Az MSZP megvédte Hunvald pénzét

2009. november 6., péntek 11:07 |

Az erzsébetvárosi képviselőtestület ülésén leszavazták a Fidesz javaslatát, az előzetesben ülő polgármesternek egy letéti számlát nyitnak. Elmeszelték a lemondásra felszólító módosító indítványt is.

Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselőtestület pénteki ülésén ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg.

Az indítvány ellen szavazók elsősorban a jogszabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket. A képviselők ugyanilyen arányban utasították el azt a fideszes módosító indítványt is, amely arra vonatkozott, hogy a testület kérje fel Hunvald Györgyöt a mandátumáról való lemondásra.

A polgármester költségátalányával kapcsolatban Gergely József MSZP-s alpolgármester emlékeztetett: Hunvald György saját kezűleg írt nyilatkozatában már korábban kifejezte, hogy a részére megállapított költségátalányt nem kívánja felvenni és kérte, hogy az ellene folytatott büntetőeljárás jogerős befejezéséig ez az összeg az önkormányzat által nyitott letéti számlára kerüljön.

Nettó háromszáz

Gergely József közölte: a polgármester jelenleg nettó 300 ezer forintos illetményt kap, mást nem.

Elsőként Gergely József három részből álló határozati javaslatáról szavazott. A képviselők 11 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett elutasították az indítvány azon pontját, amely szerint Hunvald György illetményének szüneteltetéséről, illetve megszüntetéséről jogszabályi háttér hiányában nem áll módjában dönteni jelenleg a testületnek.

Azt a pontot azonban elfogadták, amely rögzíti: addig, amíg jogszabály másként nem rendelkezik róla, Hunvald György költségátalánya letéti számlára kerül. Ugyancsak támogatták a javaslat azon részét, amely szerint ha az Országgyűlés törvényt alkot az ügyben, azután az alpolgármesternek annak megfelelő előterjesztést kell készítenie a testület számára.

Ezután utasították el a Fidesz indítványát, illetve egy másik frakció kezdeményezését arról, hogy az alapilletményt is letétbe folyósítsák.

"Körmük szakadtáig harcolnak"

Az indítványok vitájában Gergely József többször is felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyben két parlamenti frakció, az MSZP és a Fidesz is nyújtott be egy-egy javaslatot az Országgyűlésnek, és ha ezek közül valamelyiket elfogadja majd a Ház, akkor az erzsébetvárosi testület azt végrehajtja.

Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője a vitában úgy fogalmazott, "önök ezt a problémát nem akarják megoldani (...), körmük szakadtáig harcolnak Hunvald György juttatásaiért".

Bán Imre MSZP-s frakcióvezető arra emlékeztetett, hogy VII. kerületi önkormányzati képviselőként Deutsch Tamás (Fidesz) nem járt be egy éven keresztül a testületi ülésekre.

Hahn György MSZP-s képviselő arról érdeklődött, mi a helyzet Gál György juttatásával, aki VII. kerületi SZDSZ-es önkormányzati képviselőként került ugyancsak előzetes letartóztatásba.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Pénteken döntenek Hunvald fizetéséről - 2009.11.04.
Az MSZP és a Fidesz is benyújtotta a javaslatát.
Hunvald repülőgépét is lefoglalták - 2009.10.31.
Négy személygépkocsit vettek még zár alá a polgármester ellen zajló ügy során.
Hunvald álnevet használt - 2009.10.01.
A VII. kerületi polgármester még februárban nem a saját adataival jelentkezett be egy hotelbe.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!