Nem vonják felelősségre a Duna Palota igazgatóját

2009.10.30. 15:04 Módosítva: 2009.10.30. 15:04
A Duna Palota privatizálása vagy hosszú távú bérbeadása lehet a célja az intézmény vezetésének azzal, hogy az épületet és a benne működő szolgáltatásokat tudatosan tönkreteszi, és december 15-i hatállyal 37 dolgozójának felmond, vélekedik a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete. Felelősnek Keller József igazgatót tartják, aki viszont megtarthatja állását.

Tudatosan teszik tönkre a Duna Palotát, hogy az értékes belvárosi ingatlant utána áron alul adhassák el, hangzott el a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének pénteki sajtótájékoztatóján.

Bárdos Judit, a szervezet főtitkára elmondta, hogy már többször jelezték a visszásságokat a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek (MNV), miközben az intézmény és az abban működő két művészegyüttes állami támogatása folyamatosan csökken.

A veszteségesen működő Duna Palota Nonprofit Kft. megmentésére az a megoldás született, hogy 37 dolgozótól december 15-i hatállyal megválnak, a csoportos létszámleépítéshez szükséges 71 millió forintot pedig állami támogatásból fedezik.

Az MNV azzal érvel, hogy így megmenthető az égiszük alatt működő és közhasznú társaságba kiszervezett két művészegyüttes, a Duna Szimfónikus Zenekar és a Duna Művészegyüttes. Ezek finanszírozása állami pénzből történik, a költségvetési támogatást az önkormányzati minisztérium folyósítja számukra.

Bárdos Judit szerint a támogatás összege évről évre csökken, míg 2008-ra 408 millió forintot kaptak, 2010-ben már 260-270 millió forintból kell gazdálkodniuk. A Duna Palotában működő szolgáltatások, étterem, kávézó, kiállítások, különböző konferenciák felszámolásával az intézmény működése veszteséges, aminek rendezésére az állam további 49 millió forintot bocsát rendelkezésükre.

A főtitkár már 2008 decemberében levelet írt Tátrai Miklós akkori MNV-vezérnek, amiben azzal magyarázta, hogy az önkormányzati minisztérium csökkenti a támogatás összegét, hogy a Duna Palota igazgatója, Keller József a pénzt nem a két társulatra fordította.

Bárdos Judit hangsúlyozta, hogy az egyértelmű felelős Keller József, de sem a folyósító önkormányzati minisztérium, sem a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV nem vizsgálta ki, hogy miért lett veszteséges a Duna Palota, mire ment el a pénz, a megoldásnak 37 ember, akik között az igazgató nem szerepel, elbocsátását látták.

A szakszervezetnek a Duna Palotában és a művészegyüttesekben is vannak tagjai, ezért emeltek szót az átszervezések ügyében. A főtitkár szerint, ha megkapnák az állami támogatást, átvennék az intézmény üzemeltetését.

Bárdos Judit állításait támasztja alá az MNV egy belső jelentése, ami tudatos károkozással vádolja a Duna Palota vezetőit. A Heti Válasz szerint a tét az, hogy az MNV kinek tudja értékesíteni vagy hosszú távra bérbeadni a Grasham szomszédságában lévő épületet.