A motorosok lesznek a rendőrök fő célpontjai

2010. március 21., vasárnap 12:46 |

Rá kell kényszeríteni a motorosokat és a kerékpárosokat a KRESZ szabályainak betartására, közölte Szécsi Tibor őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) osztályvezetője a budapesti Hungexpón rendezett kiállításon.

A tavasz beköszöntével egyre több motoros és kerékpáros jelenik meg a forgalomban, ezért a rendőrség fokozott közúti ellenőrzésekkel és baleset-megelőzési programokkal készül, felhívva a figyelmet arra, hogy a kétkerekű közlekedők mind okozói, mind pedig részesei lehetnek a közúti baleseteknek - mondta az őrnagy.

Budapesten tavaly 608 közúti balesetnek voltak részesei motorosok, közülük heten haltak meg, és majdnem kétszázan súlyosan megsérültek. Az idei év első két és fél hónapjában már két motoros vesztette életét.

A gyorshajtás, a követési távolság és a kanyarodási szabályok be nem tartása, valamint a tilos jelzésen való áthaladás okozza a legtöbb balesetet.

A motorosokat és a kerékpárosokat rá kell kényszeríteni a KRESZ szabályainak betartására, amelyek január elsejével jelentősen módosultak. A változtatások a rendőrség honlapjáról is letölthetők.

A hétvégétől, az országos közbiztonsági hálóprogram keretében egyszerre huszonöt-harminc motoros rendőr járja a főváros útjait, és fokozottan ellenőrzik a motorosokat és a kerékpárosokat. Szombaton több olyan motoros ellen indítottak eljárást, akik bukósisak nélkül, vagy ittasan vezettek.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!