Romagyilkosságok: Piricsén folytatódik a helyszíni bizonyítás

2010. március 18., csütörtök 08:41

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén folytat helyszíni bizonyítási eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat ügyében.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Lobogott a tűz, lángolt a deszka - 2010.05.05.
Gyetinás Magdolna a rendszerváltás előtt dohányültetvényeken volt napszámos, a rendszerváltás óta nincs munkája, harminc éve lakik a piricsei cigánysoron. 2008. augusztus nyolcadikán felgyújtották a házát és a szomszédban a fiáét is, és lábon lőtték.

Bartha László, az NNI szóvivője elmondta, a 2008. augusztus 8-án történt fegyveres és Molotov-koktélos támadást próbálják rekonstruálni az egyik gyanúsított vallomása alapján.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen gyújtópalackokat dobtak két, romák által lakott családi házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.

Az NNI szóvivője azt is elmondta, hogy szerdán szintén Szabolcsban, Kislétán - a tavaly augusztus 3-ára virradóra történt támadás helyszínén - folytattak bizonyítási eljárást.

Kilenc ügyben nyomoznak

A romák elleni támadássorozat kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda kilenc bűncselekmény ügyében indított eljárást. 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon történt támadás. November 3-ára virradóra Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban egy 43 éves férfi és testvére, egy 40 éves nő meghalt. December 15-én Alsózsolcán egy férfit lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítettek.

2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a tűz elől menekülő 27 éves apát és ötéves kisfiát agyonlőtték, 6 éves kislányát súlyosan megsebesítették. Április 22-én Tiszalökön agyonlőttek egy férfit, majd augusztus 3-ára virradóra Kislétán egy anyát öltek meg sörétes fegyverrel, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették.

A bűncselekmény-sorozattal gyanúsított négy férfit 2009 augusztusában fogták el.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kislétán rekonstruálták a támadást - 2010.03.17.
Szerdán a faluban folytatódott a romagyilkosságok helyszíni bizonyítási eljárása.
Újrajátszák a romák megtámadását - 2010.03.02.
Kommandós és kutyás rendőrök felügyelték Galgagyörkön, a romagyilkosságok első helyszínén kedden kezdődött bizonyítási eljárást.
Romagyilkosságok: falvakat kell kiüríteni a bizonyítás során - 2010.02.22.
Hatalmas feladat előtt áll a rendőrség: Galgagyörkön kezdenek a választások után.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!