Akár a távozó parlament is dönthet Sólyom utódjáról

2009. november 16., hétfő 06:54

A Magyar Nemzet szerint elképzelhető, hogy még a jelenlegi Országgyűlés megválasztja az új köztársasági elnököt. Közelebbről meg nem nevezett baloldali internetes fórumokra hivatkozva a lap azt írja, Kovács László leköszönő uniós biztos lenne az MSZP jelöltje.

A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők azt mondták: Katona Béla házelnök az áprilisi választásokig elvben akár rendkívüli ülésen is bejelenthetné a javasolt személyt, és döntést kérhetne róla. Ez ugyanakkor ellentétes lenne a jogbiztonság elvével.

Az első látásra abszurd feltevés az alkotmány alapján megvalósulhat. Az alaptörvény ugyanis hézagos. Csupán azt írja elő, hogy az új államfőt legkésőbb a leköszönő köztársasági elnök távozása előtt harminc napon belül meg kell választani.

Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én jár le, utódjának személyéről tehát július 5-ig feltétlenül dönteni kell. Az új Országgyűlés várhatóan május 20-25. táján tarthatja meg alakuló ülését, ha Sólyom László áprilisra kiírja az általános választásokat. A logikus és a jogszerű eljárás az volna, ha a köztársasági elnököt az új parlament választaná meg

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés