Lemondásra szólították fel Molnár Oszkárt

2009. szeptember 4., péntek 16:30 |

Több roma szervezet lemondásra szólította fel Molnár Oszkárt, Edelény polgármesterét, aki egy csütörtökön nyilvánosságra került felvételen sértő módon nyilatkozott a cigányokról.

Valamennyi tisztségéből való azonnali lemondásra szólította fel az MCF Roma Összefogás Párt vezetése Molnár Oszkárt, Edelény polgármesterét, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a cigányságot támadó nyilatkozata miatt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány kisebbségi önkormányzat is tiltakozott, és aláírásgyűjtést kezdeményezett a politikus ellen.

Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott: "az általánosító, a cigányság ellen uszító, a kirekesztést elősegítő nyilatkozata miatt minimum bocsánatkérésre szólítom fel Molnár Oszkárt, és ha demokratának tartja magát, vonja le a megfelelő következtetéseket".

molnar oszkar
Molnár Oszkár 2007-ben a parlament előtt

Vállalja a nyilatkozatot

Edelény polgármestere az RTL Klub által csütörtök este nyilvánosságra hozott felvétel szerint az önkormányzat júniusi testületi ülésén azt mondta: "a cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon, például Szendrőládon, a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni", majd hozzátette: "utánajártam, és igaz: gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát, azért, hogy nyomorék gyereket szüljön".

Molnár Oszkár csütörtökön kijelentette: vállalja nyilatkozatát, és nem mond le.

Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke azt mondta, a párt helyi ügynek tekinti a kirobbant vitát.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!