H1N1: bezárnak egy székesfehérvári iskolát

2009. november 13., péntek 21:49 |

Tanítási szünetet rendeltek el a H1N1 miatt egy székesfehérvári iskolában, ahol a tanulók harmada hiányzott pénteken. A város egyik óvodájában a gyerekek fele, egy másik iskolában minden ötödik diák maradt otthon.

Bezárják hétfőtől egy hétre a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskolát, tájékoztatott pénteken az intézmény igazgatója. Az 515 tanuló 30 százaléka hiányzott pénteken. Egy kisgyerek kórházba került, nála kimutatták a H1N1-vírust, ezért a kistérségi tiszti főorvossal egyeztetve a rendkívüli tanítási szünet elrendelése mellett döntött, mondta Tölgyesi Ferencné. Hozzátette, hogy pénteken megkapták az új influenza elleni oltást azok a tanulók, akiknek a szülei ezt kérték.

A gyerekek csaknem fele hiányzott pénteken a székesfehérvári Püspökkert városi óvodából, és a tanulók mintegy ötöde nem vett részt a tanításon a székesfehérvári Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnáziumban, mondta a városi önkormányzat oktatásért is felelős alpolgármestere.

Csapó Csilla tájékoztatása szerint az utóbbi intézményben elvégezték a tanulók vizsgálatát, a laboratóriumi eredményeket a hét végére várják. Az iskola igazgatója a fenntartó önkormányzat értesítésével és a kistérségi tiszti főorvossal egyeztetve hétfőn dönt arról, hogy szükséges-e a tanítási szünet elrendelése.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Folyamatosan zárják be az iskolákat - 2009.11.13.
Péntek délelőtt két iskola és két óvoda bezárása mellett döntöttek. Az intézmények az ország egymástól távol eső pontjain vannak.
Nem lesz országos iskolai járványszünet - 2009.11.13.
Helyenként és egyes régiókban sok a hiányzás, de az ország összes iskoláját nem zárják be.
Megugrott az influenzások száma - 2009.11.13.
Harminc százalékkal többen fordultak orvoshoz. Két halálesetnél is közrejátszhatott a H1N1.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!