Elutasították a rendőrség Toroczkai elleni kártérítési keresetét

2010. február 2., kedd 13:57 |

Toroczkai László a bíróság szerint nem volt szervezője a tévészékház ostromának, ezért nem kötelezhető kártérítésre az ostrom során a rendőrségnek okozott károkért. A Fővárosi Bíróság 2007 decemberében egyszer már ugyanígy ítélkezett, de az eljárást meg kellett ismételni.

A megismételt eljárásban is elutasította a Fővárosi Bíróság a Budapesti Rendőr-főkapitányság Toroczkai László ellen benyújtott kártérítési keresetét. A rendőrség tízmillió forintot követelt a 2006 szeptemberi tévészékházostrom szervezőjének tartott Toroczkaitól az aznap a rendőrségnek okozott károk miatt.

A bíróság szerint azonban Toroczkai nem volt szervezője az eseményeknek, felelőssége nem állapítható meg, így kártérítésre sem kötelezhető. A bíróság 2007 decemberében ugyanezekkel az indokokkal utasította el a keresetet.

A tévészékház ostroma előtt Toroczkai László kihangosítva szólította fel az embereket, hogy vonuljanak a Kossuth térről a Szabadság térre, ez azonban a bíróság szerint nem minősül szervezésnek.

A bíróság ugyanakkor azt is kimondta, hogy károkozás történt, ám azokért az elkövetők tartoznak felelősséggel.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Toroczkai nem fizet kártérítést a BRFK-nak  - 2007.12.03.
Toroczkait most felmentették, de még súlyosabb bűncselekménnyel vádolhatják - 2007.10.25.
A bíró szerint Toroczkai beszéde alkalmas lehet az izgatás büntettének megállapítására.
Toroczkai először ütheti meg a bokáját - 2007.10.24.
A tv-ostromot megúszta, de most elítélhetik. Már három országból kitiltották, de itthon eddig nem bántották.

Shopline

  • Fagyos tüzek
    Johanna Lindsey : Fagyos tüzek Ár: 2290 Ft − 20% Kedvezményes ár: 1832 Ft
  • Futótűz
    Suzanne Collins: Futótűz Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés