Nem biztos, hogy van lehetőség a sukorói szerződés felbontására

2009. október 8., csütörtök 12:39

Elsősorban az állam számára legolcsóbb megoldásra kell törekedni a sukorói beruházással kapcsolatban, jelentette ki Oszkó Péter. Szerinte nem biztos, hogy ez a szerződés felbontása és a per lenne.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Milliárdokat követelhet a magyar államtól a sukorói befektető - 2009.10.30.
Joav Blum beruházását a Gyurcsány-kormány kiemelt ügynek nyilvánította, ez biztatásnak minősül.

A sukorói kaszinóberuházásról egyeztetett Budai Gyulával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának fideszes delegáltjával Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Budai kitartott azon álláspontja mellett, hogy az ügyészség által vizsgált és aránytalannak tartott telekcserével bonyolított projekt izraeli beruházójával egyszerűen szerződést kéne bontani. A pénzügyminiszter szerint azonban vizsgálódni kell, a szerződés felbontását össze kell vetni minden más olyan lehetőséggel, amellyel esetleg hasonló eredményre juthatnak, de az állam számára kisebb lenne a kockázat.

Oszkó szerint határidőt kellene szabni a vagyonkezelőnek a beruházóval való közös megegyezésre. Ha ez lejár, akkor kellene a vagyonkezelőnek "jogi lépéseket kilátásba helyeznie".

Oszkó amúgy személyesen nem kezdeményezhet jogi lépéseket, de utasíthatja erre a beruházóval jogi kapcsolatban álló Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt. De elsősorban az állam szempontjából legolcsóbb, megegyezéses megoldásra törekednek, mondta.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Sukorón nem lesz kaszinóváros - 2009.10.05.
A pénzügyminiszter szerdán kezdeményezheti a bíróságnál a telekcsere-szerződés felmondását.
Sukorói telekügy: 600 millióval túlbecsülték a cseretelket - 2009.10.01.
Még kétszázmilliót sem érnek azok a Pest megyei ingatlanok, amiért a sukorói telket adta az állam.
Az MNV is kifogásolta a sukorói telekbizniszt - 2009.09.04.
Két hónappal a telekcsere előtt szakmailag nehezen támogathatónak és jogilag is aggályosnak tartották a telekcserét.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!