvonulás és a magyar&svéd vb-selejtező, vagyis egyszerre lesz az utcán sok meleg és sok futballhuligán.
A magyarok háromnegyede engedélyezné a melegfelvonulást - 2009.09.01.
A Nézőpont felmérése szerint a pártszimpátia és a melegfelvonulásról alkotott vélemény között nincs szoros összefüggés.
Ékes Ilona betiltatná a melegfelvonulást - 2009.08.28.
A Fidesz képviselője és nőszervezetek szerint a rendezvény félelmet kelt, és veszélyezteti az iskolások erkölcseit.

Shopline

  • Ház kilátással
    Fforde, Katie: Ház kilátással Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!