Eredménytelen a józsefvárosi parkolási tender

2010. február 1., hétfő 18:56

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) úgy döntött, hogy eredménytelen a Józsefvárosi Önkormányzat közbeszerzési pályázata a kerületben lévő parkolóhelyek üzemeltetésére.

Budapest Józsefváros Önkormányzata a kerületben található 2.766 parkolóhely koncesszió keretében való üzemeltetésére írt ki közbeszerzést, amelyre a Centrum Parkoló és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. adott be ajánlatot, de azt a KDB határozata miatt eredménytelenné kellett nyilvánítani. Az eredményhirdetés még tavaly december 17-én zajlott le, de az eredményt csak most hirdették ki. Az önkormányzat nettó 600 millió forint bevételt várt a szerződéstől.

Budapest Józsefváros Önkormányzata tavaly augusztusban indított egyszerű közbeszerzési eljárást a parkolóhelyek 10 évig tartó üzemeltetésére. Az eljárást ősszel jogsértőnek minősítette a Közbeszerzési Döntőbizottság, ezért az önkormányzatot 2 millió forint, míg a felhívást ellenjegyző ügyvédet 100 ezer forint bírsággal sújtotta. Az indok az volt, hogy az alkalmassági feltétel egyik pontját a Centrum Parkoló Kft.-re szabták, és így kizárták a versenyből a többi lehetséges ajánlattevőt.

A vitatott feltétel a folyamatos ügyfélszolgálat megléte volt, mivel ilyet csak a Centrum Parkoló Kft. üzemeltet Magyarországon, így más nem is indulhatott a tenderen. Az ajánlattételi határidőre, tavaly augusztus 24-re csak a C-Parkolás Konzorcium nyújtott be ajánlatot. Ennek vezetője a Centrum Parkoló Kft., a tagjai pedig a C-Service Hungary Kft., a C-Ware Kft., és az E-Kontroll Kft. volt. Az ajánlatkérő az eljárást a döntőbizottság határozatáig felfüggesztette.

A decemberi eredményhirdetés az eredménytelenség közlésekor a közbeszerzési törvény egyik előírására hivatkozott. Ez úgy szól, hogy eredménytelen az eljárás, ha a KDB megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Centrum Parkoló ügyeit vizsgálja a parlament - 2009.12.14.
Az országgyűlési bizottság felállításával egyidőben a VII. kerület újabb 10 évre szerződtette a céget.
Józsefváros szakít a Centrummal - 2009.12.02.
574 parkolóhely kivételével a kerületi közterület-felügyelet veszi át az üzemeltetést 2010-től.
A Centrumra írták ki a parkolótendert - 2009.11.11.
A közbeszerzési döntőbizottság megbüntette Józsefvárost, az eljárás semmis lett.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés