Újra elfogadhatják a ptk.-t
Percről percre
nov. 9. 13:39Kóka mocskos rádiómutyikkal ostoroz
Kóka János a közélet tisztaságát féltette a Fidesztől és az MSZP-től a rádiófrekvencia-pályázat kapcsán. Miszerint az egyik párt képviselői kvázi erőzsakkal akarták megszerezni az egyik rádió 50 százalékát, többek között ezt írja a Financial Times. Ez pedig a közélet tisztasági elleni bűncselekmény. Ahogy Kóka szerint az is, mint ahogy arra az Economist kitért erre, hogy az országgyűlés elkaszálta annak a parlamenti bizottságnak a felállítását, amelyik a mocskos mutyikat tárta volna fel. Úgyhogy Kóka szerint tudni kéne, hogy minden rádióval, aki versenybe szállt, tárgyalt-e az MSZP pártigazgatója, illetve igaz-e, hogy az egyik pályázó a Fidesz vezérkarának tudtával cselekedett. A kormány nem reagált.




