Hunvald repülőgépét is lefoglalták

2009. október 31., szombat 08:52 |

Zár alá vett a bíróság egy, az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetes letartóztatásban levő Hunvald György polgármester nevéhez köthető repülőgépet, írta szombati számában a Magyar Hírlap.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a napilapnak megerősítette: "a nyomozási bíró - a főügyészség vagyonfelderítése nyomán - a héten Hunvald György gyanúsítotthoz köthető további vagyontárgyak zár alá vételét rendelte el. A bíróság ennek keretében egy repülőgépet és négy személygépkocsit vett zár alá". Hozzátette: ezek a vagyontárgyak formailag más magánszemélyek, illetve gazdasági társaság nevén szerepeltek.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a bíróság ezt megelőzően egy banki folyószámlát, két személygépkocsit és három ingatlant vett zár alá Hunvald Györggyel kapcsolatban.

A repülőgép Hunvald feleségével hozható összefüggésbe, aki résztulajdonosa annak az amerikai cégnek, amelynek nyolcvan százalékos részesedése van a gépet üzemeltető vállalkozásban. A lap neve elhallgatását kérő informátora szerint a Hunvald család sosem használta a repülőgépet, csak egy üzleti vállalkozásuk volt.

Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség többek között hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja, melyeket bűnszervezetben követett el, így a gyanúsításban foglalt bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Uszítja a Király utcaiakat a kiengedett ügyvéd - 2009.10.20.
Az ingatlanpanamák ellen és a VII. kerületi testület feloszlatásáért szervez tüntetést a botrányban elsőként lecsukott ügyvéd testvére.
Hunvald álnevet használt - 2009.10.01.
A VII. kerületi polgármester még februárban nem a saját adataival jelentkezett be egy hotelbe.
Más számlájára utalják Hunvald fizetését - 2009.09.23.
Azért nem a zárolt folyószámlára ment a 740 ezer Ft, mert más személy kapja.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!