Most már Magyarországra jöhet a guantanamói fogoly

2009. november 26., csütörtök 07:18

Magyarország megtette az előkészületeket egy guantanamói fogoly befogadására. A kormány szerdán fogadta el az amerikaiakkal kötött megállapodást. Ezek szerint a palesztin férfi csak ezután érkezhet Magyarországra, ahol a kormány fogja segíteni beilleszkedését.

Elfogadta szerdán az Egyesült Államokkal kötött megállapodást egy guantanamói fogoly befogadásáról a kormány. Így elhárult az akadálya annak, hogy a terrorizmus gyanújával évekig fogva tartott, de bíróság elé bizonyítékok híján nem állítható fogoly Magyarországra érkezhessen - aki tehát eddig nem tartózkodott az országban.

A kormány előzetes tervei szerint egy palesztin származású férfit fogadna be. A magyar kormány azért várt eddig a megállapodás elfogadásával, mert még meg kellett teremteni a fogoly befogadásának feltételeit.

A tervek szerint a férfi az első időszakban nem hagyhatja majd el lakóhelyét. A palesztin foglyot integrálni akarják, azaz idővel el kell helyezkednie környezetében. A magyar kormány a beilleszkedéshez támogatást nyújt, beleértve a lakhatáshoz, munkakereséshez nyújtott támogatást, valamint a közegészségügyi ellátások és nyelvtanulás biztosítását.

A megállapodás szerint beilleszkedését a magyar kormány folyamatosan figyelemmel kíséri. Harmadik országnak kiadni nem lehet.

A fogoly Magyarországra szállítását az amerikai hatóságok szervezik meg és bonyolítják le.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mi kínozzuk tovább a guantanamói foglyot?  - 2009.09.17.
Ha ártatlan és szabad ember lesz a Guantanamóról elengedett fogoly, miért nem megy haza, és miért nem lesz mégsem teljesen szabad nálunk? Vajon felkeresik a régi haverok? Szájbarágó.
Befogadunk egy guantánamói foglyot  - 2009.09.16.
Valószínűleg egy palesztin foglyot fogadunk be. Hárman jöhetnek szóba, ketten az al-Kaida harcosai voltak.
Palaun telepednének le a guantánamói ujgur foglyok - 2009.09.10.
Néhányan már beleegyeztek a felszámolás alatt lévő amerikai börtöntábor foglyai közül, hogy a kis sziget fogadja be őket.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!