Csúszik egy hetet a romagyilkosságokról szóló jelentés vitája

2009. november 10., kedd 16:14

A nemzetbiztonsági bizottság a tervezettnél egy héttel később tárgyal a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat ügyében készült ténymegállapító jelentésről, miután az MSZP-s Tóth Károly ennyi időt kért az áttanulmányozásra. Az SZDSZ-es Gulyás József, a vizsgálatot végző munkacsoport vezetője nem tartja indokoltnak az időhúzást, de el akarja kerülni, hogy az érdemi dolgok helyett formai vita alakuljon ki.

A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésének napirendjén szerepelt a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat felgöngyölítésének körülményeit vizsgáló munkacsoport jelentésének vitája, végül azonban nem tárgyaltak róla, jelentette be Gulyás József, a bizottság SZDSZ-es tagja, a munkacsoport vezetője.

A ténymegállapító vizsgálat eredményéről a bizottság jövő heti ülésén tárgyalnak, miután a szocialista Tóth Károly egy hetet kért annak áttanulmányozására, tette hozzá. A keddi ülésen tehát csak a jelentés készítésének körülményeiről esett szó.

Gulyás József kérdésünkre kifejtette, hogy az érintettekkel, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetőivel, Juhász Gábor titokminiszterrel, illetve a bizottság tagjaival már korábban egyeztetett arról, hogy a dokumentum kedden délelőtt 9-től hozzáférhető, így fél napjuk lesz az áttanulmányozásra és az észrevételek megtételére.

Hangsúlyozta, hogy bár ellenzi az ügyben az időhúzást, mégis elfogadta a kérést, mert el akarja kerülni, hogy az érdemi kérdések helyett formai részletekről vitatkozzanak. Éppen ezért tart attól is, hogy a jelentés részletei addig kiszivároghatnak, ami szintén fölösleges vitát kavarna, míg a vizsgálat célja éppen az volt, hogy a közbizalmat meg tudják erősíteni.

A szocialisták nem mentek el

Gulyás megjegyezte azt is, hogy Tóth Károly már korábban is tisztában lehetett az áttanulmányozáshoz szükséges idővel, hiszen ő is a vizsgálatot végző háromtagú munkacsoport tagja (a harmadik a fideszes Demeter Ervin). Az SZDSZ-es politikus furcsának tartja azt is, hogy az ülésen Tóth Károlyon kívül más MSZP-s képviselő nem jelent meg, míg a bizottságnak összesen öt MSZP-s tagja van.

Tóth Károly kérdésünkre azt mondta, hogy a konkrét ügyhöz semmi köze nincs annak, hogy a szocialisták nem jelentek meg az ülésen, egyszerűen más elfoglaltságuk volt ebben az időpontban.

A bizottsági ténymegállapító vizsgálatot a testület szeptember elején tartott ülésén kezdeményezte Gulyás József, miután Ficsor Ádám akkori titokminiszter elismerte, hogy az NBH hibázott a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok ügyében. Gulyás József szerint nem volt megfelelő az NBH és a nyomozó hatóságok közti együttműködés, a rendőrség nem kapott meg minden információt.

Csak az ellenzék akart vizsgálatot

Akkor a vizsgálat megindítását az ellenzéki képviselők támogatták, így meg is volt az ehhez szükséges szavazatok száma, az MSZP ugyanakkor feleslegesenk tartott egy újabb vizsgálatot. A szocialista Tóth Károly azzal érvelt a zárt ülés után, hogy kielégítőnek tartják Ficsor „szokatlanul őszinte és részletes” beszámolóját, ennek ellenére végül őt delegálták a jelentést készítő munkacsoportba.

A titokminiszter azt mondta, lehetséges, hogy korábban is megtalálhatták volna a támadókat, ha az NBH nem követ el sorozatban hibákat. A rendőrség augusztusban négy embert fogott el, akik a gyanú szerint hat embert öltek meg, áldozataik otthonaikban megtámadott romák voltak.

Augusztus 29-én került elő egy NBH-s dokumentum, ami szerint a titkosszolgálatok az egyik gyanúsítottat megfigyelték a gyilkosságok előtt, de a megfigyelést épp az első gyilkosság előtt megszüntették. A kiszivárgott információt vizsgálta szeptember eleján tartott ülésén a nemzetbiztonsági bizottság. Kiderült, hogy a dokumentum állítása igaz.

Szeptember közepén Ficsor Ádám helyére Juhász Gábort nevezte ki a miniszterelnök. Az április óta tevékenykedő Ficsor távozását azzal indokolták, hogy az MSZP kampányában vállalt feladata nem fér össze a pozícióval.

Szintén váltás volt az NBH élén, szeptember elsejével Laborc Sándor utódja Balajti László lett, aki korábban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója volt. Laborc azzal indokolta távozását, hogy olyan anomáliákat érzékelt az UD Zrt. ügyében folyó vizsgálat kezelésében a nyomozóhatóság, illetve az ügyészi szervek részéről, amelyek nem teszik lehetővé számára, hogy teljes értékű munkát végezzen.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Juhász Gábor lesz az új titokminiszter - 2009.09.10.
Bajnai Gordon megtette a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek az igazságügyi tárca államtitkárát.
Ficsor elismerte, hogy hibázott az NBH - 2009.09.08.
A romagyilkosságok utáni nyomozást elrontották, büntetések is lesznek. Demeter szerint emberéletek múltak a hibákon.
Tisztáznák a romák elleni támadások titkosszolgálati szálát - 2009.09.08.
Déltől zárt ülésen elemzi az augusztus 29-én nyilvánosságra került, nemzetbiztonsági értesüléseken alapuló iratot a nemzetbiztonsági bizottság.

Shopline

  • A kiválasztott
    Suzanne Collins: A kiválasztott Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft
  • Futótűz
    Suzanne Collins: Futótűz Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés