Mégis a bizottság elé cipelték az NBH főigazgatóját

2009.12.21. 16:09 Módosítva: 2009.12.21. 16:09
A nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésén támogatta Balajti László és Dobokay Gábor főigazgatói kinevezését, hatan mellettük szavaztak, a fideszesek tartózkodtak. Szeptemberben a kormány még úgy gondolta, nincs szükség bizottsági meghallgatásra, elég, ha Balajti ideiglenes főigazgatóként irányítja az NBH-t, így a következő kormány keze nem lesz megkötve, akár le is válthatja őt. Decemberre meggondolták magukat.
Balajtai László
Balajtai László

Ellenszavazat nélkül támogatta Balajti László és Dobokay Gábor főigazgatói kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hétfőn, nyilatkozta Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a testület ülése után. Elmondta, azt javasolta Bajnai Gordon miniszterelnöknek, hogy Balajti László legyen a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), Dobokay Gábor pedig a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója.

Juhász Gábor indoklása szerint azért is van szükség a vezetők mielőbbi kinevezésére, mert az országgyűlési választás időszaka fokozott kockázatot jelent, hiszen a politikai folyamatokat ellenérdekelt erők is megpróbálhatják a maguk javára fordítani. Magyarország készül az EU-elnökségre, ez is növeli az érdekelődést az ország iránt és amúgy is azt tapasztaljuk, hogy a világgazdasági válság elmozdulást, aktivizálódást hozott a titkosszolgálatok területén, ami miatt nekünk is változtatnunk kell, tette hozzá.

Balajti László, aki korábban a szakszolgálatot vezette, Laborc Sándor szeptemberi távozása óta ideiglenes főigazgatóként dolgozott az NBH élén. A kormány akkor nem tartotta fontosnak a bizottsági meghallgatást, vagyis hogy többpárti támogatással kerüljön a posztra, ezzel is megerősítve az NBH depolitizált működését, bár Balajti szakmai felkészültségét senki nem vitatta.

Szollár Domokos kormányszóvivő akkor azzal indokolta Balajti ideiglenes kinevezését, hogy így nem kötötték meg a következő kormány kezét, amely hivatalba lépése után, ha akarja, könnyen leválthatja az új főigazgatót. Szeptemberben egyébként még azt sem lehetett tudni, hogy Balajti egy személyben vezeti-e majd az NBH-t és a szakszolgálatot.

Juhász Gábor a hétfői bizottsági ülés után azt mondta, szerinte a meghallgatás közvetlen és konstruktív légkörben zajlott, alapos volt és részletes. Az MTI úgy tudja, a jelöltek kinevezését hat igen és négy tartózkodás mellett támogatta a testület. A tartózkodók a Fidesz képviselői voltak.

Dobokay Gábor
Dobokay Gábor

Juhász Gábor szerint a meghallgatás eredménye azt bizonyítja, hogy sikerült olyan jelölteket találni, akiknek egész eddigi pályafutása, elkötelezettsége, tapasztata garantálja, hogy mindent megtesznek a szervezetek törvényes, szakszerű és hatékony munkájáért.

Szerinte a bizottság döntése hangulatában beleillik abba a sorba, ahogy a parlament utolsó ülésén a Ház kétharmados többséggel elfogadta a minősített adat védelméről szóló törvényt. Mint mondta, a nemzetbiztonsági bizottság és a nemzetbiztonsági szolgálatok között elmozdulás tapasztalható a politikai síkról a szakmai felé.

Bajnai Gordon december 22-ei hatállyal nevezi ki a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit.