Én nem lőttem fejre

2010.01.18. 10:47
A Budapest utcáin intézkedő rendőrök közül elsőként nyilatkozik 2006. forró őszéről neve elhallgatását kérő interjúalanyunk, aki a Rebisz kötelékében, vadászpuskával vett részt a 2006. október 23-i brutális tömegoszlatásban. Állítása szerint ő már akkor szót emelt a véres rendőri túlkapások ellen, amiket az állományon eluralkodott tömegpszichózissal, és a tévéostromnál elszenvedett vereség utóhatásával magyaráz. Megcáfol néhány a mai napig nem pontosított rendőrségi közlést, és azt mondja, hogy betyárbecsületből nem beszélnek a rendőrök az akkor történtekről a bíróságokon.

Mióta szolgál rendőrként?

Húsz éve vagyok rendőr, még a Vörös Csillaggal Kitüntetett Forradalmi Rendőri Ezrednél kezdtem a pályámat. Ezt az alakulatot 2006. őszén Rendészeti Biztonsági Szolgálatnak, röviden Rebisznek nevezték, de mindig is a rendőri csapaterőt igénylő helyzetek, például tüntetések, focimeccsek, koncertek biztosítása volt a feladatunk.

2006. ősze óta sokan a kormány öklének tartják ezt az elitalakulatot.

Az egész a tévéostrommal kezdődött. Az ott történtek hatalmas traumát okoztak a rendőrségnek, nagy verést kaptunk, óriási pánikot okozott. Olyan szóbeszéd terjedt, hogy beszorítottak egy csapatot, elvették a fegyverüket, és azt mondták nekik hogy akinek van családja az jelentkezzen, mert azt nem végezzük ki. Azt is beszélték, hogy egy rendőr meghalt. Az állomány kilencven százaléka korábban nem tapasztalta, hogy milyen az amikor erőszakos ellenállásba ütközik, sőt kőzáport és verést is kap. Sok kollégám átértékelte a jövőjét ezután.

Hogyan fordulhatott elő, hogy órákig alázták a tévészékháznál a vidéki rendőröket, és a Rebisz nem avatkozott közbe?

Volt néhány parancsnok, aki jó parancsokat adott ki akkor, de a központból felülbírálták. Ezt a vizsgálat is megállapította. Egy rebiszes parancsnok például össze akarta vonni a csapatokat egy áttöréshez, de leugatták. Hogy ez bénaságból, töketlenségből, vagy tudatosan történt, azt nem tudom megítélni. De voltak olyan jelek, hogy az ésszerű parancsokat, amik működtek volna, a BRFK-n felülbírálták.

Bosszúvágy volt a rendőrökben a tévéostrom után?

Volt aki bosszút akart állni, de a legtöbben félni kezdtek, hogy mi lesz ha ez megismétlődik, és mi lesz ha nem mi győzünk. Lámpavasat emlegettek, többen attól tartottak hogy lincselések is lesznek, mint 1956-ban. A külső szemlélőnek ez ma már nem reális, de akkor olyan volt a hangulat. Ezt követte a három napos megtorlás.

Megtorlás?

Szerintem a szeptember 19-21. között történtek megtorlás volt a tévéostrom miatt.

11

Ezt parancsba kapták, vagy spontán jött?

Ebbe nem látok bele, de az biztos hogy a rendőrökben benne volt, hogy revansot kell venni. Olyanokat is megvertek, akik csak beszóltak a rendőrnek vagy ilyesmi, mert akkor éppen mindent lehetett.

Mindent? Úgy érti hogy megverni és bevinni, aki tüntetőnek látszik?

Egy csomó ember meg lett verve, akit nem is vittünk be utána. Pánik volt, hogy mi az isten történik, példát akartak statuálni, rendet akartak rakni. Olyan parancs nem volt, hogy mindenkit be kell vinni. Voltak olyan kollégáim, akik azzal dicsekedtek a laktanyában a folyosón, hogy hány embernek törték ki az ujját, hány faszkalapot intéztek el odakint.

