Nem nagyon gazdagodtak a képviselők 2009-ben

2010. február 2., kedd 09:14 |

Jelentősen nem változott a képviselők vagyoni helyzete a most megjelent 2009-es vagyonnyilatkozatok alapján, többük megtakarítása inkább csökkent. Orbán Viktornak tavaly már nem volt könyvkiadásból jövedelme, Mesterházy Attila készpénze 10 millióról 8 millió forintra csökkent, és úgy tűnik, hogy Dávid Ibolya továbbra is társadalmi munkában elnöke az MDF-nek.

Dávid Ibolya (MDF, elnök)

Ingatlan: 90 nm-es zamárdi nyaralója, amelyet még 1975-ben vásárolt továbbra is 2/3 részben az övé, szülei holtig tartó hasznélvezete mellett. III. kerületi 60 nm-es lakásának haszonélvezeti jogát megtartotta. Változatlanul tulajdonosa egy II. kerületi, 113 nm-es lakásnak, mely életjáradéki szerződéssel terhelt, és egy szintén II. kerületi 150 nm-es lakás felének (2003-as vásárlás). Újdonság viszont, hogy ehhez a lakáshoz kapcsolódóan egy garázs 1/6-od részével lett gazdagabb.

Autó: Nincs.

Megtakarítás: két biztosítása kétmillió Ft értékben, és OTP részvények egymillió ft értékben.

Tartozás: tartozása évről évre csökken: míg 2006-ban 12, 2007-ben 6, 2008-ban pedig 5,6 millió forint volt, idén 5,2 millióval tartozik.

Jövedelem: Dávid Ibolya nyilatkozatából nem derül ki, hogy kapott-e valamilyen javadalmazást pártelnöki tisztségéért. Képviselői tiszteletdíja 2009 decemberében 394 230forint volt, költségtérítési átalánya 266 685 forint.

Orbán Viktor (FIdesz, elnök)

Ingatlan: XII. kerületi társasházi lakás 82+101 nm és a hozzátartozó 1544 nm telek 811/1000 részének a fele, 889 nm felcsúti belterületi telek, 601 nm felcsúti belterületi telek, 1569 nm felcsúti belterületi telek, 1463 nm felcsúti belterületi telek, 513 nm felcsúti belterületi telek - valamennyit 50 évre ingyenes használatra átengedte a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak. (Tavalyhoz képest nincs változás.)

Autó: nincs

Megtakarítás: 869 ezer forint, feleségével közös pénzintézeti számlán (Tavalyi megtakarítása 587 ezer forint, feleségével közös pénzintézeti számlakövetelés, 1,685 millió forint készpénz.)

Tartozás: A 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló tartozása.

Jövedelem: Képviselői tiszteletdíja 2009 decemberében 231 900 forint volt, költségtérítési átalánya 162 330 forint. Ezen felül havi bruttó 402 ezer forintos elnöki fizetést kap a Fidesztől. 2009-ben könyvkiadásból jövedelme nem származott (2008-ban bruttó 4,2 millió forintnyi jövedelmet kapott a Helikon Kiadó Kft.-től).

Mesterházy Attila (MSZP, frakcióvezető)

Ingatlan: Budapest III. 68 nm lakás (1997. vásárlás), Veszprém kétszer 16 nm garázs (1996. és 2001. vásárlás), Alsóörs 120nm vízparti nádas 17/184 (1996. vásárlás), Balatonalmádi 436 nm rét (1997. vásárlás). Alsóörs 832 nm rét (1995. vásárlás), Lovas 230 nm szántó (1996. vásárlás), Balatonalmádi 15 nm rét (1996. vásárlás), Gerjen 8469 nm és 4774 nem gyep-legelő-erdő 2/38 (2004. vásárlás). (nem változott)

Autó:Honda VFR 800 F motor (2001. vásárlás). (nem változott)

Megtakarítás:8 millió forint készpénz.(tavalyhoz képest csökkent)

Tartozás:Nincs.

Jövedelem:Képviselői és frakcióvezető-helyettesi tiszteletdíja 626 130 forint, költségtérítési átalánya 266 685 forint.

Navracsics Tibor (Fidesz)

Ingatlan: Tavaly egy 772 négyzetmétres telken található 138 négyzetméteres budakeszi lakóház 50 százalékának tulajdonosa lett.
Autó: Egy 2006-ban vásárolt Renault (tavalyelőtti bevallása szerint egy Clio).
Megtakarítás: Semmi. (tavaly még rendelkezett 4,5 millió forint készpénzel, tavalyelőtt pedig volt még 15 millió forintnyi befektetési jegye is.)
Tartozás: 11,9 forint pénzintézettel szembeni tartozás mellett, 6 millióval tartozik magánszemélyeknek. (tavaly mindössze 1,126 millió tartozása volt)
Jövedelem: Képviselői javadalmazásán felül az ELTE ÁJK docenseként havi bruttó 338 600 forint (53 ezerrel kevesebb, mint tavaly). Még 2008-ban kapott használatra egy 5 millió forint értékű személygépkocsit havi 75 ezer forintnyi mobiltelefonköltség és havi 5,9 ezer forintnyi mobilinternet. Decemberben képviselői és frakcióvezetői tiszteletdíja 718 890 költségtérítése 266 685 forint volt.

Semjén Zsolt (KDNP, elnök, frakcióvezető)

Ingatlan:Budapest II. 123 nm lakás 1/2 (1998. csere). Budapest II. 42 nm társasházi lakás 1/2 (2007. vásárlás, az előző ingatlanról az 1950-es években leválasztott rész), Balatonfenyves 524 nm telek és 70 nm üdülő haszonélvezeti joga (2003. életjáradéki szerződés).
Autó:Nincs.
Megtakarítás:1,9 millió forint készpénz.
Tartozás: 7,3 millió forint banki tartozás fele részben (tavaly 4,64 millió forint és 43 501 svájci frank hitel fele)

Jövedelem: Képviselői és frakcióvezetői tiszteletdíja, 672 510 forint, költségtérítési átalánya 266 685 forint, szállásköltség-térítése 115 950 forint, illetve esetenként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vizsgáztat 35 ezer forintért.

Kóka János (SZDSZ, frakcióvezető)

Ingatlan: Budapest XII. kerületében egy 2000 négyzetméteres telken lévő 662,51 négyzetméteres ház 100 százalékos tulajdonosa (2007-es vásárlás), Verőce 637 nm telek és 71 nm üdülő 1/2 (vásárlás 2000-ben), Budapest XII. 13 nm garázs (vásárlás 2003-ban).
Autó:
Audi A8 (2008. lízing).

Megtakarítás: 2 millió forint készpénz (tavaly 3 millió volt), 1 800 000 forint tagi hitel.

Tartozás: 139 millió forint magánszemélynek (tavaly 128 millió). Cége, a Rumed Kft. felé az építmény árából 20 millió forint tartozás, Porsche Bank felé 10,5 millió forint.

Jövedelem: Képviselői javadalmazásán felül nincs egyéb bevétele.Bruttó tiszteletdíja 718 890 forint, költségtérítési átalánya 162 330 forint volt 2009 decemberében.

Gyurcsány Ferenc(MSZP)

Ingatlan:csakúgy, mint tavaly, tulajdonosa egy 50 nm-es társasházi lakásnak Pápán, melyben édesanyja lakik (1995, vásárlás). Újdonság viszont, hogy felerészben tulajdonosa egy 3295 nm-es telken fekvő, 267 nm-es lakóháznak Kötcsén, melyet 2009-ben vásárolt.

Autó: Nincs.

Megtakarítás: a tavalyi évhez hasonlóan bankszámláinak egyenlege nem éri el a képviselői alapilletmény összegének hatszorosát (mintegy 1,4 millió forint), így nem köteles közzétenni azt.

Tartozás: feleségével, Dobrev Klárával közösen felvett jelzáloghitel kötcsei házukra, melynek összege 62 034 369 Ft.

Jövedelem: miniszterelnöki illetménye, illetve teljes jogú tulajdonosként az Altus Befektetési Zrt-ből származó eseti osztaléka, melynek összege 100 467 114 Ft.

