Pénteken döntenek Hunvald fizetéséről

2009.11.04. 14:43
Tovább tart a vita az erzsébetvárosi Fidesz és MSZP között arról, jár-e az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi MSZP-s polgármesternek juttatás az önkormányzattól. Döntés pénteken várható.

A Népszabadság szerdai számában azt írta, a VII. kerületi képviselők a héten döntenek az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetes letartóztatásban levő Hunvald György fizetéséről. A távirati iroda úgy tudja, döntés a pénteki képviselőtestületi ülésen lesz, amelyre az MSZP és a Fidesz is nyújtott be előterjesztést az ügyben.

A szocialista alpolgármester, Gergely József nyilvános előterjesztésében emlékeztet az IRM szeptember 24-i tájékoztatására, miszerint a tárca úgy látja: a polgármester részére az előzetes letartóztatás idejére illetmény nem folyósítható. A tárca "határozott volt abban is, hogy a kérdés a jelenleg hatályos jogszabályok alapján egyszerűen megítélhető, további törvénymódosításra nincs szükség. A sajtóban jogi okfejtés nem jelent meg" - írja Gergely József.

Mint kifejtette, ezután ők maguk is megkeresték az IRM-et, azonban a minisztérium válaszlevelében - amellett, hogy részletesen megjelölte azon jogszabályokat, amelyekre álláspontját alapozta -, a jogszabályhelyek között nem szerepelt az előzetes letartóztatásra vonatkozó rendelkezés.

Nem kaptak választ

Az IRM nem válaszolt arra a kérdésre, kinek van hatásköre az általuk kifejtettek alapján a polgármester juttatásainak megvonására. "Erre vonatkozó kérdésünket ismételten feltettük, válasz eddig nem érkezett" - írta az alpolgármester, aki emlékeztet arra: a Fidesz és az MSZP parlamenti frakciója is nyújtott be indítványt az Országgyűlésnek az ügyben.

Mindezek alapján Gergely József szerint az a következtetés vonható le, hogy egy nem egyszerűen megítélhető jogi kérdésről van szó. "Az IRM magabiztos kijelentése úgy tűnik, mégsem volt annyira helytálló. Két parlamenti frakció képviselői is más véleményen vannak, és szükségesnek látják olyan törvénymódosítás elfogadását, amely valóban egyértelműsíti a helyzetet" - közölte.

Álláspontja szerint az IRM korábbi véleményével ellentétben jelenleg nincs olyan jogszabályi háttér, amely alapján akár a képviselőtestület, akár a jegyző jogosult lenne az illetmény megvonására, illetve az utalás szüneteltetésére.

Emlékeztet az alpolgármester arra is, hogy Hunvald György saját kezűleg írt nyilatkozatában kifejezte: a részére megállapított költségátalányt nem kívánja felvenni, kérte, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás jogerős befejezéséig ez az összeg az önkormányzat által nyitott letéti számlára kerüljön. "A kérésnek eleget tettünk", és addig erre utalják a juttatást, amíg jogszabály arról másként nem rendelkezik - zárja előterjesztését az alpolgármester, aki határozati javaslatában közli: a jelenlegi jogi környezetben a polgármester illetménye folyósításának szüneteltetéséről vagy megszüntetéséről nem áll módjában dönteni a testületnek.

A Fidesz újra próbálkozik

Az erzsébetvárosi Fidesz-frakció - ahogyan tette azt szeptember közepén is - pénteken ismét azt kezdeményezi, hogy a képviselőtestület Hunvald György részére az alapilletmény kifizetését függessze fel, a költségátalányt pedig vonja meg.

Vattamány Zsolt, VII. kerületi Fidesz-frakcióvezető szeptember 20-án azt közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György számára február 10. óta - amióta nem jár be a munkahelyére - az önkormányzat havi 742 560 forint juttatást adott, vagyis az előzetes letartóztatása óta eltelt idő alatt összesen 5 940 480 forintot kapott.

Másnap az erzsébetvárosi Fidesz-frakció kezdeményezte Hunvald György fizetése utalásának megszüntetését, de Bán Imre, a kerületi MSZP-frakcióvezető közölte, a kerületi képviselőtestületnek nincs hatásköre arra, hogy megvonja a polgármester fizetését.

A szocialisták is benyújtanak egy javaslatot

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt ezután bejelentették: törvényjavaslatot nyújt be a párt annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből. Október közepén az MSZP is benyújtotta a maga "lex Hunvaldját", amely javaslat szerint az előzetes letartóztatásban lévő polgármester, köztisztviselő, munkavállaló részére nem járna díjazás.

Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség egyebek mellett hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsítja, amelyeket bűnszervezetben követett el. Ezekért a bűncselekményekért a törvény szerint akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.