Ehhez hogyan viszonyultak a többiek?

A végrehajtó állomány többsége fiatalokból áll, ez olyan mint a katonaság, idomulniuk kell, különben kiközösítik, megvetik őket, és meg lehet őket félemlíteni. A tévéostrom után rengeteg sérült rendőr volt, de ezt a részét nem kapta fel annyira a média, mint a másik felét.

Október 23-án mi volt a feladata?

A Kossuth tér kiürítésével kezdődött, az még simán ment, kulturált kiszorítás volt, szépen eltessékeltük az embereket. Délutánra viszont bedurvult a helyzet. Akkor kezdődött a neheze, amikor az egyik alparancsnok felmászott a vízágyúra és átnézett a Fidesz nagygyűlésre, hogy úristen, mennyien vannak.

A rendőrség nem tudott különbséget tenni a megemlékezők és az erőszakos rendbontók között?

Szerintem a legtöbben nem, azt gondolták, hogy az az ellenséges tömeg része. Volt egy kétórás várakozás, akkor sok kollégám szemében félelmet láttam, hogy micsoda tömeg van a másik oldalon. Ők a dobálókkal azonosítottak mindenkit, aki kint volt az utcán aznap.

21

Nem látták, hogy amazok nem akarnak rájuk támadni?

Álltunk egy láncban, folyamatosan dobáltak minket, be voltunk szűkülve, sok volt az adrenalin. Velünk szemben egy nagyjából 100-150 fős dobáló, randalírozó csapat, és mögötte egy óriási tömeg, az egész összemosódott. Volt olyan szöveg míg a Fidesz nagygyűlés végére vártunk, hogy vadászpuskával, meg íjjal van felszerelve a tömeg, azzal akarnak minket lőni, meg hogy túszt akarnak a rendőrök közül ejteni, ezért a terrorelhárító szolgálat is készenlétbe van helyezve.

Ez szóbeszéd volt, vagy hivatalosan mondták?

Rendesen, rádión mondták.

Tehát hergelték az oszlató rendőröket ezekkel az információkkal?

Nem tudom hogy ez hergelés volt-e, de ha onnan nézzük, az is lehetett. De azt is sokszor bemondták, hogy nem mehetünk tovább, meg kell várni a rendezvény végét.

Lövészként mi volt a feladata?

A kövekkel dobáló, csapágygolyóval csúzlizó, molotov koktéllal támadó embereket kellett kilövöldöznöm.

Hány lövész dolgozott akkor ott?

Körülbelül nyolcan voltunk, két csapatra osztva.

Volt valamiféle parancsuk, hogy hova lőhetnek?

Ez egyéni vérmérséklettől függött. A rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat szerint a végtagokra kell lőni, de ötven méterre nem lehetett ilyen pontosan célozni. Az az igazság hogy én sem lábra lőttem, hanem érzékenyebb pontra, mert egy csomóan be voltak rúgva, be voltak állva, mit ér akkor egy kéz-, vagy láblövés? Harcképtelenné kellett tenni őket.

Voltak sokkal közelebbről leadott, tiszta szemlövések is.

Néhányan oda céloztak, mert az eredményesebb, azon pedig nem gondolkodtak, hogy mi lesz a következménye. Én nem lőttem fejre.

Maguk között tudják, hogy kik lőttek fejre?

Én csak hallomásból tudom.

Nagyjából hány lövést adott le aznap?

Hét doboz lőszert lőttem el, 25 lőszer van egy dobozban. Ebből szerintem körülbelül ötvenszer el is találtam a rendbontókat.

A rendőröket milyen attrocitások érték eközben?

Volt olyan rendőr, akinek eltört a lába, és volt egy rendőrnő, aki összeégett, mert az oldalán voltak a könnygázgránátok, és csúzlival úgy találták el, hogy berobbantak. Ő tartósan nyomorék lett, a mai napig javítgatják. De sokkal kevesebb sérültünk volt aznap, mint a tévéostromnál.