Lendvai Ildikó (MSZP, elnök)

Ingatlan: V. kerületi, 1988-ban vásárolt, 104 nm-es társasházi lakásának továbbra is teljes értékben tulajdonosa. Féléves képviselői illetményének összegét meghaladó ingóságai között felsorolja lakásberendezését és könyvek vásárlását.

Autó: Nincs.

Megtakarítás: csakúgy, mint tavaly, idén is 1600 dollárt tart bankszámlán.

Tartozás: Nincs.

Jövedelem: országgyűlési képviselői bruttó tiszteletdíja 231 900 forint volt 2009 decemberében, költségtérítési átalánya 162 330 forint. Az MSZP országos elnökeként 280 000 Ft-ot kap, mely megegyezik májusban megszűnt frakcióvezetői tiszteletdíjának összegével. Ajándék: 2009 karácsonyán 30 000 Ft értékben kapott naptárakat, könyveket és egyéb ajándékokat.

Boldvai László (MSZP)

Ingatlan: Felerészben tulajdonosa egy 2008-ban épített 1050 nm-es lakóháznak (ebből 442 nm pince és garázs) mely egy 3000 nm-es salgótarjáni telken található. Szintén felerészben tulajdonosa egy 58 nm-es salgótarjáni szövetkezeti lakásnak, melyet öröklés útján szerzett és 2007-ben átépített. Haszonélvezete van továbbá egy 792 nm-es balatonkenesei telekre és a rajta fekvő 130 nm-es nyaralóra, melyeket ajándékozás útján szerzett 2002-ben.

Autó: egy 2008-ban vásárolt Opel Astra.

Megtakarítás: 5 millió ft takarékbetétben, 2,5 millió készpénzben, bankszámláján 3,5 millió forintban és 10 millió devizában.

Tartozás: 20 millió Ft magánszemélyeknek

Jövedelem: decemberi képviselői tiszteletdíja 440 610 Ft, költségtérítése 266 685 ft, szállásköltségének térítése 115 950 Ft volt.

Hagyó Miklós (MSZP)

Ingatlan: 7692/100 000 arányban tulajdonosa egy 1998-ban vásárolt, XII. kerületi, 2143 nm-es teleknek. Szintén a 12. kerületben tulajdonosa egy 118 nm-es lakóháznak (vásárlás, 1998). Felerészben tulajdonosa egy 5500 nm-es jászberényi teleknek, melyen 150 nm-es tanyaépület és ugyanekkora gazdasági épület található (1982, ajándékozás, 2003, ajándékozás). A XII. kerületben egy 240 nm+112 nm-es kertkapcsolatos lakóháznak és 30 nm-es pince, tárolónak a tulajdonosa, melyet 2007-ben vásárolt. Tulajdonosa egy 3,5 hektáros szántónak Jászberényben (2005, ajándékozás), és 115410/1,000,00 0 hányadbanegy XII. kerületi, 2143 nm-es teleknek is (vásárlás, 2007). Változás, hogy tavaly még meglévő, érdi telkét és a rajta található lakást idén már nem tüntette fel.

Autó: Trabant (1993, vásárlás)

Megtakarítás: 49052 Ft havonta biztosításra, és egy életbiztosítás, mely évi 2000 eurós biztosítás. Bankszámláján a tavalyi 9 millió forint és 4300 euró, illetve 2,5 millió forint tagi kölcsön helyett jelenleg 20 000 000 forint és 2400 euró van.

Tartozás: tavalyhoz képest csökkent, az akkori 35 millió Ft helyett ma már csak 20 millió forintos tartozása van egy bank felé.

Jövedelem: a Fővárosi Közgyűlés tagjaként és országgyűlési képviselőként 745 000 forintos bruttó jövedelem havonta (11 ezer forinttal kevesebb, mint tavaly), a regionális tanács tagjaként 78 750 Ft (akárcsak tavaly), ezenkívül bérbeadja házát, melyből havonta 150 000 forinthoz jut (mint az előző két évben is). 97 százalékos tulajdonosa a Wirtass Kft-nek.

Herényi Károly (MDF, frakcióvezető)

Ingatlan: Felerészben tulajdonosa egy 360 nm-es teleknek Balatonföldváron, melyen egy 156 nm-es ikerház van (1992 vásárlás, 1994 építés)

Autó: egy 2007-ben vásárolt Volvo XC 90 típusú autó, illetve egy Alfa 32 típusú vitorlás kishajó (2005 vásárlás). Juttatásként egy 5 millió ft-os Skoda Octavia

Megtakarítás: 2 millió Ft takarékbetétben, 2 millió F készpénzben.

Tartozás: 13 millió Ft banki tartozás.

Jövedelem: 2009 decemberi tiszteletdíja 394 230 Ft, költségtérítési átalánya 266 685 Ft, szállásköltsége pedig 115 950 Ft volt.

Hiller István (MSZP, oktatási és kulturális miniszter)

Ingatlan: tavalyhoz képest változatlanul felerészben tulajdonosa egy VI kerületi, 113 nm-es öröklakásnak (1995, vásárlás), illetve tulajdonosa egy XX kerületi 598 nm-es teleknek és a rajtafekvő 146 nm-es lakóháznak (vásárlás, 2006), és kővágóörs-pálkövei 248 nm-es, felerészben tulajdonolt hétvégi telkét is megtartotta, a rajta lévő 32 nm-es üdülőházzal együtt (1994, öröklés).

Autó: Nincs

Megtakarítás: Csakúgy, mint tavaly, 2,6 millió forintja van takarékbetétben, de eurószámlája évről-évre nő: míg 2007-ben 8900, 2008-ban pedig 16 700, idén 21 400 euró készpénze volt.

Tartozás: 15 millió forintos banki devizahitele van (két éve nem változott)

Jövedelem: Oktatási és kulturális miniszterként havi 1 millió 101 900 ft-ot kap, az ELTÉ-n betöltött történész és egyetemi docensi beosztásából jövedelme nincs. Decemberi országgyűlési tiszteletdíja 231 900 Ft.

Horváth Csaba (MSZP, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára)

Ingatlan: Változatlanul tulajdonosa egy II kerületi, 1278 nm-es teleknek és egy 400 nm-es családi háznak (1999, vásárlás, 2000 építés), illetve 3x1240 nm-es építési teleknek Törökbálinton.

Autó: Nincs – tavaly még egy Audi A4-e volt.

Megtakarítás: 4 és fél millió forint készpénz, 8,2 millió forintos pénzintézeti számlakövetelés, 84 millió forint egyéb követelés.

Tartozás: Nincs.

Jövedelem: főpolgármester-helyettesi fizetése a tavalyi 654 420 forintról 785 800 forintra emelkedett, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács választott tisztségviselőjeként negyedévente 320 000 forintot kap. Decemberi képviselői tiszteletdíja 200 980 forint volt.

Juhász Gábor (MSZP, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter)

Ingatlan: tulajdonosa egy 1287 nm-es mátraszőlősi teleknek és a rajta lévő 135 nm-es lakóháznak (vétel, 2001), illetve egy mátranovák-cserpusztai, 1944 nm-es kertnek, melyen romos lakóház található (vásárlás, 1997), valamint egy 717 nm-es ráckevei teleknek, amin 79 nm-es üdülő található 8vásárlás, 2006). 7200/158400 arányban tulajdonosa egy Mátraszőlős külterületén fekvő 5,49 hektáros osztatlan közös tulajdonú erdőrésznek (2004, csere), illetve egy 8520/183740 arányban egy 6,3 hektáros másik erdőrésznek. (2004, csere). Mindkét erdőrész fenyves. Ugyanott 2420/29063 arányban egy 12 hektáros szántónak is tulajdonosa (2006, csere), illetve egy újabb, kb két hektáros erődrésznek (csere, 2007).

Autó, jármű: egy 2005-ös Volvo S60 2,4 D (vásárlás, 2002), egy 2007-es HDFXDF motorkerékpár (vásárlás, 2008), és egy Herman Motorlet típusú, 6,19 méteres, 1983-as fémhajó (vásárlás 2007).

Nagyértékű ingóság: egy 1990-ben ajándékba kapott kép, majd 2002-ben két darab kép, és 2003-ban vásárlás útján újabb 2 darab kép.

Megtakarítás: egymillió forint életbiztosítás, és 4,2 millió forint egyéb megtakarítás, 16 millió forint takarákbetétben, illetve 1,7 millió forint készpénzben. Bankszámláján 435 205 forint, és 10 905 euró lekötve.

Tartozás: 4,8 millió forint bank felé.

Jövedelem: miniszteri fizetése havonta 1 millió 101 900 forint. Decemberi képviselői tiszteletdíja 231 900 Ft.

Kapolyi László

Ingatlan: bérlője egy XII. kerületi, 272 nm-es irodaház és lakóépületnek (2000 óta). Tulajdonosa egy 4,1424 hektáros beregdaróci gyümölcsös-rétnek (vásárlás, 2007), egy 6,8023 hektáros legelőnek (vásárlás, 2005), egy 3,5783 hektáros vásárosnaményi szántónak (2007, vásárlás), egy 2,7112 hektáros vásárosnaményi teleknek (2007, vásárlás), egy 5,3436 hektáros vásárosnaményi szántónak (2007, vásárlás), egy 13,9361 hektáros, vásárosnaményi erdő-rét résznek (vásárlás, 2006), egy 4,2045 hektáros vásárosnaményi erdőnek (vásárlás, 2006), egy 2,4625 hektáros vásárosnaményi szántónak (2005, vásárlás), egy 2,2715 hektáros vásárosnaményi szántónak (vásárlás, 2005), egy 2,6345 hektáros vásárosnaményi erdőnek (vásárlás, 2005), egy 0,1345 hektáros vásárosnaményi erdőnek (vásárlás, 2005), egy 1,8064 hektáros gyümölcsösnek Kisvarsányban (2007, vásárlás), egy 0,7995 hektáros kisvarsányi szántónak (2007, vásárlás), egy 3,7796 hektáros kisvarsányi szántónak (vásárlás, 2008), egy 1,3513 hektáros kisvarsányi szántónak (2008, vásárlás), egy 3,7085 hektáros kisvarsányi szántónak (vásárlás, 2006), egy 0,2644 hektáros kisvarsányi ároknak (vásárlás, 2007), egy 0,1971 hektáros kisvarsányi ároknak (2007, vásárlás), egy 0,1287 hektáros kisvarsányi árok (2007, vásárlás), egy 0,1956 hektáros kisvarsányi árok (2007, vásárlás), egy 2,0866 hektáros kisvarsányi szántó (vásárlás, 2006), egy 2,3162 hektáros kisvarsányi szántó (2006, vásárlás), egy 8,0496 hektáros kisvarsányi szántó (2007, vásárlás), egy 0,7075 hektáros kisvarsányi szántó (2006, vásárlás), egy 2,6966 hektáros kisvarsányi erdő (2006, vásárlás), egy 3,4871 hektáros kisvarsányi erdő (vásárlás, 2006), egy 4,8698 hektáros kisvarsányi erdő (2006, vásárlás), egy 1,1698 hektáros kisvarsányi erdő (vásárlás, 2006), egy 3,2976 hektáros kisvarsányi szántó (vásárlás, 2006), egy 2,1585 hektáros kisvarsányi szántó (2007, vásárlás), egy 1,7968 hektáros kisvarsányi szántó (2006, vásárlás), egy 1,8787 hektáros kisvarsányi szántó (2007, vásárlás), egy 1,0698 hektáros kisvarsányi erdő (2006, vásárlás), egy 1,5055 hektáros kisvarsányi szántó (2006, vásárlás), egy 1,7484 hektáros kisvarsányi erdő (vásárlás, 2006), egy 0,9979 hektáros kisvarsányi szántó (2007, vásárlás), egy 2,5610 hektáros kisvarsányi szántó (2007, vásárlás), egy 1,1840 hektáros kisvarsányi szántó (2007, vásárlás), egy 2,0419 hektáros kisvarsányi szántó (vásárlás, 2007), egy 2,8455 hektáros kisvarsányi szántó (vásárlás, 2007), egy 1,3216 hektáros kisvarsányi szántó (2007, vásárlás), egy 1,0318 hektáros kisvarsányi szántó (2008, vásárlás), egy 5,5966 hektáros kisvarsányi legelő (2008, vásárlás), egy 11,4289 hektáros vásárosnaményi szántó (2008, vásárlás).

