rssKirály nélküli királyság? Azt már nem!

 
Percről percre

Fontosabb részletek
  • Mi lesz ma a parlamentben?
  • A Fidesz kétszáz fősre csökkentené a parlament létszámát.
  • A Fidesz megalkotja a miniszterelnök-helyettes intézményét és csökkenti a minisztériumok létszámát.
  • A részletes vita kedden fejeződik be, jövő hét kedden már szavaznak a képviselők.
  • Még ma elfogadhatják Orbán nyilatkozattervezetét a nemzeti együttműködés rendszeréről.

 Salamon független köztisztviselői kart akar

Melyik a jobb, a hosszú vagy a rövid? Erről szól Salamon László, aki nem rokona a nagy nevettető Salamon Bélának.

A kereszténydemokraták másik vezérszónoka elsősorban arról beszélt, hogy az előző kormány gyakran többszázoldalas törvényjavaslatokat nyújtott be napokkal a tárgyalási időpont előtt, most mégis az ő rövid javaslatukat bírálják, pedig ezek csak a kormányalakításhoz legszükségesebbeket tartalmazzák. Amiért a törvényjavaslat elfogadása halaszthatatlan, az a közigazgatási államtitkárok státusának újbóli megteremtése, illetve az önkormányzatok központi törvényességi felügyeletének helyreállítása. A közigazgatási államtitkár újbóli bevezetésének lényege a köztisztviselői kar politikasemlegessé tétele, hiszen a jövőben a Fidesz tervei szerint a köztisztviselőket nem érintenék a kormányváltások - azaz a köztisztviselőket függetlenítenék a politikai vezetéstől.

13

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés