Már 11 ember van előzetesben a sajóbábonyi összetűzés miatt

2009. november 26., csütörtök 15:57

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy fiatalkorú fiút, aki ellen a november közepén Sajóbábonyban történt összetűzés miatt indítottak eljárást. A Miskolci Városi Bíróság korábban már tíz helyi lakos előzetes letartóztatását rendelte el, így - a csütörtöki döntéssel - már 11-en vannak előzetesben, négyen pedig szabadlábon védekezhetnek.

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy fiatalkorú fiút csütörtökön a november közepén történt sajóbábonyi események miatt, mondta a Borsod megyei bíróság szóvivője. Ezzel a döntéssel már 11 ember van előzetesben, négyen pedig szabadlábon védekezhetnek.

Szabó József közölte, a Miskolci Városi Bíróság december 26-ig helyezte előzetes letartóztatásba a fiatalkorú vádlottat. A döntést azzal indokolták, hogy fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a tanúk befolyásolásának lehetősége és megfélemlítése, valamint a bűnismétlés veszélye, mert egy másik eljárás is folyamatban van a vádlott ellen.

Hozzátette, hogy a fiatalkorú esetében is felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette, illetve rongálás vétsége miatt indítottak eljárást.

November 15-én, vasárnap délután Sajóbábonyban - az eddigi adatok szerint - a helyi lakosok egy csaknem 40-50 fős csoportja vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközökkel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek, majd a két csoport összetűzésbe keveredett.

A már ismert büntetőügyek mellett további két nyomozást indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egyesülési joggal való visszaélés vétsége miatt a Sajóbábonyban történtekkel kapcsolatba, mondta korábban a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Azért indítottak eljárást, mert a beszerzett bizonyítékok alapján egyes "személyek a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésére irányuló magatartást tanúsítottak".

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Fidesz: az MSZP-nek köszönhetjük Sajóbábonyt - 2009.11.23.
Az SZDSZ-frakció még nem bólintott, új időszámítás, Hiller magát dicséri. Parlamenti közvetítés.
A gárdát levágták a fehér lovas Horthy-emlékezésről - 2009.11.22.
A rendőri sorfalon csak civilbe öltözött felvonulók juthattak át, a gárdistákat körbezárták.
Sajóbábony: újabb hét ember előzetesben - 2009.11.20.
Egy autó megrongálásával gyanúsítják őket. Félő, hogy befolyásolnák a tanúkat.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!