Autó: Nincs

Megtakarítás: Nincs.

Tartozás: Nincs.

Jövedelem: a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének tudományos munkatársaként havi 471 000 forintot keresett – munkaviszonya 2010 január elsejétől megszűnt. A Magyar Tudományos Akadémia tagjaként havi 455 000 forint,a System Consulting Zrt elnök-vezérigazgatójaként és az igazgatóság elnökeként 50 000 Ft. 84 százalékban tulajdonosa a System Consulting Zrt-nek, illetve a System Consulting Incorporated részvényesi jogainak kizárólagos adakozója. Decemberi képviselői tiszteletdíja 394 230 ft volt.

Kiss Péter (MSZP, társadalompolitikai miniszter

Ingatlan: Egy XXII. kerületi, 953 nm-es telek és az azon található 168,48 nm-es lakóház ½ arányú tulajdonosa (1997, 2000 vásárlás), illetve 25 százalékban tulajdonosa egy 50 nm-es lakóháznak Szombathelyen, melyet 2009-ben örökölt. Szinté 25 százalékban tulajdonosa egy fonyódi, 27 nm-es üdülőnek, melyet szintén 2009-ben örökölt.

Autó: Nincs.

Megtakaírtás: életbiztosítás 500 000 Ft értékben, illetve pénzintézeti követelés 525 millió forint értékben és fél millió forint értékű devizában.

Tartozás: Nincs.

Jövedelem: miniszteri fizetése 1millió 101 900 ft havonta, képviselői tiszteletdíja decemberben 231 900 Ft volt.

Kövér László (Fidesz)

Ingatlan: egy 654 nm-es szigetszentmiklósi telek, és a rajta lévő 143 nm-es ház fele részének tulajdonosa (vásárlás, 1991).

Autó: egy Seat Alhambra (2002, vásárlás)

Megtakarítás: egy 1 206 846 milliós hozománybiztosítás, egy 1 118 880 forintos hozománybiztosítás, és egy 1 648 688 forintos hozománybiztosítás, egy 1 410 567 forintos életbiztosítás.

Tartozás: 4 millió forint felújítási kölcsön banktól.

Jövedelem: képviselői tiszteletdíja, mely havi bruttó 626 130 forint, költségtérítési átalánya, mely 266 685 forint, és szállásköltsége mely 115 950 forint havonta.

Kubatov Gábor (Fidesz)

Ingatlan: Farkasgyepű 180 nm telek és 30 nm üdülő 1/2 (1986. öröklés).
Autó: Három veterán Opel Kadett B (nem változott).
Megtakarítás: Három darab, összesen 4,19 millió forint értékű biztosítás, 140 ezer forint, 4738 euró és 6404 dollár takarékbetét, 6,15 millió forint készpénz, 1000 darabos cédégyüjtemény. (Tavalyhoz képest a biztosítások értéke növekedett, a készpénzállomány csökkent.)
Tartozás: Nincs.
Jövedelem: Képviselői járandósága havi 394 230 forint, az őt megillető költségtérítés 162 330 forint. Ezen felül havi bruttó 18 700 forintot keres a Polgárok Háza Kht. ügyvezetőjeként, havi bruttó 5000 forintot a Szövetség a Nemzetért Alapítvány igazgatójaként.

Lamperth Mónika (MSZP)

Ingatlan: Kaposvár 82 nm társasházi lakóház 1/2 (1993. vásárlás), Baja 58 nm társasházi lakás 1/4 (2002. öröklés).(nem változott)

Autó: Nincs.
Megtakarítás: 323,9 ezer forint életbiztosítás, 36 millió forint befektetési jegy, 1,1 millió forint és 900 ezer forintnyi deviza pénzintézeti számlakövetelés. (Tavalyi bevallásához képest 8 millióval nőtt befektetési jegyállománya, 4 millió forinttal csökkent életbiztosításainak az értéke.)
Tartozás: Nincs.
Jövedelem: Képviselői tiszteletdíja 394 230 forint költségtérítési átalánya 301 470 forint, szállásköltség térítése 115 950 forint

Magyar Bálint (SZDSZ)

Ingatlan: Budapest II. 821 nm telek és 255 nm családi ház 1/2 (2003. vásárlás) (nem változott)
Autó: VW Touran 1,6, 2004-es (2008. vásárlás). (nem változott)
Megtakarítás: 14 millió forint betét, 7,94 millió forintnyi devizabetét, 1,2 millió forint értékpapír. (devizebetéteinek értéke nőtt 2,5 millió forinttal, míg az értékpapírok összege csökkent 1,5 millióval)
Tartozás: 35 millió forint devizaalapú lakáshitel (5 millióval emelkedett), 2,67 millió forint gépkocsivásárlási részlettörlesztés. (1, 27 millióval nőtt)
Jövedelem: Parlamenti képviselőként 2009 decemberében 394 230 forint tiszteletdíjat és 162 330 forint költségtérítést kapott. Ezen kívül az EIT irányító testületi tagságáért  tavaly 3,78 millió forintot keresett.

Mikola István (Fidesz)

Ingatlan: Egy 1308 négyzetméteres telek (rajta 236 négyzetméteres ház) egynegyedét 2005-ben vette meg, egy negyedét pedig ajándékba kapta 2006-ban. Ugyanott, Zalacsányban tavaly vásárolt egy 5363 négyzetméteres szántót.

Autó: Nincs.

Megtakarítás:Különböző alapokban és biztosításokban 72 ezer eurót és 1 millió forintot tart. Ezen kívül rendelkezik egy 1,2 millió forintos OTP bankszámlával. (Forint megtakaritásai 1,3 millióval növekedtek, euró alapú értékpapírjainak az értéke 36 ezer euróval csökkent)

Tartozás:Nincs.

Jövedelem: Képviselői tiszteletdíjként 436 800, költségtérítési általányként 231 900, szállásköltség-térítésként pedig 115 950 forintot kapott 2009 decemberében.

Molnár Csaba (MSZP, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter)

Ingatlan: Győr 65 nm társasházi lakás (2006. vásárlás). (változatlan)
Autó: VW Polo 1,4 liter (2008. vásárlás). (nem változott)
Megtakarítás: 11 millió forint betéti megtakaritással rendelkezik. (5,5 millióval több követelése van mint tavaly)

Tartozás: 10 millió forint bankhitel. (nem változott)
Jövedelem: miniszterként 1 109 300 forintra jogosult, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés tagjaként 145 711 forintot kap. Decemberben képviselőként 231 900 forintot keresett.

Molnár Gyula (MSZP, XI. kerületi polgármester)

Ingatlan: Budapest XI. 100 nm társasházi lakás és 30 nm gépkocsibeálló (2007. vásárlás). (változtlan)
Autó: Saab 95 (2006. vásárlás). (nem változott)
Megtakarítás: Takarékbetétben 19,3 millió forint, készpénzben 2,7 millió megtakarítása van. (összérték 2,7 millióval nőtt tavaly óta)
Tartozás: 26,5 millió forint kölcsön. (3,5 millióval csökkent)
Jövedelem: Képviselői járandóságán felül Újbuda polgármestereként 580 ezer forintot vesz fel. Parlamenti képvielőként decemberben 394 230, költségtérítésként 115 950 forintot kapott.

Nyakó István (MSZP, szóvivő)

Ingatlan: 7270 négyzetméteres telek és az azon fekvő 95 négyzetméteres ház tulajdonosa (2004 vásárlás)

Autó: 2008-ban vásárolt egy VW Passatot
Megtakarítás: 5 millió forint készpénz
Tartozás:10 millió forint

Jövedelem: Képviselőként és bizottsági tagként tiszteletdíja 556 560 forint, költségtérítési átalánya 301 470 forint, szállásköltség-térítése 115 950 forint volt tavaly decemberben.

Pokorni Zoltán (Fidesz, II. kerületi polgármester)

Ingatlan: 291 nm-es családi ház a II. kerületben egy 867 nm-es telken, amelynek felerészben tulajdonosa,
Autó: Nissan Micra (vásárlás 2009 decemberben)

Megtakarítás: Befektetési jegy 320 720 forint

Tartozás: 16 millió forintos tartozás egy banknak
Jövedelem: Képviselőként bruttó tiszteletdíja 394 230 forint, költségtérítési általánya 115 950 forint. Polgármesterként bruttó 580 ezer forintot keres, költségtérítése 174 ezer forint. A Fővárosi Közgyűlés képviselőjeként havi 255 ezer forintot.

