Tonnaszámra termelik a füvet a vietnamiak

Az utóbbi egy-két évben a rendőrség sorra leplezett le a vietnamiak által fenntartott marihuánaültetvényeket és ezekhez kapcsolódó bűnszervezeteket Magyarországon. Az elfogásokról szóló rövid közleményeken túl azonban eddig kevés derült ki ezekről a csoportokról. Ródler Norbert, a a BRFK kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője tizenegy éve foglalkozik kábítószerügyekkel. Szerinte a marihuánapiac nagy részét ma Magyarországon a vietnamiak uralják.

1999 óta vannak jelen a magyar kábítószerpiacon, csak akkor még nem marihuánával, hanem heroinnal foglalkoztak, és azt is inkább az utcán árulták. Később kinőtték magukat, és mivel elég jól reagálnak a piac változásaira, a heroinfogyasztás pedig régóta stagnál, áttértek a marihuánára, aminek hatalmas a piaca. A nagyüzemi termesztéssel elérték a belga és holland áruk színvonalát, és már nem foglalkoznak utcai árusítással, csak nagykereskedelemmel.

Rabszolgák és nemzetközi hálózatok

„Jó öt–tíz éve már, hogy a vietnamiak nekiálltak füvet termeszteni, csak először Angliában. Az igazán nagy hullám aztán 2007-2008-ban Csehországban volt, és utána 2008 második felében kezdték el itt Magyarországon is. 2008-ban fogtunk olyan vietnamit, akinél fű volt, csak az nem volt világos, hogy itt termesztik, vagy Csehországból hozzák be. Akkor kezdtük el őket célirányosan keresni, és ez oda vezetett, hogy tavaly már harminckét ültetvényt számoltunk fel” – mondta Ródler.

Nemzetközi droghálózatról van szó, mert a Magyarországon tevékenykedő csoportok szoros kapcsolatot tartanak fenn a csehországiakkal is, sokszor kisegítik egymást.

A vietnami drogkereskedőknél – mint minden hasonló ügyekkel foglalkozó csoportnál – van egy vezető-irányító mag. Ők nagyrészt legálisan tartózkodnak Európában már évek óta, különféle egyéb üzletekkel is foglalkoznak, például piacoznak. „Ők a pénzemberek, akik nem kertészkednek, hanem fenntartják a házakat, a szervezetet. A házakban pedig becsempészett vietnamiakat – mi néha rabszolgának nevezzük őket – dolgoztatnak kertészként.”

Ennek egyik oka lehet, hogy a vietnami szociális ellátás elég gyenge, az időseket a fiataloknak kell eltartaniuk. „Gyakran előfordul, hogy megoldásként kiválasztanak valakit a családból, sokszor a legidősebb fiút, és összeadják azt a négy-ötezer dollárt vagy eurót, amiért egy embercsempész-csoport behozza őket Európába, majd reménykednek, hogy az Európában megkeresett pénzből törleszteni tudják a hitelt” – mondta a nyomozó.

A legtöbben ötszáz-ezer dolláros fizetésre számítanak havonta, amiből bőven hazaküldhetnek a családjuknak is. „Persze az esetek nagy többségében az embercsempészek nem szereznek állást, hanem egyszerűen csak elhozzák őket. De nem saját papírjaikkal, hanem egy már itt élő uniós állampolgáréval. A felszállás előtt kezükbe nyomott iratokat a leszállás után persze azonnal vissza is veszik, mert kell a következő utazónak is. Van, hogy hetente hoznak így egy új embert.”

A becsempészett ember aztán kikerül az utcára, papír nélkül, vadidegenként, ezért megkeresi honfitársait, és munkát kér tőlük. Legtöbbjük elvállal bármit, azt is, hogy elvigyék egy ültetvényre – ahonnan többé szinte ki se mozdulhat. Ételt-italt visznek neki, és csak az a dolga, hogy kezelje és szüretelje az ültetvényt.

Busásan megtérül a befektetés

A házak, amelyekben az ültetvényeket tartják, általában Budapest külső kerületeiben, családi házas övezetben vannak. „Nagy házakat keresnek, százötven-kétszáz négyzetmétereseket, mert ez dupla előny nekik: egyrészt nagy területet tudnak beültetni, másrészt kihasználják, hogy ezeket a házakat nagyon nehéz kiadni, mert magasak a bérleti díjak. A bérbeadó persze boldog, hogy végre ki tudja adni a házát, és elfogad minden feltételt, azt is, hogy ne járjon ki a házba ellenőrizni.”

A nyomozó szerint sokszor fizetnek akár fél-egy évre is előre. A házak mindig nagyon jó állapotban vannak, sok köztük az úszómedencés-szaunás, de a beköltözés után rögtön átalakítják őket. Minden felesleges holmit kipakolnak, árammal csak egy-két háztartási gép meg a tv megy, minden más, ami az ültetvényhez kell, az jellemzően  lopott árammal működik. Ezt úgy intézik, hogy ipari áramot igényelnek, arra hivatkozva, hogy varrógépeket akarnak üzemeltetni. Azonban még a mérőóra beállítása előtt megcsapolják az ipari vezetéket, és ettől kezdve lopott árammal üzemeltetik az elszívó- és világítórendszert.

Az elszívás azért kell, hogy ne lehessen érezni a marihuána szagát a ház körül. Az álcázás érdekében körbefóliázzák az összes ablakot. „Most már erre is új módszerük van, hiszen az gyanús lehet, ha a szomszédok hallják, hogy van ott valaki, de sosem szűrődik ki fény. Ezt úgy oldják meg, hogy az ablak síkja mögött húsz centivel fából ácsolnak egy másik síkot, a kettő közé egy időkapcsolóval vezérelt lámpát tesznek, hogy kívülről úgy tűnjön: fel- és lekapcsolják a lámpát” - tudtuk meg Ródlertől.

Egy ilyen ültetvény nagy anyagi beruházást igényel, de megéri a befektetést. „Ha most csak alaphangon számolunk is, tavaly húszezer tő marihuánát foglaltunk le. Ez durván két tonna eladható marihuána – és ennyi kéthavonta beérik. Évente hatszor lehet aratni, tehát összesen tizenkét tonna nyerhető, amivel – még ha nagyon olcsón adják is el, mondjuk, ezer forintért grammját, akkor is – tizenkétmilliárd forintot szednek össze. És akkor még nem adtuk hozzá azt, amit nem találtunk meg.”

Budapest már túl forró?

A rendőrök rendszerint összefüggést találtak az egyes ültetvények között. „Egy-egy ültetvényen mindig találunk adatokat egy esetleges következőről. Papírok lehetnek, feljegyzések, számlák, de technikai eszközökből is nyerhető bizonyíték, laptoptól a mobiltelefonig.” A bérbeadók bejelentései alapján is volt már fogásuk. Közülük szinte senki sem tudja, hogy mi folyik a házukban, így bűncselekménnyel sem gyanúsíthatóak.

Sőt általában őket éri kár, hiszen ilyenkor derül ki, hogy tönkretették a házukat, és többmilliós tartozást halmoztak fel az áramszolgáltatónál. A rabszolga viszont mindig tisztában van vele, hogy mit csinál. Ők tíz évet kaphatnak ha elkapják őket, a vezetők életfogytiglanra számíthatnak.

Magyarország a csempészet szempontjából nem célország. Bár volt olyan időszak, amikor Csehországban sok ültetvényt fogtak, és úgy nézett ki, hogy a drogkereskedők átteszik kelet-európai székhelyüket Budapestre. A tavalyi felderítések miatt azonban most itt sem biztonságos a terep, ezért a központ valószínűleg nem itt lesz. A fővárost amúgy sem érzik már igazán biztosnak, egyre inkább vidéken terjeszkednek. „Fogunk még Budapesten is találni ültetvényeket, de korántsem ekkora mértékben és számban. Inkább vidékre mennek, főként a keleti országrészbe, Borsod, Szabolcs, Csongrád, nagyrészt ott várhatóak ilyen ültetvények.”

A Józsefvárosban a tévhitekkel ellentétben egyáltalán nincs termelés, itt oldják meg viszont a raktározást. „Találtunk a józsefvárosi piacnál két olyan raktárt, ahova A-tól Z-ig minden technikai eszközből be volt rakva annyi, hogy tizenöt-húsz házat be lehessen rendezni – az utolsó hurkapálcáig vagy szigetelőszalagig, minden, amire szükség lehet, ott volt.”

Elvágták a nyakát

Gyilkosság, lopás, nagyobb bűncselekmények ritkán fordulnak elő ezekben a körökben. „Az emberölés azért kényes kérdés, mert feltehetően előfordul náluk, csak nem tudunk róla. Hiszen a legtöbben illegálisan vannak itt, és ha eltűnik közülük valaki, senki sem fogja keresni. Azért volt olyan eset, amikor direkt a tudomásunkra hozták, hogy leszámoltak valakivel, feltehetően példát akartak vele statuálni. A XVI. kerületi kiserdő szélére tették ki a holttestet, fültől fülig vágták el a torkát. Ezzel feltehetőleg üzenni akartak, de egyébként a gyilkosság nem jellemző rájuk.”

Egymást feljelentő drogüzérek

Leszámolásokra amúgy sincs igazán szükség Magyarországon, mert a drogpiac nagy, és a kereskedők szépen elférnek egymás mellett. „Ha mégsem férnének el, akkor inkább azt a kényelmesebb és olcsóbb megoldást választják, hogy értesítik a rendőrséget a rivális csoport tevékenységéről. Volt, amikor valaki feljelentett valakit, el is fogtuk, majd a következő héten elfogtuk a feljelentőt is, aki csak a piacot akarta magának egy kicsit megtisztítani.”

Ródler azt mondja, minden esetben volt valami érdekes momentum. „Volt, hogy úgy tudtunk összekötni jó pár házat egymással, hogy figyeltük az ellátmányt. A rabszolgáknak mindig ugyanazok a dolgok voltak bekészítve: egy karton sör, egy karton cigaretta, Tescóban megvásárolt tojás, szóval teljesen ugyanaz, ugyanabban a mennyiségben. De olyan is volt, hogy bementünk a házba, üresnek tűnt, és aztán a részletesebb keresés után vettük észre, hogy ott gubbaszt egy ember a növények alatt. Abban bízott, hátha nem veszik észre. Voltak érdekes menekülési kísérletek is, például olyan, aki hátrafelé próbált átmászni a kerítésen. A legtöbb esetben papucsban próbálnak elfutni, ami azért viszonylag nehéz. Sohasem támadnak, mindig inkább menekülnek.”

Egyes szervezeteket mára szinte teljesen sikerült felszámolni. Ám az elfogottak azonosítása nem könnyű feladat. „Volt, hogy elküldtük valakinek a papírjait  a követségre, hogy ezt a férfit szeretnénk azonosítani, mire visszaírtak, hogy oké, de ez valójában egy Vietnamban élő nő.”

A követséggel egyébként jó a kapcsolatuk. „Próbálnak segíteni nekünk, készítettek például egy olyan adatlapot, ami megkönnyíti a kommunikációt. A vietnamiak közt ugyan van, aki nagyon jól beszél magyarul, de a kertészek nagy része, mivel nem régóta és illegálisan van itt, egy kukkot sem tud.”