Orsolya
7 °C
17 °C

Éltünk, mint más normális emberek

2010.04.07. 14:12
Kóka Jenő szerette a focit, különösen Ronaldinhót, szerette a rántott csirkeszárnyat, a biciklizést, de legfőképpen a feleségét, az unokáit és a munkáját. Nem szerette, ha megromlik az étel, és ha betegség miatt nem mehet dolgozni. 2009. április 22-én lőtték át a szívét egyetlen golyóval, amikor dolgozni indult. A romagyilkosságok áldozatairól szóló portrésorozatunkban a túlélő családtagok beszélnek, először a Tiszalökön meggyilkolt Kóka Jenő felesége, lánya és veje.

„Egy 11 éves és egy négyéves. Őket tanította utoljára biciklizni Papó” – mutatja be lányait a tavaly meggyilkolt Kóka Jenő veje, Kiss Zsolt. A család már nem Tiszalökön él, egyikőjük sem bír a gyilkosság helyszínén maradni. Egy környékbeli faluban, egy rossz állapotú, komfort nélküli kölcsönházban laknak, az egyik szobát Évának, Kóka Jenő özvegyének rendezték be, a másikban lánya lakik férjével és két gyerekével. Éva már a gyilkosság előtt is betegeskedett, azóta még rosszabb az állapota, az apró szobába a szekrénysort és a ruhákat hozta a házból. A gyilkosság napja, 2009. április 22. óta kétszer járt tiszalöki otthonában.

04

„Két hete az öcsém mondta, hogy meghozták helyszínelni azt a férfit, aki megölte a férjemet, akkor voltam másodszor a háznál. Azt reméltem, megmutatják, hogy történt, ha már az egyik bűnöst, Cs. Istvánt a faluba hozták a nyomozók. De végül a házhoz nem jöttek, csak kocsikáztak a faluban. Minden ugyanúgy van, ahogy akkor volt. Nem akarok odamenni” – mondja Éva, majd vejével Jenőről mesélnek.

Gyerekként két fiú és egy lánytestvérével, szüleivel Tiszavasváriban lakott. Mielőtt dolgozni kezdett, az apjának segített a földeken, tehénnel és lovakkal foglalkoztak. „Amikor gyerek voltam, apukám és anyukám lovaztak, jártak a vásárba, ahová én is mentem velük, ott ismerkedtem meg a Jenővel” – emlékszik Éva. Jenő 16 sem volt, amikor az Alkaloidánál dolgozni kezdett, 1980-ban került össze a feleségével, akivel 1983-ig a saját szüleinél lakott, azután költöztek Tiszalökre. 1995-ben építették a házat, azt, aminek az ajtajánál 2009-ben meggyilkolták.

Igazi szerelmi kapcsolata volt a nála jóval magasabb feleségével, akit mindenben segített és óvott. "Meg is főzött, ki is mosott, ha a reggeli műszakban dolgoztam, ebéddel várt haza, ha úgy esett a napja. A krumplihámozásban is segített, ha úgy látta, hogy reszket a kezem, mert az ujjaimat összekapja az ideg. Ritka segítőkész volt" - mondja a felesége.

„Úgy volt a Jenő a munkahelyével, mintha hazamenne. 38 év alatt egyszer volt táppénzen. Ha beteg volt, akkor is inkább otthon szedte a gyógyszert, de bement dolgozni.” Hosszú éveken át kempingbiciklivel járt a munkába, lekötötte a kerékpárt a tiszalöki központban, és onnan ment tovább vonattal a tiszavasvári munkahelyére. „Aztán megunta, hogy állandóan ellopják a központban lekötött bicikliket. Lefűrészelték a lakatot, kivették az első kereket. Állandóan vennünk kellett az újakat, ezért is döntött az autóvásárlás mellett.” A piros Opellel járt a munkába, és hordta betegeskedő feleségét az orvoshoz.

Kóka Jenő özvegye, Éva(Fotó: Barakonyi Szabolcs)
Kóka Jenő özvegye, Éva
(Fotó: Barakonyi Szabolcs)

„200 ezer forintunk volt, amíg ő is meg én is dolgoztam. Most 27 ezerből kell még a kocsit is fizetnem. Ígért akkor mindenki mindent, a Kolompár Orbán is azt mondta, segít majd a kifizetésben, de semmi nem lett belőle” – mondja Éva. „A gyerekek úgy nőttek fel, hogy tudták, nálunk mindig minden van. A biciklik is úgy nőttek, a gyerekekkel együtt. A nagyobbiknak nem is tudom megszámolni, hanyadik biciklit vette. Akármilyen fáradt volt, reggel hazaért, és délelőtt bicikliztette a gyerekeket. Mindent megadott nekik”.

