Pécs nem adja a Tubest

2009.12.16. 10:32 Módosítva: 2009.12.16. 11:22
A jogerős bírósági döntés ellenére lezárják az utat, így akarják megakadályozni a radarállomás építését. A polgármester egy KRESZ-táblára hivatkozik.

Sorompóval zárja le és őriztetni fogja a Tubesre vezető utat a pécsi önkormányzat, hogy megakadályozza a hegyre tervezett katonai radarállomás építését - jelentette be Páva Zsolt polgármester.

A fideszes politikus elmondta, tulajdonképpen annak a néhány héttel ezelőtt kihelyezett KRESZ-táblának akarnak érvényt szerezni, amely megtiltja a 3,5 tonnánál nehezebb járművek behajtását. Ezt a korlátozást ugyanis a Honvédelmi Minisztérium (HM) járművei rendszeresen megszegik.

tubes zengo

Kiss Tibor, a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. cégvezetője közölte: az út a holding kezelésében van, azon a HM szolgalmi jogot gyakorol a hegy csúcsán álló katonai létesítmény működtetése érdekében. Az ottani feladatok ellátása azonban 3,5 tonna súly alatti járművekkel is megoldható, ezek ki- és behajtását az őrök biztosítani fogják.

"Felvesszük a kesztyűt"

Páva Zsolt megjegyezte, hogy a sorompó kihelyezése és az őrzés azért most történik, mert értesüléseik szerint a radar generálkivitelezője péntekre tervezi a munkaterület átvételét, a cég az úthasználat ügyében már érdeklődött az önkormányzatnál.

"Egészen idáig abban bíztam, van annyi józanság a lejárt szavatosságú kormányban, hogy nem fog ilyen beruházásba bonyolódni, különösen karácsony előtt néhány nappal. Úgy tűnik azonban, ez nem akadály, ezért felvesszük a kesztyűt" - mondta a polgármester.

Hangsúlyozta: mindent meg kíván tenni azért, hogy a tubesi radar ne épüljön meg, mert erre kötelezi polgármester-választási kampányában tett ígérete és annak a több mint 38 ezer embernek a szavazata, aki egy korábbi helyi népszavazáson ellenezte a katonai objektum ide telepítését.

Szili is elmegy a városvédő kirándulásra

Páva a lokátorberuházás elleni tiltakozásul a csütörtökről péntekre virradó éjszakát többedmagával a hegyen, egy katonai sátorban tölti.

A Civiliek a Mecsekért Mozgalom tájékoztatása szerint a szervezet pénteken reggel és délután is "városvédő kirándulást" szervez a hegyre, erre szocialista politikusok, köztük Szili Katalin volt házelnök és Bókay Endre országgyűlési képviselő is jelezte részvételét.

A Fővárosi Bíróság november 27-én jogerősen elutasította azokat a kereseteket, amelyek megtámadták a Tubes tetején lévő katonai híradóobjektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot.