rssFidesz: az MSZP-nek köszönhetjük Sajóbábonyt

 
Percről percre

 Szabó szerint európai szabályok miatt nem támogathatnak

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter szerint Rétvári eddig szakmailag jól felkészült interpellációkkal szolgálta a környezetvédelem ügyét, most azonban rossz miniszternek címezte a kérdést, hiszen önkormányzati feladatokról kérdezte őt. A szelektív hulladékgyűjtés megszervezése ugyanis önkormányzati feladat lett volna, ahogy az erről szóló tájékoztatás is. Az önkormányzatokat szabályozó törvény kétharmados, ezért a környezetvédelmi kívánalmak érvényesítéséhez a Fidesz és a KDNP segítségét kérte. A hulladékgazdálkodásban pedig azért nehéz szerinte támogatást nyújtani, mert az az európai versenyjog szabálya alá esik, amely korlátozza a vállalkozások támogatását. Rétvári szerint a termékdíj és a komposzt szabályozása a környezetvédelmi minisztérium feladata, tehát jól címezte kérdését. Az ÁSZ beszámolóját idézte, amely megkérdőjelezte a környezetvédelmi támogatások felhasználását. Nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől