A minisztérium vizsgálja a dunakeszi lápot

2010. február 10., szerda 17:22 |

A környezetvédelmi és vízügyi minisztérium megvizsgálja, hogy jogszerű volt-e a dunakeszi tőzegláp védettségének megszüntetése. A tárca több oldalról megalapozott szakértői véleményt akar az ügyben.

Minisztériumi felülvizsgálatot rendelt el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdán a dunakeszi tőzegláppal kapcsolatos hatósági döntés miatt. A vizsgálat célja, hogy megállapítsa, jogszerű volt-e az eljárás és a döntés, közölte a szaktárca.

A civilek korábban petícióban kérték Szabó Imrét arra: indítson felülvizsgálati eljárást, amellyel tisztáznák, hogy a természetvédelmi hatóság miért szüntette meg a dunakeszi tőzegláp védettségét. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 2009 nyarán sorolta át a területet egy külső szakértő véleménye alapján.

A zöldek ezt már csak azért is aggályosnak tartják, mert egy évvel korábban még maga a főfelügyelőség nyilvánította védettnek a területet. A talajvizsgálatok megállapították ugyanis, hogy tőzegláp-képződés van a helyszínen, ami a természetvédelmi törvény alapján automatikusan védettség alá esik.

A minisztérium célja, hogy több oldalról megalapozott szakértői vélemény alapján szülessen döntés arról, hogy az adott terület természetvédelmi szempontból lápnak minősül-e és így a törvény erejénél fogva védett-e.

Korábban Sarkadi Márton ombudsman dunakeszi természetvédő és mások panasza nyomán kezdett vizsgálatot az Auchan dunakeszi áruházának tervezett bővítéséről, mivel a kifogások szerint a terjeszkedés veszélyeztetné a környékbeli lápot.

A dunakeszi láp olyan környezettörténeti maradvány, amely nemcsak természetvédelmi, hanem várostörténeti szempontból is muzeális érték. Nem valószínű, hogy egy áruháznak ne lehetne Észak-Pest körzetében más alkalmas helyet találni, amelyet nem kellene az építkezés előtt jelentős költséggel kiszárítani, állapította meg január végi állásfoglalásában a Magyar Tudományos Akadémia.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az MTA szerint lápra építkezne az Auchan Dunakeszinél  - 2010.01.26.
A tudósok szerint jogos a természetvédők tiltakozása.
Az ombudsman építési stopot kér a dunakeszi láp területén  - 2009.12.11.
Természetvédők szerint az Auchan áruház tervezett bővítése veszélyezteti a környékbeli lápot.