Romagyilkosságok: P. Zsoltot rablással és gyilkossággal gyanúsítják

2010.03.24. 18:10
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyanúsítottként hallgatta ki a tavaly augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő P. Zsoltot a tatárszentgyörgyi kettős emberölés, illetve a gyilkosságokhoz használt fegyverek besenyszögi rablásával összefüggésben.

Petőfi Attila, az NNI igazgatója még tavaly október elején közölte, hogy a hat halálos áldozatot követelő, romák elleni támadássorozatban használt fegyverek egy besenyszögi fegyveres rablásból származnak. Négy csuklyás férfi 2008. március 7-én tört rá egy vadőr családjára a Szolnok megyei településen, a férfi két gyermekét és a feleségét megkötözték, szájukat beragasztották, a vadászt pedig halántékához szorított fegyverrel kényszerítették hét fegyverének átadására.

Az NNI gyanúja szerint P. Zsolt egyike volt az akkori négy támadónak, ezért gyanúsítottként hallgatták ki szerdán fegyveres, csoportos rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az NNI közölte: tekintettel a két ügy, a fegyveres rablás és a romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat közötti szoros személyi és tárgyi összefüggésekre, az ügyeket egyesítették. A nyomozók vizsgálják, hogy kik voltak P. Zsolt társai a besenyszögi rablásban.

Arra a kérdésre, hogy újabb gyanúsításokra lehet-e számítani, Bartha László, az NNI szóvivője azt mondta: nyomozástaktikai szempontok miatt további részleteket egyelőre nem kívánnak közölni.

P. Zsoltot szerdán társtettesként gyanúsították meg a tavaly februári, tatárszentgyörgyi gyilkosságban is. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit a rendőrség eddig a galgagyörki, a piricsei és a tarnabodi támadással hozta összefüggésbe.

Kilenc ügyben nyomoznak

A romák elleni támadássorozat kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda kilenc bűncselekmény ügyében indított eljárást. 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon történt támadás. November 3-ára virradóra Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban egy 43 éves férfi és testvére, egy 40 éves nő meghalt. December 15-én Alsózsolcán egy férfit lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítettek.

2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a tűz elől menekülő 27 éves apát és ötéves kisfiát agyonlőtték, 6 éves kislányát súlyosan megsebesítették. Április 22-én Tiszalökön agyonlőttek egy férfit, majd augusztus 3-ára virradóra Kislétán egy anyát öltek meg sörétes fegyverrel, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették.

A bűncselekmény-sorozattal gyanúsított négy férfit 2009 augusztusában fogták el.