Zuschlagnak egy munkanélküli vett mobilt

2009.11.02. 12:35
Kihallgatta a bíróság azt a munkanélkülit, aki a vád szerint több telefont is vett saját nevére, másoknak. A saját nevére, megbízásból vásárolt telefonokért pénzt kapott, de azt nem tudta, hogy tőle kihez vándorolnak a telefonok.

A Zuschlag-per vádirata szerint Zuschlag Jánoshoz került egy mobiltelefon azon készülékek közül, amelyeket egy munkanélküli vásárolt meg. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság hétfőn hallgatta meg tanúként a budapesti munkanélküli férfit, aki elmondta: többen fordultak hozzá azzal, hogy a saját nevére vásároljon nekik telefont. A vádhatóság szerint a munkanélküli által vásárolt telefon Zuschlag Jánoshoz került, aki vádlott-társainak is adott mások nevére vásárolt készüléket.

"Munkanélküli, nagy magyar jobbikos és nem szocialista" - ezekkel a szavakkal mutatkozott be a tárgyaláson a férfi, akit a bíró helyreutasított. A bíró kérdésére a tanú elmondta: "egy cigánynak vásároltam egy mobiltelefont, amit kifizetett és kaptam 1500 forintot tőle. A saját nevén már nem vehetett telefont, ezért fordult hozzám, de vásároltam másoknak is telefont" - tette hozzá.

A vádirat szerint az egyik telefon Zuschlag Jánoshoz került. A per korábbi szakaszában elhangzott: miután Zuschlag János tudomást szerzett arról, hogy a telefonbeszélgetéseit lehallgatják, több mobiltelefont osztott szét társai között.

A hétfő délelőtt meghallgatott tanú nem ismert fel a vádlottak közül senkit sem, mert - mint mondta - nem közvetlenül nekik adta el a telefont. Beszámolt arról, hogy társaságonként évente két telefont tudott venni megbízásból azoknak, akik már tiltólistán voltak. Kitért arra, hogy a saját nevére, megbízásból vásárolt telefonokért pénzt kapott.

A Zuschlag János és 15 társa ellen indított per tanúk meghallgatásával folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.