Aznap délután is a gyerekekkel játszott, mondja még mindig gyászoló lánya. „Ott voltunk a gyerekekkel, és ő csak marasztalt minket, azt mondta, az sem baj, ha csak egy órát alszik az esti műszak előtt. Végül ötkor eljöttünk, mert aznap nagyon fáradtnak tűnt. Azóta is bánjuk, hogy nem maradtunk tovább”.

Jenő 38 évet dolgozott, az Alkalodiában harminc éves gépkezelői munkaviszonyáért arany pecsétgyűrűvel tüntették ki, de soha nem húzta az ujjára. „Mindig azt mondta, tegyem el. Nem szerette. Soha nem volt nagyravágyó, nem viselt ékszert. Ezt is csak a tárcában tartotta.”

01

Fiatalkorában a tiszavasvári csapatában focizott, alacsony létére hátvéd volt és középpályás, és haláláig falta a sportközvetítéseket. „Imádta a meccseket, csak a híradót, meg a sportot nézte, a foci és bokszmeccseket válogatás nélkül szerette. A Ronaldinhóékért különösen odavolt, mindig mondta előre, hogy ki fog kikapni, jól ismerte a csapatokat” – mondja a veje. „Aznap is ment a meccs, amikor megtörtént a baj, de nem keltettem fel, hadd pihenje ki magát a munkára. Akkor volt vége a meccsnek, amikor keltettem, rosszul érezte magát amiatt, hogy nem látta” – emlékszik vissza az özvegy. „Háromnegyed tízkor keltettem fel, indult volna az éjszakai műszakba. Bepakolt a táskába, ivott egy kávét, kilépett a házból, és annyi volt. Ki sem tudott állni az autóval a garázsból, már az ajtóban lelőtték”.

Jenő pontos ember volt, minden estéje ugyanúgy telt. Feltehetően erre figyeltek fel a gyilkosai is. „Háromnegyed tízkor ébredt, bepakolt a táskájába, nem engedte, hogy én pakoljak, mert azt mondta, túl sok ételt rakok, és nem szabad pocsékolni. Májkrémet, rántott húst, szalonnát vitt, mikor mit, nem volt válogatós”. Tíz óra előtt egy pár perccel minden este kiment a garázshoz, kiállt a kocsival az udvarra, majd beszaladt a házba, hogy igyon még egy korty kávét. Tejjel és cukorral itta, aztán elköszönt és elindult. Ugyanígy történt 2009. április 22-én is.

„Aznap épp azelőtt fürödtem, hogy felkeltettem, és nem engedett ki a konyhába, mert át kell menni ahhoz az udvaron, és vizes volt a hajam, nem akarta, hogy megfázzak. Áthozta tálcán nekem az ételt, szárnyakat rántottam ki, vajas krumplival. Sokszor eszembe jut, bánt, hogy éppen akkor ettem, amikor lelőtték” – mondja Éva. „A lövésre azt hittem, hogy kerékdurranás. Aztán hallottam a csapódást, ahogy zuhant, eldobtam a tálcát, kiszaladtam és ott feküdt arccal lefelé a kövön. A lába a virágoskertben volt. Próbáltam felemelni, de nem bírtam. Meg akartam nézni, honnan jön a sok vér, de még akkor is azt hittem, hogy rosszul lett. Kiszaladtam a nagykapuhoz és kiabáltam az öcséméknek, akik két házzal laktak odébb, hogy összeesett a férjem. A nagy kiabálásomra jöttek sokan, az öcsém átfordította, nézte, honnan jön a sok vér, és mondta nekem, hogy le van lőve. Nem tudtam felfogni. Három telefonról hívták a mentőt, a rendőrséget, húsz perc kellett, mire kiértek. Az oldalán jött ki a golyó, a szívén találták el. Abban reménykedtem, hogy a mentősök magához térítik, hogy még jobban lesz. Aztán lassan rájöttem arra, hogy akkor meghalt, amikor kilépett. Egyből szörnyet halt”.

05

Családtagjai szerint Jenő figyelte, de nem szerette a romák támadásáról szóló híreket, mindig elkapcsolt, ha a híradóban erről volt szó. „Azt mondta, nem hiszi el, hogy ártatlan emberek voltak, nem hiszi el, hogy olyat lelőnek, aki pénzt keres, aki két kezével keresi a kenyerét. Nekem sem fér a fejembe, miért lőnek le egy ártatlan embert. Azt mondják, az olaszliszkai ügy miatt gyűlölték meg ennyire a cigányokat. Nem törődnek azzal, hogy van olyan, amelyik a munkának él, a cigányokat egy kalap alá veszik. Soha nem volt ügye a rendőrséggel. Egyszer elfelejtette megújítani a jogosítványát, és akkor szóltak neki a rendőrök, de ezen kívül soha semmi nem volt. Éltünk, mint más normális emberek”.