Fideszes képviselő családja építhet parkolóházat Veszprémben

2009.11.27. 21:01
Fideszes önkormányzati képviselő családtagjai építhetnek parkolóházat Veszprémben, így döntött a város legutóbbi közgyűlésén. A Benzinklub Kft. a Vár Áruház mögötti területen építkezhet, a cégben Hudvágner Tamás családtagjai is tulajdonosok.

Hudvágner Tamás fideszes önkormányzati képviselő testvérének és édesapjának érdekeltségébe tartozó cég építhet parkolóházat Veszprémben - erről döntött a jobboldali többség a legutóbbi városi közgyűlésen. A beruházás több mint 600 millió forintba kerül.

A képviselő már korábban bejelentette érintettségét az ügyben és nem is szavazott a napirendről. Baumgartner Lajos, a gazdasági bizottság szintén fideszes elnöke elmondta, a terület bérbeadására pályázatot írtak ki, amire ketten jelentkeztek, az értékelő bizottság javasolta nyertesnek a Benzinklub Kft.-t. A döntés mögött nincs mutyi, fogalmazott Baumgartner Lajos, a másik pályázó ugyanis lehetetlen feltételeket szabott, azt kérte, a parkolóház 500 méteres körzetében ne tegyék lehetővé a gépkocsik várakozását, valamint a város igazítsa a parkolási díjait az övéhez.

Baumgartner Lajos szerint jogilag nem kifogásolható a döntés, igaz, valóban nem szerencsés. Szerinte azonban nem lehet csak azért kizárni valakit a pályázatból, mert a testvére önkormányzati képviselő, hiszen így soha semmilyen pályázaton nem indulhatna a családtag.

Hartmann Ferenc a városi képviselőtestület szocialista frakcióvezetője szerint nem csak furcsa és szokatlan a döntés, hanem etikátlan is.