Egy azóta nyilvánosságra került igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a gumigolyós lőszer, amit használtak, erősebb volt mint az engedélyezett. Tudtak erről?

Igen, a lőszer hatásfoka tényleg nagyobb volt. Ezt a kilencvenes évek óta tudtuk, a rendőrség különleges szolgálatánál dolgozó fegyverbevizsgálók jelezték is a főnökség felé hogy túl erős, alkalmatlan a célra. Mégsem cserélték le.

24

Miért?

Vagy nem törődtek vele, vagy azt gondolták hogy úgysem kell használni soha. A puskákat egy évben kétszer vittük ki lövészetre, egyébként a fegyverszobában rohadtak. Megjegyzem, ha a tévéostromnál már kint lett volna belőlük és a gránátlövőkből néhány, akkor nincs balhé sem akkor, sem október 23-án. Egy parancsnok ki is akarta vinni a tévéhez ezeket, de akkor nem engedélyezték.

Csak erőszakos rendbontókra lőttek október 23-án?

Sajnos lőttünk meg olyan embereket is, akiknek semmi köze nem volt a zavargáshoz. Voltak olyanok is, akik célzás nélkül belelőttek a tömegbe. Néhányan nem fogták fel, hogy mit csináltak, akkor már a felgyülemlett feszültség dolgozott. Volt olyan kollégám, aki éles helyzetben mattot kapott, utána pedig ártatlanoknak ment neki. De a média rengeteg olyan esetet kiragadott, amikor az előzményt nem mutatták, például az egyik kollégám fejberúgott valakit, ezt rengetegszer mutatták a tévében, de azt nem, hogy előtte dobált minket az illető. Ez persze nem szépíti meg a dolgokat, a fejlövések, csonttörések elítélendők. És a politika is benne van, október 23-án szerintem meg akarták mutatni annak a tömegnek hogy ki az úr, és hogy nem a Fidesz a nyerő.

Ezért volt az, hogy már egy nemzetiszínű zászlóért is ütött a rendőr akkoriban?

A magyar és az árpádsávos zászlókat a rendőrök a rendbontókkal azonosították. Ennek van előzménye, korábban is szélsőjobboldali csoportok demonstráltak ezekkel a zászlókkal. Kialakult a rendőrökben egy beszűkült tudatállapot, akinél zászló volt, az volt az ellenség. Az más kérdés hogy voltak köztük olyan emberek is, akik csak a nemzeti büszkeségüket akarták kifejezni vele az 1956-os forradalom évfordulóján. Én tisztában vagyok ezzel, de a többségünk őket is ellenségként kezelte, akadályként, Fidesz-kutyákként.

Miért utálták ennyire a rendőrök a Fideszt?

A rendbontókat a Fidesszel azonosították, de ne menjünk bele a politikába. Tömegpszichózis lett úrrá a rendőrségen, több amúgy józan gondolkodású kollégámat annyira magával ragadta a szituáció, hogy azt üvöltötték, hogy ezek megérdemlik, ezeknek ez jár. Volt olyan hogy odamentem megkérdezni, hogy mi az ördögöt csinálsz? Számomra megdöbbentő volt a viselkedésük.

Önnek nincs szégyellnivalója?

Nekem nincs bűntudatom: csak rendbontókat tettem ártalmatlanná. Nagyon zavart, hogy közben olyan emberek lettek szanaszét verve akik semmit nem csináltak, és tőlük a mai napig nem kért senki elnézést a rendőrség nevében. Igaz, a rendőrségtől sem kért senki elnézést a tévészékház miatt.

Miért nem viseltek azonosítószámot, és miért takarták el símaszkkal az arcukat az oszlatók?

A rendőrségi törvényben benne volt, hogy csapaterős tevékenységnél nem kell azonosítószámot viselni. Volt olyan rendőrségi vezető, aki kiállt a média elé és össze-vissza beszélt, hogy leesett meg elfújta a szél. A símaszkot hivatalosan a könnygáz miatt viseltük, valójában azonban az arcunk miatt, nem akartuk viszontlátni magunkat különböző szélsőséges portálokon.

