Lassú a vakcinák kiszállítása

2009. október 29., csütörtök 13:46 |

Bár már a múlt héten bejelentették, hogy megkezdik kiszállítani a patikákba az új influenza elleni oltóanyagot, több gyógyszertár még mindig nem kapta meg a megrendelt mennyiséget. A patikusok szerint a készletgazdálkodási intézetnek kevés autója van. Az intézmény igazgatója azt mondta: igyekeznek teljesíteni a megrendeléseket, és nagykereskedőket is bevonnak a szállításba.

Több patika is lassúnak tartja az új influenza elleni oltóanyagok kiszállítását. Az Index szerdán több patikában érdeklődött, megkapták-e már a megrendelt mennyiséget. Volt, ahol arra panaszkodtak, még mindig várják a szállítást, holott a múlt héten már föladták a megrendelést.

Az egyik budai patika vezetője azt mondta: ahhoz vannak hozzászokva, hogy a nagykereskedők akár egy nap többször is szállítanak, és a megrendelés is gördülékenyen megy. A vakcinát azonban most az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet szállítja ki, amelynek a patkikus tudomása szerint csak néhány autója van, amivel az egész országba kellene szállítani.

Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet most először kapta azt a feladatot, hogy vakcinákat szállítson ki az ország egész területére, és igyekszik ennek a feladatnak maximálisan megfelelni, mondta az Indexnek Kárpárti Zsuzsanna az EKI főigazgatója. Kérdésünkre, hogy hány autója van az EKI-nek, Kárpáti Zsuzsanna azt válaszolta: a vakcinákat csak hűtőkocsival szállíthatják, Magyarországon a legkisebb nagykereskedőnek kettő ilyenje van, a legnagyobbnak tíz, az EKI-nek e két szám között. Egy nagykereskedővel már szerződést kötöttek, kettővel pedig előkészítés alatt van a szerződés, hogy ők is részt vegyenek a szállításban.

Október 21-óta hatszáz helyről érkezett megrendelés új influenza elleni vakcinára az EKI-hez, az Intézet azóta folyamatosan teríti az oltóanyagot, mondta Kárpáti Zsuzsanna. A kocsikat a megrendelés alapján fuvarláncba állítják, majd ezek az ország különböző régiói felé veszik az irányt és településről településre szállítják ki az oltóanyagot. Mint Kárpáti Zsuzsa elmondta: a kiszállítást lassíthatja, hogy több patikának gondot okoz a megrendelés is. A megrendeléseket ugyanis faxon és emailen is el kell küldeni. Ha csak fax érkezik, nem tudjuk megfelelő logisztikai rendbe állítani a megrendelést, mondta az EKI főigazgatója.

A hírek szerint vannak orvosok és patikusok, akik szerint nem ellenőrizhető megfelelően, hogy volt-e megfelelően hűtve a vakcina a raktározásnál és a szállításnál. Kárpáti Zsuzsa erre válaszul azt közölte: az EKI-nek több nagykereskedőnél jobban felszerelt hűtési rendszere van, és minőségbiztosítási gyógyszerészt is alkalmaznak.

Az EKI raktáraiban a vakcinákat hűtve tárolják, ahol folyamatosan ellenőrzik és regisztrálják a hőmérsékletet. Van aggregátoruk, és külön riasztórendszer is működik, ha valahol csökkenne a hőmérséklet. Ha az egyik raktárban nem sikerül biztosítani a megfelelő hőmérsékletet, másik hűtőkamrába is át tudják helyezni a készleteket. A teherautókon is bevizsgált rendszerek működnek, ott is folyamatosan regisztrálják a hőmérsékletet, és megfelelő hűtőládákban tárolják az ampullákat, mondta az EKI főigazgatója.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel