Már a gárdista egyenruha viselése is szabálysértés
A kormány elfogadott egy rendeletet, amelynek értelmében a jövőben önmagában az is szankcionálható, ha valaki betiltott társadalmi szervezet tevékenységében részt vesz, hangzott el a sajóbábonyi cigány–Jobbik-konfliktus után összehívott nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülése után.
Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter elmondta: a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a rendőr akkor is intézkedhet, ha valaki a gárda egyenruhájában jelenik meg közterületen.
Október 23-án a rendőrök 23-án minden esetben külön mérlegeltek, hogy a gárdistának kinéző gyülekezők gárdistaként viselkednek-e.
A gárdát a bíróság feloszlatta, vagyis július 17-e óta a szervezet tevékenységében részt venni szabálysértés, a szervezet nevében szervezkedni pedig bűncselekmény. A gárdista egyenruha viselése viszont az igazságügyi minisztérium értelmezése szerint önmagában még nem büntethető.
A mostani kormányrendelet egy hét múlva lép hatályba.
A sajóbábonyi eseményekről szólva elmondták: a kormány szerint a szélsőjobboldal provokációja a felelős, de elítélték az önbíráskodókat is. Mindenkit a nyugalom és a törvények betartására szólítottak fel.
Megvizsgálták azt is, hogy Sajóbábonyban az elmúlt egy évben összesen 42 bűncselekmény történt, ebből három betörés, tehát a térség bűnügyileg nem fertőzöttebb az átlagnál.