rssA Fidesz büntetné Sólyom sértegetését

 
Percről percre

 Korózs szerint a fideszesek csak a lelkiismeretüket nyugtatják

Korózs Lajos szerint semmi sincs úgy, ahogy Balog mondja. A szociális államtitkár szerint a Fidesz biztos Molnár Oszkár ki nem adatása miatt izgul, amúgy pedig a Fidesz soha semmit nem tett a romákért. Ezt az ellenzéki padsorokból nagy pfujjolás fogadta. Szerinte a kormány 2,8 milliárd forintot fordított összesen a roma telepek felszámolására, idén pedig 250 milliót különítettek el, de azért csak ennyit, mert még tavalyról áthúzódó felszámolások zajlottak, "így nem volt értelme újabbakba belekezdeni". Novemberben pedig nyolcszáz millió forintnyi pályázatot hirdetnek a romatelepek felszámolására. 2013-ig összesen száz romatelepet kívánnak felszámolni. Balog nem fogadta el a választ, ezzel összezavarta Katona Béla házelnököt, aki szavaztatás helyett Káli Sándornak, a következő interpellálónak adta meg a szót. Aztán pontosított, a képviselők pedig elfogadták az államtitkár válaszát.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés