Nem vegyülhetnek a fideszesek Bajnaiékkal

2009.11.06. 10:04 Módosítva: 2009.11.06. 10:04
Több mint egymillió háztartásba juttatja el a Fidesz a Bajnai-csomag elleni szórólapját, amelyen az MSZP-s visszaélések és a kormány megszorító intézkedései közötti kapcsolatot igyekszik bemutatni. A párt több mint egymillió vonalas számon meg is nyilatkoztatja az állampolgárokat, ők is látják-e az összefüggéseket.

Az Index információi szerint a Fidesz vezetése megtiltotta a párt vezetőinek és szakpolitikusainak, hogy együtt mutatkozzanak a szocialistákkal és a Bajnai-kormány illetékeseivel. A tilalom vitaműsorokra, rendezvényekre is vonatkozik. A politikai viták lebonyolítását a pártelnök a szóvivőre bízta.

A tilalomra magyarázatot jelenthet az októberben megkezdett Stop Bajnai-csomag nevű kampánya. A szórólapokon, aktivistákkal és telefonon indított akció egyértelmű célja, hogy összefüggést mutasson be a Bajnai Gordon vezette kormány és az elődök idején elkövetett visszaélések között.

„Önnek is joga van tudni, hová tűnik a pénz és mit vesz el Öntől a Bajnai-kormány” szlogennel indított szóróanyag Hunvald György milliós fizetése és a nyugdíjak 80 milliárdos elvonása között von párhuzamot, de a miniszterelnököt a szintén börtönben ülő Zuschlag Jánossal is egy lapra teszik. Zuschlagék 75 milliós pályázati csalását a mozgássérültek támogatásának 75 milliós csökkentését állítják szembe.

fidesz450

A Fidesz több mint egymillió példányban terítette az országban a kis füzet formájú nyomtatványt, de közben fideszes közvélemény-kutatásként újabb millió választópolgárt igyekeznek elérni telefonon, hogy bebillentyűzhető szavazással rábírják őket, tudatosan foglaljanak állást, ők is látják-e a párt által bemutatott összefüggéseket.

A Fidesz szerint az akció nem negatív kampányként értékelendő, hanem szembesíteni akarják a választókat az ügyekkel.

Nincs döntés

A Fidesz sajtófőnöke, Havasi Bertalan cikkünk megjelenése után jelezte, nincs olyan döntés, amely tiltaná a párt vezető politikusai számára, hogy együtt szerepeljenek a kormány politikusaival.