Hosszabb-rövidebb időre bezárták a gyerekeket egy kecskeméti iskolában

2010.02.09. 08:41
A Népszabadság szerint ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult amiatt, hogy a rossz magaviseletűeket úgy rendszabályozzák a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által fenntartott, fogyatékosokat és állami gondozottakat foglalkoztató kecskeméti Juhar utcai speciális intézményben, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra egy belülről nem nyitható szobába zárják őket.

A napilap keddi száma úgy tudja: nevelési célzattal zártak be hosszabb-rövidebb időre nehezen kezelhető gyerekeket egy belülről nem nyitható szobába, és volt olyan gyerek, aki a szükségét is az üres szobában volt kénytelen elvégezni. Egy kislány pedig az egész karácsonyt ebben a helyiségben töltötte, szintén nevelési célzattal.

Az egyik anyuka a Népszabadságnak azt mondta, kisfia a szülői környezetben nyugodt, kiegyensúlyozott, az intézményben azonban több alkalommal is előfordultak hiperaktív kitörései, és ilyenkor őt is bezárták ebbe az üres szobába. Amikor ő ezt kifogásolta, a nevelők azt válaszolták neki: ez nem árt a gyereknek és nem történhet semmi baj, mert kamerán követik a benti viselkedésüket.

A szoba sarkába pisilt

Ennek ellenére – mondta az anya – a kisfia a szobában kénytelen volt a nadrágjába vagy a szoba sarkába pisilni, mert az állítólagos kamerákon keresztül nem vették észre, hogy mire lenne szüksége, és hogy ki kellene onnan hozni. Kérdésünkre válaszolva az asszony elmondta: előfordult, hogy a gyermeke néhány órát, de volt olyan eset is, amikor egy egész napot töltött a „dühöngőben”.

A Népszabadsági információi szerint az elmúlt napokban érkezett az a feljelentés a kecskeméti ügyészségre, amely szerint az intézményben megalázó módon bánnak a nehezen kezelhető gyerekekkel.

A rendszabályozásra szolgáló szoba tényét több, névtelenséget kérő dolgozó is megerősítette a Népszabadságnak. Kiderült: a speciális büntetést elszenvedő gyerekek nagyrészt állami gondozottak, nincs olyan hozzátartozójuk, akivel napi kapcsolatban állnának - állítja a lap.

Az intézmény igazgatója nem nyilatkozott a Népszabadságnak.

Hírhedt iskola

A kecskeméti Juhar utcai speciális iskola sajátos nevelési módszerei már nem először kapnak nagy nyilvánosságot. Ugyanitt 2006-ban úgy próbálták megnevelni az egyik nehezen kezelhető tizenhat éves fiatalt, hogy annak az egyik nevelőjével kellett kiállnia bokszmérkőzésre a többiek előtt. A harmincnégy éves gyermekfelügyelő a húszperces mérkőzés alatt néhányszor úgy megütötte a fiút, hogy az orra és a szája vérezni kezdett , és többször elesett.