A Fidesz büntetné Sólyom sértegetését
Percről percre
nov. 2. 14:41A Fidesz puhán támogatta a kormányt Volán-ügyben
Hónig Péter szerint a kormány és a Volán megállapodása összhangban van az EU határozataival, mert az a szabad verseny helyett az úgynevezett szabályozott piacot preferálja a közlekedési közszolgáltatások piacán - azaz a kormány beavatkozhat, saját vállalatai védelmében akár ki is zárhatja a piacról a magánvállalkozásokat. Ennek ellenére a megállapodás szerinte nem zárja ki az alvállalkozók bevonását, sőt, valamilyen rejtélyes módon még azt is segíti, hogy a hazai kisvállalkozók megerősödve versenyre kelhessenek a tőkeerős külföldi vállalkozásokkal, mint amilyen az Orange Ways, amit ugye a kormány nem engedett be a helyközi piacra. Lakos Imre nem tudta elfogadni a választ, a Fidesz tartózkodással fejezte ki, hogy tulajdonképpen egyetért az etatista gazdaságpolitikával.

