Már megint vonatoztak a parlamentben

2009.11.09. 15:42
Még senki sem panaszkodott a vonalbezárások miatt, jelentette ki Hónig Péter közlekedési miniszter hétfőn a parlamentben a negyedik olyan interpellációra válaszolva, amelyben a vonalbezárások miatt panaszkodtak. A Fidesz képviselői inkább nem szavaztak Dávid Ibolya rádiófrekvenciás interpellációjáról, nehogy tartózkodásaikkal elutasítsák a miniszteri választ - a szocialistákkal meg még sem szavazhattak együtt egy interpellációról.

A képviselők érdektelensége miatt meglepően nyugodtan indult a parlamenti munka hétfőn. Varga Mihálytól ugyan megtudtuk, hogy a kormány rosszul végzi a dolgát, mert a múlt héthez képest még mindig válság van. Katona Tamás pénzügyi államtitkár sem nyugtatott meg minket azzal, hogy máshol is rossz.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

A nap második felszólalója a szocialisták verbális verőlegénye, Szabó Zoltán volt, akit megpukkasztott a Demokrata polgárpukkasztója, Pozsonyi "Bucó" Ádám. Bucó egy publicisztikában azt javasolta, hogy a jobboldali olvasók lopják ki és rongálják meg a szerintük nemzetellenes írók - a lista a szokásos - könyveit a könyvtárakból. Szabó nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy a náci könyvégetésekről beszéljen, Heinrich Heinét idézzen és orbánviktorozzon. A kormány részéről Molnár Csaba kancelláriaminiszter folytatta ugyanezzel a hévvel.

A kereszténydemokrata Harrach Péter azon bánkódott, hogy Vácon megszűnik az izzógyár. Ugyanakkor elismerte, hogy szükség van külföldi befektetésekre, és hogy a váci gyár tulajdonosa, a General Electric korrekt cég. Kórozs Lajos munkaügyi államtitkár is sajnálkozott, de hát a nem energiatakarékos égők forgalmazását az EU korlátozta, és ha nincs mit gyártani, akkor a gyárra sincs szükség. Mindenesetre egyeztetnek a General Electrickel.

05

Kóka János az Economistot és a Financial Timest idézve a rádiópályázatok kevéssé tiszta voltáról elmélkedett. Az iránt érdeklődött, hogy az MSZP pártigazgatója tényleg minden pályázóval tárgyalt, és ha igen, miről? És tényleg volt valaki, aki a Fidesz nevében tulajdonrészt meg hírigazgatói posztot kért a pályázóktól? Szerinte a kérdésekre a válaszokat egy parlamenti vizsgálóbizottság deríthetné ki.

07

A rádiós témát Dávid Ibolya, az MDF elnöke is felvetette az interpellációk során. Itt az volt az érdekesség, hogy a miniszteri választ a szocialisták elfogadták, a Fidesz pedig tartózkodás helyett inkább nem szavazott, nehogy véletlenül elutasítsa a ház a semmitmondó miniszteri választ. Dávid azt kérdezte, hogy a kormány hírközlési hatósága miért nem tett semmit, ha már nyilvánvaló szabálytalanságok voltak a pályáztatás során.

10

A többi interpelláció mind a vasútról szólt. Fónagy János politikát sejt amögött, hogy a GYSEV bejelentkezett a MÁV nyugat-magyarországi vonalaiért, hiszen "tudjuk, kik mögött állnak a GYSEV vezetői".

Varga Mihály és Fazekas László azt kifogásolta, hogy választókerületeik, Karcag és Tiszafüred között megszűnik a vasúti személyszállítás, azaz jövőben vonat helyett autóbusz helyett utaznak majd autóval egymáshoz. A kormány szerint Karcag és Tiszafüred közöt annyian utaztak vonattal, ahányan akár egy buszra is felférnének. Varga szerint nem a tavaszi szünet alatt kellett volna forgalmat számlálni.

Hónig legmókásabb válaszát a fideszes Vígh Lászlónak adta. Vígh szerint a szocialisták vonatait meghagyta a kormány, amire Hónig azt válaszolta, hogy eddig senki sem panaszkodott. Pedig csak az elmúlt hetekben tucatnyi interpellációra kellett válaszolnia, csak ma négyre.

A nap hátralevő részében a parlament több törvényt is elfogad, megszülethet a törvény a jelnyelvről, egyszerűsödhet az illetékfizetés, megújítják a főváros és a kerületek forrásmegosztását, és újra elfogadják a Polgári Törvénykönyvet, amit Sólyom László köztársasági elnök minőségi kifogásokkal dobott vissza. Hogy volt rajta mit javítani, azt jelzi, hogy az 1348 oldalnyi törvénykönvhöz 434 oldalnyi módosítást fűztek.