Lemondott Szilvásy György felesége

2009.12.04. 12:46 Módosítva: 2009.12.04. 12:58
Távozik a MeH szakállamtitkári posztjáról Csáky Bernadett. Szilvásy György felesége a Bajnai-kormány felállása óta nyolc hónapon át felügyelte az állami közbeszerzéseket. Másfél havi végkielégítésre azért így is jogosult.

Indoklás nélkül december 31-i hatállyal lemondott szakállamtitkári megbízásáról Csáky Bernadett, aki tavasz óta dolgozott a Molnár Csaba által vezetett Miniszterelnöki Hivatalban.

Az Index kérdésére a Kormányszóvivői Iroda megerősítette a lemondás tényét, és közölte, hogy Szilvásy György felesége a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006-os törvény alapján másfél havi illetményével megegyező összegű juttatásra jogosult.

Csáky Bernadett a Pénzügyminisztériumból került a Bajnai-kormány megalakulása után a kancelláriára. Feladata az állami közbeszerzéseket intéző Központi Szolgáltatási Főigazgatóság felügyelete volt. Csáky Bernadett egyelőre nem reagált megkeresésünkre, a KSZF vezérigazgatója, Imre János pedig nem kommentálta a lemondást.

Csáky már számos kormányzati vezetői poszton megfordult. A Kormányszóvivői Iroda szerint lemondása nem jelenti feltétlen távozását is az állami szektorból, mert mér nem döntötte el, hogy más megbízatást vállal, vagy a versenyszférában keres új állást.

Szilvásy György felesége a gyerekszülés után 2008-ban került újra Veres János mellé. A kabinetfőnökség helyett egy frissen létrehozott 750 ezer forintos díjazású koordinációs szakállamtitkári poszt várta a PM-ben. A tevékenységét 4,5 milliós jutalommal honorálták.

Veres János mellől került a MeH Kossuth téri épületébe, ahonnan férje, aki titkosszolgálati miniszterként dolgozott itt áprilisig, a kormányváltás után átvándorolt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez főigazgatónak.

A héten távozott váratlanul a kormányból Draskovics Tibor is. Draskovics azzal indokolta idő előtti lemondását, hogy a választási kampány nem azoknak fog kedvezni, akik a szakmai munkát részesítik előnyben, ezért jobb, ha átadja a terepet másoknak. Draskovics valószínűleg azonban már állásajánlattal a zsebében jelentette be döntését. Valószínűleg a PricewaterhouseCoopersnál folytathatja pályafutását.