nono

Mindenki mindenki ellen

2010.03.15. 18:16 Módosítva: 2010.03.15. 22:05
A 27 nap múlva esedékes választások uralták az idei március 15-i megemlékezéseket. Tömegeket a Fidesz és a Jobbik nagygyűlése mozgatott meg. Mesterházy Attila főként Orbán Viktorról beszélt, Orbán Viktor azt kérte mindenkitől, hogy szavazatait ne ossza meg különböző pártok között, Vona Gábor pedig a jobbikos kormányzásról mesélt. Az elmúlt években a nemzeti ünnepeken lassan hagyományos utcai rendbontások ezúttal nem voltak, az MSZP-s rendezvényről vittek el néhány ellentüntetőt és Demszky Gábor főpolgármestert nagyobb tömeg fütyülte ki.

Március 15-re országszerte 658 rendezvényt jelentettek be, a rendőrség mindet engedélyezte. Az utóbbi években megszokott módon kordonokkal zárták körbe a Kossuth teret az állami lobogók felvonására. Az eseményen a közjogi méltóságok vettek részt, a Fidesz és a KDNP nem képviseltette magát. A zászlófelvonás közben a kordonon kívülről mintegy húsz ember fütyült és szidalmazta Bajnai Gordon miniszterelnököt.

Délelőtt az LMP a VIII. kerületi Teleki téren tizenkét fa elültetésével ünnepelt mintegy ötven ember részvételével. A párt saját 12 pontot is rendelt a piac melletti térre ültetett fák mellé. Nem voltak többen az MDF rendezvényén sem a Jókai téren. Az MDF miniszterelnök-jelöltje, Bokros Lajos ünneplő tömegként üdvözölte a harminc-negyven szimpatizánst és ugyanennyi újságírót. Beszédében a reformok fontosságáról szólt. Az elmúlt évekhez képest ugyanakkor meglepően sokan, ezer-ezerötszázan nézték meg a Nemzeti Múzeum kertjében rendezett hivatalos állami ünnepséget.

Az MSZP a kis Kammermayer Károly térre szervezte ünnepségét, ahol a megjelent több száz ember már tömegnek tűnt. A rendezvényre busszal is érkeztek szervezett érdeklődők. Mesterházy Attila március 15-i beszédében Petőfi és Kossuth helyett inkább Orbán Vitkorral foglalkozott. Bírálta a Fidesz megosztó politikáját, azt, hogy még az MSZP hasznos javaslatait sem támogatták.

Kiemelte, hogy minden eszközzel küzdenek a korrupció ellen, amely mindig is létezett, és szerinte korrupt emberek vannak, de nincsenek korrupt közösségek. Mesterházyt mondatonként tapsolta meg hallgatósága, még akkor is, amikor remek tanulmányi eredményeit és külföldi ösztöndíjait sorolta fel.

Mesterházy elveszett szavazatnak nevezte az MDF-re és LMP-re leadott szavazatokat.

Információink szerint Demszkyt többen óvták attól, hogy március 15-én beszédet mondjon. Ami várható volt, bekövetkezett: a kordonokkal körülzárt Petőfi szobornál kifütyülték, fújolták a főpolgármestert.

Demszky Gábor mintegy felelve a kordonon kívül árpádsávos zászlókat lobogtató tüntetőknek, azt mondta: a Jobbik egy terroristavezér mellett kampányol, egyenruhás emberei masíroznak országszerte, ártatlan cigányokat, zsidókat, másként gondolkodókat félemlítenek meg, és politikusok ellen szerveznek terrorakciókat. Demszky hozzátette: ő hamarosan visszavonul a közéletből, de mindenkit arra biztatott, hogy demokratikus pártokra szavazzon, lényegében a Jobbikon kívül minden más pártot ide sorolt.

A Parlamentben délután Sólyom László kiosztotta a legrangosabb állami elismerést jelentő művészeti és tudományos díjakat. A művészek Kossuth-, és a tudósok Széchenyi-díja fejenként hárommillió forint jutalommal és egy kisplasztikával jár.

Március 15-én nagyobb tömeget a Jobbik és a Fidesz egy időben kezdődő, de a Duna két partján tartott rendezvénye vonzott. Orbán Viktor a budai Attila úton arról beszélt hallgatóságának, hogy ma sokan érzik úgy, nem jó magyarnak lenni . A Fidesz elnöke szerint az elmúlt nyolc évben a kormány nem tudott célt állítani a nemzet elé, s a vezetők "az egész országot belegyömöszölnék egy kis nokiás dobozba, és vinnék saját offshore bankjuk páncélszekrényébe.”

Orbán ismét azzal biztatta hallgatóságát, hogy Magyarország tehetséges, és sokat dolgozik. Bejelentette, készen áll a miniszterelnöki feladatra, s április 11-én kezdődik az ő "forradalmuk", amely gyors, kiszámítható, alkotmányos, biztonságos változást hoz, de nem szed emberáldozatot. Arra kért mindenkit, hogy a választásokon egyéni és listás szavazatait ne ossza meg. (Riportunk a helyszínről >>>itt olvasható.)

A Jobbik rendezvényén a Bajcsy-Zsilinszky úton Vona Gábor Kolompár Orbánról mesélt viccet és bejelentette: győzelemre készülnek. Egy példát említve a jobbikos kormányzásra azt mondta: ha Salamon német állampolgár magyar földet akar venni, akkor igazolnia kell, hogy tíz éve itt él, mezőgazdasággal foglalkozik, a Rigó utcában pedig gárdista nyelvvizsgabiztosok között kell vizsgáznia magyarból. Végül el kell mennie a Sándor-palotába Morvai Krisztinához, akinek két pecsétje van: "magunkfajta" és "magukfajta", és majd a Jobbik eldönti, ki hova tartozik. Bővebben a Jobbik rendezvényéről >>>itt olvashat.

A nemzeti ünnepeken már megszokott esti kergetőzős kukagyújtogatás ezúttal elmaradt, csak kisebb incidensek voltak, mint ez is.