Meggyes Tamás géppisztolyos merényletet jelentett be

2009. október 16., péntek 20:11 |

Az esztergomi polgármester szerint az MSZP zsoldosai az életére törnek, illetve kábítószert akartak a házába csempészni, sőt az őt zaklatásért feljelentő felesége is a baloldalnak dolgozik.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Kiberháborúba torkollik az esztergomi politikai csata? - 2009.10.17.
DOS-támadást intéztek valakik a polgármestert gyakran bíráló Szeretgom.hu ellen, rövid időre sikerült is kiiktatni az oldalt.

Esztergom fideszes polgármestere egy pártja által a város főterén szervezett demonstráción arról beszélt, hogy motorról, géppisztollyal elkövetendő merényletet szerveztek ellene.

Meggyes Tamás elmondta: augusztus végén keresték meg a rendőrségtől azzal, hogy információik szerint egy bizonyos csoport merénylet szervezésébe kezdett ellene, s motorról, Skorpió géppisztollyal lőnék le. "A motort megvásárolták, az útvonalat lejárták és megkezdték a fegyver beszerzését" - tette hozzá.

Állítása szerint a kompromittálására egy másik tervet készítettek: fegyvert vagy kábítószert készültek csempészni a házába. A cselekmények elkövetésével gyanúsítottak egyike korábban öt és fél évet ült fegyver és robbanószer beszerzéséért - azokat pesti maffialeszámolásokban használták fel -, a másik gyanúsított Németországban bujkál. A polgármester kitért arra, hogy ebben az ügyben is felbukkan Misznéder János és Horváth Mihály neve, akiket házának és autójának a felgyújtásával is kapcsolatba hozott a rendőrség.

Véleménye szerint az őt támadó erők "az MSZP zsoldjában állnak". A következő fél évben mindenütt hasonló esetek várhatók "azoktól, akik 47-től ülnek a nyakunkon és a kezükben van mindaz, amit önöktől az elmúlt 70 évben elvettek" - mondta az őt támogató demonstráció mintegy ezer résztvevője előtt Meggyes Tamás.

Az esztergomi Fidesz és Fidelitas - hét másik szervezettel együtt - a városvezetés és Meggyes Tamás mellett demonstrált pénteken. A tüntetéssel tiltakozni kívántak a "baloldali lejáratókampány", különösen a Meggyessel szemben kritikus szeretgom.hu portál ellen.

Meggyes Tamást éppen egy nappal a tüntetés előtt jelentette fel zaklatásért a felesége, aki azzal is vádolja, hogy a polgármester gyermekei füle hallatára halálosan megfenyegette őt. Meggyes tagadja a vádakat, és az ellene szervezett hadjáratnak tudja be őket.

Kapcsolódó anyagok:

Feljelentette zaklatásért Meggyes Tamást a felesége  - 2009.10.15.
Az esztergomi polgármester állítólag gyermekei előtt közölte nejével, hogy meg fogja ölni.
Esztergom polgármestere beperelt egy bloggert  - 2009.04.22.
Meggyes Tamás 1 000 100 forintos kártérítést követel a szeretgom.hu egyik szerzőjétől.
Tamás, a Magyar Nemzet harmadik napja Esztergomról cikkezik

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés