A választók megvédhetnék lakcímüket a pártoktól

2010. március 18., csütörtök 17:01

Ahogy a kereskedelmi célú reklámoknál, úgy a politikainál is kérhetné egy választópolgár, hogy lakcímadatait ne lehessen kiadni, áll Jori András adatvédelmi biztos közleményében. Azzal érvel, hogy a nemzetközi gyakorlatban ez bevett dolog.

Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi, hogy a választópolgárok a jövőben megtilthassák, hogy lakcímadataikat kampánycélra kiadják. A biztos csütörtöki közleményében felidézte, a jogszabály értelmében március 22-étől a jelöltet állító pártok, illetve maguk a jelöltek is kampánycélokra kikérhetik a népesség-nyilvántartásból a névjegyzékben szereplő választópolgárok adatait (családi- és utónevét, valamint lakcímét). Az adatokat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától lehet kérni, a jegyzőtől pedig a közszemlére bocsátott névjegyzék másolatát szerezhetik meg a jelöltek és jelölőszervezetek.

Jóri András felhívta a figyelmet arra, a jelenlegi szabályozás szerint az állampolgárok megtilthatják lakcímadataik kereskedelmi célú felhasználását, de nem tehetik ezt meg a politikai megkeresésekkel kapcsolatban.

A biztos már februárban kiadott ajánlásában felhívta a jogalkotót, hogy a jövőben olyan szabályozást vezessen be, amelyik lehetővé teszi, hogy az adatalany megtilthassa, hogy a pártok a kapcsolatfelvételhez lakcímadatait megkaphassák. A biztos ugyanakkor nem támogatja azt a megoldást, hogy a választópolgároknak kifejezetten engedélyezniük kelljen adataik kiadhatóságát a politikai kampány céljaira.

Az ombudsman szerint fontos, hogy a választópolgárok külön is megtilthassák a kereskedelmi célú, illetve a politikai célú adatszolgáltatást, mivel elképzelhető olyan eset, hogy valaki csak kereskedelmi célú reklámküldeményt vagy kizárólag a pártok választási programjával kapcsolatos küldeményt kíván fogadni.

Emlékeztetett rá, a nemzetközi gyakorlat alapján a szavazók a legtöbb európai országban megtilthatják, hogy a nemzeti népesség-nyilvántartások adataikat politikai kampányok céljára kiadják.

A biztos felhívta a pártok, jelöltek figyelmét arra is, hogy a választási eljárásról szóló törvény alapján más állami vagy önkormányzati szerv a saját nyilvántartásaiból személyes adatot nem szolgáltathat ki, vagyis az ilyen nyilvántartások alapján képzett, de már nem állami szervek kezelésében lévő jegyzékekből nem lehet kampánycélra személyes adatokat szolgáltatni.

Jóri András szerint a választók számára gyakran nem áttekinthető, hogy a pártok a szimpatizánsi adatbázist vagy a központi nyilvántartás adatait használták-e fel a megkeresésükhöz, ezért azt javasolja a pártoknak, hogy ha a központi név- és lakcímadatbázist felhasználva juttatják el küldeményüket a választópolgároknak, akkor erről tájékoztassák őket.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

OVB: tilos kocsmában és könyvesboltban ajánlószelvényt gyűjteni - 2010.02.22.
Egy munkahelyen sem szabad gyűjteni.
Lopják az ajánlószelvényeket - 2010.02.11.
Idén nehezebb hamisítani a cetliket, így inkább ellopják őket. A VII.-VIII. kerületben levélszekrények tucatjait törték fel értük. Alig van esély kideríteni, hogy melyik párt él vissza velük.
Hétfőn kezdik kézbesíteni a választási értesítőket és az ajánlószelvényeket - 2010.02.07.
Az a választópolgár, aki nem kapta meg a választási értesítőt és az ajánlószelvényt, az a jegyzőhöz fordulhat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!