Szijjártó Péter (Fidesz)

Ingatlan: Győr 371 nm ház és udvar 3/5 (1994. vásárlás), Budapest 69 nm társasházi lakás (1997. vásárlás), Dunakeszi 357 nm telek és 140 nm ház (2003. vásárlás). Tavaly Balatonedericsen egy 2472 négyzetméteres zárt kert 4/5 részét vette meg, valamint ugyanott egy 5436 négyzetméteres telket rajta egy 91 négyzetméteres üdülővel.

Autó: Saját tulajdonában nincs.

Megtakarítás: 28,5millió forint értékpapír, 1,08 millió forint pénzintézeti számlakövetelés (20,1 millióval kevesebb mint tavaly)

Tartozás: Nincs.

Jövedelem: Tiszteletdíja 568 155 forint, költségtérítési átalánya 266 685 forint, önkormányzati képviselőként pedig 100 490 forint jár neki.

Varga Mihály (Fidesz)

Ingatlan: 626 nm karcagi telek fele (2001-ben vette), Budapest II. kerületi 94 nm társasházi lakás fele (2002-ben vette). 2009-ben egy Budapest II. kerületi 137 négyzetméteres ház tulajdonosa lett 2/9 részben

Autó: Nincs

Megtakarítás: 500 ezer forint befektetési jegy, 1,5 millió forint állampapír, 1,35 millió forint életbiztosítás (megtakaritásai 2 millió forinttal csökkentek tavaly óta).

Tartozás:23 millió forint jelzáloghitel, valamint 3 millió forint magánszemélyekkel szemben fennálló tartozás. (tartozásainak összege 17 millió forinttal nőtt egy év alatt)

Jövedelem: Képviselőként és frakcióvezető-helyettesként havi 788 460 forint tiszteletdíjat, 301 470 forint költségtérítést és 115 950 szállásköltség-térítést kap.

Veres János (MSZP)

Ingatlan: Nyírbátor 2093 nm telek és 200 nm családi ház (a telket 1975-ben vette, a házat 1983-84-ben építette), Debrecen 58 nm társasházi lakás fele (1990-ben vette), Nyírbátor 2196 nm telek és 120 nm családi ház (1988-ban örökölte), Vásárosnamény 56 nm üdülő faház fele (1993-ban vette), Debrecen 12 nm garázs fele (1993-ban vette), Hajdúszoboszló 915 nm telek és 36 nm társasüdülő 1/16-od része (1998-ban vette), Nyírbátor 27456 nm szántó, Nyírbátor 23397 nm erdő, Piricse 97038 nm erdő 1265/6913-ad része, Bátorliget 3899 nm szántó, szőlő 1/4-ed része, Nyírbátor 6895 nm gyümölcsös, Nyírbátor 148750 nm szántó, erdő, Nyírbátor 1794 nm gyümölcsös, Nyírbátor 4756 nm gyümölcsös, Nyírbátor 8177 nm gyümölcsös, szántó. Nyírbátor 726 négyzetméteres telek és 72 négyzetméteres lakóház.

Autó: autója nincs, bevallásában egy 1984-ben vásárolt utánfutó szerepel.

Megtakarítás: 20 ezer forint részvény, 2 millió forint Hungária alap, 20 millió forint biztosítás, 11,5 millió forint készpénz, 128 731 517 forint pénzintézeti számlakövetelés, 265 710 000 forint egyéb követelés. (2008-hoz képest 93 millió forintal nőttek követelései)

Tartozás: Bevallása szerint nincs tartozása.

Jövedelem: Képviselői tiszteletdíja havi bruttó 672 510 forint, költségtérítési átalánya 371 040, szállásköltség-térítése 115 951 forint. Gazdasági érdekeltségei: Monéta Kereskedelmi Szolgáltató és Tanácsadó Kft. fele, Nyírbátori Tésztaipari Kft., Szentvér Gyógyszertár Bt. harmada.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!