Székely feljelenti a vakcinás rémhírterjesztőket

2009.10.07. 17:20 Módosítva: 2009.10.07. 17:29
Székely Tamás egészségügyi miniszter ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a legfőbb ügyésznél az új influenza elleni vakcináról az interneten és a sajtóban terjesztett hamis, alaptalan állítások miatt. A tárca vezetője szerint a rémhírekkel a járvány elleni védekezés sikerét kockáztatják.

Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint a légből kapott információk szándékos terjesztése megvalósíthatja a közveszéllyel fenyegetés, illetve a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűncselekményét.

Az egyre szélesebb körben terjedő rémhírek emellett elbizonytalanítják a lakosságot, ami végső soron a járvány elleni védekezés sikerét kockáztatja, közölte az Egészségügyi Minisztérium.

Aaz oltóanyagok gyártását a betegek érdekében szigorú nemzetközi és hazai előírások szabályozzák. Az új influenza elleni magyar gyártású vakcinán minden szükséges klinikai vizsgálatot elvégeztek, a forgalomba hozatali engedély csak ezt követően adható ki, közölte a tárca.

A felnőttek számára gyártott védőoltás már megkapta a forgalomba hozatali engedélyt, így az biztonságosan alkalmazható. A 3-18 éves korosztály, illetve a 6 hónapos és 3 év közöttiek oltóanyagának forgalomba hozatali engedélye várhatóan a jövő héten kiadható lesz.