Több százezret keres az elítélt Kodela

2009.10.06. 09:23
Havi bruttó 884 ezer forintot keres két állami tulajdonú cégnél a brókerügyben jogerősen elítélt Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkára, értesült a Magyar Nemzet. Kodela a Zalaerdő Zrt-től is kap pénzt, ahonnan júliusban elvileg kirúgták, valójában csak az áthelyezték az igazgatótanácsból a felügyelőbizottságba.

Bruttó 884 ezer forintot keres két állami cégnél Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal a brókerügyben jogerősen elítélt volt helyettes államtitkára, értesült a Magyar Nemzet. Az állami tulajdonú vállalatok szeptemberben nyilvánosságra hozott fizetési adatai szerint Kodela a mai napig a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó ügyvezető igazgatója, havi bruttó 850 ezer forintért.

Emellett felügyelőbizottsági tag a Zalaerdő Zrt-nél, ahol havi bruttó 34 ezer forint a díjazása. Kodela korábban igazgatósági tag volt a Zalaerdőnél, de az állami karcsúsítás jegyében jálius 31-ével megszűnt az állása. Azóta felügyelőbizottsági tag.

Kodelát idén júliusban ítélte jogerősen 8,1 millió forint pénzbüntetésre a Fővárosi Ítélőtábla a brókerügyben játszott szerepéért. Első fokon még felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a volt helyettes államtitkárt.

Kodelát adócsalással vádolták, mert nem szerepelt bevallásában az a százezer dollár és százezer euró, amit a brókerügy fővádlottjától, Kulcsár Attila álbrókertől kapott.