Megtudjuk, rasszista-e Molnár Oszkár

2009.10.11. 20:39
Navracsics Tibor nem olyannak ismeri Molnár Oszkárt, aki komolyan cigányozna és zsidózna, ezért megkérdezi tőle, hogy miért is teszi ezt. A parlament hétfői ülésén lesz sukorózás, hunvaldozás, és döntenek az önkormányzatok törvényességi felügyeletéről is.

A parlament hétfői ülésnapjának legérdekesebb eseményére még az ülés kezdete előtt sor kerül, ekkor ül le ugyanis Navracsics Tibor négyszemközt Molnár Oszkár edelényi polgármesterrel, aki az utóbbi időben rasszista kijelentésekkel vonta magára a figyelmet. Azért már eljárás is indult ellene, hogy magzataik szándékos károsításával gyanúsította városa roma asszonyait, a tavaly karácsonyi zsidózó nyilatkozatának, mely szerint a zsidó nagytőke világuralomra, azon belül is elsősorban Magyarország megszerzésére törekszik, még csak politikai visszhangja volt.

Navracsics Molnár személyes ismerőseként úgy gondolja, hogy ezek a kijelentések valójában távol állnak a polgármestertől. Ezek után már minket is érdekel, hogy akkor miért mondta ezeket.

Maga az ülés a szokásos menetrend szerint zajlik majd. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök vagy a pénzügyminiszter is felszólal napirend előtt, hiszen a múlt héten zajlott a költségvetés általános vitája, erről pontosabbat majd csak nem sokkal az ülés előtt tudunk mondani.

Az interpellációk és az azonnali kérdések után kezdődik a törvényalkotás, hétfőn három érdekesebb téma vetődik fel. Elkezdődik a sukorói vizsgálóbizottság felállításáról szóló fideszes javaslat általános vitája. A miniszterelnök a múlt héten kérdésre válaszolva azt mondta, áll a vizsgálat elé, kérdés, hogy az MSZP is így gondolja-e.

Módosítják a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényt is. Ezt az alkotmánybíróság találta alkotmányellenesenk, mivel a törvény nem szabályozta az önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést gyakorló közigazgatási hivatalok jogállását. A javaslat szerint az önkormányzatok működését a megyei, illetve fővárosi illetékességű közigazgatási hivatalok látják majd el, melyek működését a kormány rendeletekben szabályozhatja majd.

A parlament emelett dönthet a Fidesz azon javaslatának sürgős tárgyalásáról, mely alapján az előzetes letartóztatásban vagy börtönben lévő polgármesterek és polgármester-helyettesek ne kaphassanak fizetést úgy, mint most Hunvald György VII. kerületi polgármester.

A nap további részében nemzetközi és uniós jogharmonizációs döntéseket hoznak majd.