rssÚjra elfogadhatják a ptk.-t

 
Percről percre

 Többet használjuk a vonatot, ezért is kevés a pénz

Hónig Péter közlekedési miniszter az őszi ülésszak során nagyjából negyvenedszer mondta el, hogy a kormány közösségi közlekedési koncepciója összhangban van az uniós fejlesztésekkel. Most még azt is hozzátette, hogy Magyarországon az unió átlagánál nagyobb a vasúthasználat aránya, ezért is költségesebb, ezért jut kevesebb pénz a fejlesztésekre, amelyeket így az európai folyosók fejlesztésére koncentrálják. Vasútvonalakat pedig más országokban is megszüntetnek, Ausztriában például 58 vonalat, Lengyelországban hatvanat. Karcag és Tiszafüred között most naponta 58 buszjárat jár, ezt további nyolc járattal bővítik. A vasúti járatok kihasználtsága egyébként el sem éri egy busz kapacitását, mondta. Varga Mihály és Fazekas Sándor nem fogadták el a választ, mert szerintük a vasútvonal bezárása hetvenezer embert érint. Szerinte a tavaszi szünetben tartották a forgalomszámlálást, amikor az iskolások nem használták a vonatokat. A parlamentet viszont igen.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!