Az akkori  budapesti főkapitány szerint szerint viperát sem használtak.

Vipera nálam is volt, de akkor nem használtam, és volt vipera a másik oldalon is. A világon mindenütt használják a rendőrök. Nálunk elvileg tilos, de például ha késsel támadna rám, le is lőhetném, de jobban jár ha szétverem a kezét viperával, azt legalább túléli.

016 huszti dupla

Becslése szerint milyen arányban bántalmazták a rendőrök az erőszakos rendbontókat, illetve az ártalmatlan civileket 2006. október 23-án?

Legfeljebb kétszáz ember volt ott, aki erőszakosan lépett fel a rendőrséggel szemben, a többiek csak tüntettek, vagy a Fidesz nagygyűlésén vettek részt. Ehhez képest nagyságrendekkel többen voltak, akik ártatlanul sérültek meg, mert a tudatos rendbontók mozogtak, elfutottak, elvegyültek.

Tehát a megfogható civileken verték le a rendőrök a frusztrációjukat?

Így van. Abban a szituációban könnyen eljártak a kezek meg a lábak. Ugyanakkor a bántalmazásokat a negyvenezres létszámú rendőrség egy nagyon kis hányada követte el, sokan mégis ezek alapján ítélik meg az összes rendőrt.

A bíróság elé került túlkapásos ügyekben miért van kollektív emlékezetkiesése az összes rendőrnek?

Van aki fél, és van akinek betyárbecsületből. Közösségben dolgozunk, a túlkapások elkövetőit egy ideig hősként tisztelték a kollégák, ha valaki elmondaná mit látott, azt kivetnék maguk közül, kiközösítenék. Ráadásul sok esetben nem is a tettesekből lettek vádlottak, a fiatalabbakkal vitetik el a balhét. Ha valaki elmondaná az igazságot, azt sokan árulónak tekintenék.

Úgy tudom, hogy sokan le is szereltek a történtek miatt.

Nagyon sokan megijedtek, egyrészt a lincseléstől, vagy tartottak a következményektől, hogy ebből egyszer még baj lehet. Sokan meglepődtek akkor is, amikor büntetőeljárások kezdődtek rendőrök ellen az események miatt.

Utólag milyen az akkor történtek megítélése a rendőrségen belül?

Most már nagyon vegyes, ma már azt mondják hogy néhány faszkalap miatt szopunk. Főleg a lövészeket szidják, mert mi okoztuk a legtöbb és leglátványosabb sérülést. Szerintem jönnie kell egy szemléletváltásnak és el kell telnie még néhány évnek, hogy a rendőrség feldolgozza a történteket. Az viszont érzékelhető, hogy 2006 ősze óta nagyon sokan lettek nemzeti érzelműek azok közül, akik részt vettek az oszlatásokban annak idején.

Meggyőződésből változtattak a világnézetükön, vagy pedig mert hatalomváltás közeledik?

Egy részük meggyőződésből, más részük divatból, de végbement egy változás az állományban.

A rendőri vezetés mit szól ehhez?

A rendőri vezetők rendszerint karrieristák, azt mondják, amit éppen hallani akarnak tőlük. Lehet hogy szűk baráti körben megvan a véleményük, de hivatalosan egyelőre nem támogatják a nemzeti érzelmű rendőröket.

Nem tart attól, hogy retorziók érik amiért nyilatkozott nekünk?

Szerintem ma már a rendőri vezetés is tisztában van azzal, hogy nemsokára váltás következik, és akkor egészen más szemszögből fogják nézni az akkor történteket. Talán felelősségre vonnak egy-két főnököt is, mert szerintem az akkori hatalom a felelős ezért az egészért, nem a törzsőrmesterek. Az más kérdés hogy ki hova lövöldözött, de annak is van valami oka, hogy egyáltalán lövöldözhettünk. Helyre kell tenni ezeket a dolgokat, mert addig a rendőrségnek nincs becsülete.

Az interjút itt lehet kommentálni