Kuncze: Lát még SZDSZ-t? Mert én nem

2010. március 11., csütörtök 15:34

Kuncze Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek. A volt pártelnök szerint ma már nincs is SZDSZ, így nem akarta megújítani párttagságát azután, hogy tavaly megszűnt a szigetszentmiklósi SZDSZ-szervezet, amelynek ő is tagja volt. Kurta telefoninterjú Kuncze Gáborral.

inx 05

Jó napot, Kuncze úr. Az MTI-nek Solti Attila, a szigetszentmiklósi SZDSZ-szervezet volt elnöke azt mondta, hogy 2009 októberében feloszlatta magát a szervezet. Ennek ön is tagja volt. Ez most azt jelenti, hogy már nem tagja az SZDSZ-nek?

Igen. A párt alapszabálya szerint ha a helyi szervezet megszűnik, akkor azzal együtt megszűnik a párttagság is.

Miért nem lépett be másik SZDSZ-szervezetbe, hogy megújítsa a párttagságát?

Erre harminc nap lett volna, de én ezzel a lehetőséggel nem éltem.

Akar még politizálni párton kívüliként az SZDSZ érdekében?

Lát még SZDSZ-t? Mert én nem.

Mit fog csinálni ezután?

Képviselő nem leszek. Az, hogy mit csinálok, az a magánszférába tartozik.

Nemrégiben meghívottként részt vett Komássy Ákos VIII. kerületi MSZP-s jelölt lakossági fórumán. Akárhogy is nézzük, az egy politikai kampányrendezvény volt.

Hát, nem vacsorázni voltam ott.

Ennek alapján következtethetünk arra, hogy a jövőben inkább az MSZP oldalán politizál?

Na, most beszélgetünk vagy viccelődünk?

Shopline

  • Ház kilátással
    Fforde, Katie: Ház kilátással Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!