Egységben rajong a titkokért a Fidesz és az MSZP

Április óta az állam könnyebben minősíthet titoknak adatokat mint korábban. A titkosítás folyamatának ellenőrzése most lényegében csak egyetlen emberen, az adatvédelmi ombudsmanon múlik. A legnagyobb titokgyárat, a Nemzetbiztonsági Hivatalt kontrolláló személyekről pedig éppen az NBH tart vaskos nyilvántartást. Így a mindenkori hatalom különleges jogosítványokat szerzett ahhoz, hogy elrejtsen információkat az állampolgárok elől. Az ide vezető törvényeket az MSZP és a Fidesz együtt szavazta meg még tavaly év végén. A kormány ugyan egy sokkal érzékenyebb törvényt nyújtott be a parlamentnek, de a képviselők kiszedték az előremutató részeket.

Három civil szervezet, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Transparency International Magyarország (TI) a múlt héten az Alkotmánybíróságon támadta meg a titkolódzással kapcsolatos törvényeket. A mostani helyzet veszélyeiről a három szervezet egy-egy képviselőjével beszélgettünk. Szabó Máté Dániel az Eötvös Károly Intézetet, Hüttl Tivadar a TASZ-t, Földes Ádám pedig a TI-t képviseli.

Jól értem, hogy a fő bajotok az új törvénnyel (minősített adatok védelméről szóló törvény), hogy április óta az a titok, amiről azt mondják, hogy titok, és kész?

Szabó Máté Dániel: Ennek a törvénynek az a funkciója, hogy meghatározza, milyen korlátok között lehetnek az államnak legitim titkai, és hogyan lehet ellenőrizni a titkosítást. A szabály létével nincs nagy baj, az állam működőképességéhez kell, hogy bizonyos dolgokat még saját polgárai vagy külföldiek elől is titkoljon. A jogállamban nem az a kérdés, hogy vannak-e titkai az államnak, hanem hogy korlátok közé szorított-e a titkolózás, és hogy a korlátok ellenőrizhetők-e.

Most arról van szó, hogy ebben a törvényben nagyon kevés korlátja van a titkosításnak, és nehezen is ellenőrizhetők a korlátok. Szinte megfoghatatlan, képlékeny korlátokat határoz meg. Lehet úgy is érteni, hogy most szinte nincsenek korlátai a titkosításnak.

Hüttl Tivadar: Lényegében a titkosításra felhatalmazottak önkorlátozására van bízva, hogy meddig mennek el.

Földes Ádám: Ehhez az önkorlátozáshoz tartozik, hogy nagyon keveset tudunk az áprilisig hatályban lévő 95-ös szabályozás tapasztalatairól. A TASZ megpróbálta megtudni, hogy mik azok az adatok, amelyeknek megszűnt a minősítése, de ez lehetetlennek bizonyult. Nem lehetett arról információt kapni az NBH esetében – ami a legtöbb titkot termelheti –, hogy valóban megszűntek-e minősítések az idő lejártával, vagy a minősítésre okot adó körülmény megszűnése miatt. Így nehéz bízni abban, hogy a titokgazdák józanul bánnak ezzel a nagyon erős jogkorlátozó lehetőségükkel.

Az új törvényeknek mindig van hivatalos indoklása. Itt egyértelműen kiderül, hogy az állam a szigorítás, vagyis a titkosítás lehetőségének kiterjesztésének igényével kívánt fellépni?

SZMD: A törvény indokolása az eredeti törvényjavaslathoz íródott, és abban még nagyon sok progresszív elem volt. A Miniszterelnöki Hivatal eredeti változatában sok olyan korlátja volt a titkosításnak, amelyek az elfogadott változatból kimaradtak.

Ezt ki vizesítette fel, a kormány?

HT: Nem, a képviselők. A kormány részéről példaszerű jogalkotás zajlott jó ideig. Volt egyeztetés, meglepő módon egész jó kis törvényjavaslat jött ki a végén. Amit a Fidesz Szilvásy György titokminiszter és a Laborc Sándor NBH-vezető személyére hivatkozva nem akart megszavazni. Személyi vitákon megrekedt a törvény. Majd egyszer csak Tóth Károly és Tóth András MSZP-s politikusok elkezdték módosítókkal szétszedni az egészet, lényegében kiszedték a legtöbb jó elemet. Nem a kormány terjesztette be újra a törvényt, hanem képviselői indítványokra módosítgatták. Aztán tavaly év végén mindössze két hét alatt, a házszabálytól eltérve sürgősen nyomták keresztül.

Így már a Fidesz is megszavazta?

SZMD: Igen. Az is érdekes volt, hogy egy napon szavaztak a módosítókról, és volt a zárószavazás. Ez azt jelentette, hogy a zárószavazáskor nem lehetett tudni, hogy mi van az egységes javaslatban, nem volt a módosítók értelmében összeszerkesztett egységes szöveg. Tulajdonképpen vakon szavaztak a képviselők, mi is csak napokkal később tudtuk meg, hogy mi az, amit elfogadtak.

HT: Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de nyilván a háttérben megegyeztek a fideszesek meg a szocialisták. A mindenkori végrehajtó hatalom gyakorlójának kedvez ez a szabályozás egyértelműen, hiszen a hatalmat nehezebb lesz ellenőrizni.

SZMD: Ez inkább csak egy eléggé szűklátókörű hatalomnak jó. Annak, amelyik nem fogja fel, hogy a nyilvánosság legitimálja őt. A hatalomnak hosszú távon jó az, ha nyilvánosan működik, a titkosan működő hatalom belebukhat egy idő után a titkolódzásba.

Mitől kell félni? Mi lesz titok, ami eddig nem volt az?

FA: Gyakorlatilag bármi titok lehet. Korábban úgy nézett ki a szerkezete a minősítésnek, hogy felsorolt a törvény védendő közérdekeket: honvédelem, bűnüldözés, nemzetbiztonság satöbbi. Plusz volt államtitokköri jegyzék, amiben több száz pontban felsorolták, hogy konkrétan milyen tárgykörök tartoznak ide, például a honvédség mozgósítási terve, vagy a terrorelhárítás egyes intézkedései. Amikor valamit titokká minősítettek, akkor egyrészt stimmelnie kellett a tárgykörnek, másrészt meg kellett nevezni a védendő közérdeket is. Most kivették az államtitokköri jegyzéket, és maradtak a védendő közérdekek. De ezeket elég nehéz meghatározni. Mert mi az konkrétan, hogy „nemzetbiztonsági érdek”? Vagy ott van a „szuverenitás” is, mint szempont. Mondják már meg, hogy pontosan mire gondoljon a minősítő?

Tudtok konkrét példát mondani arról, hogyan lehet ezzel visszaélni?

FA: Mondjuk a nemzetbiztonsági szolgálatok nem jól működnek, és kiderül, hogy a hírszerzés újságírókra dolgozik, ahogy az pár éve Németországban történt. Ez egy visszaélés a hírszerzés hatalmával, erőforrásaival. És készül erről egy jelentés. Ám ha ezt titkosítják, akkor nem is tudhatjuk, hogy készült ilyen jelentés, az egész titokban marad.

SZMD: A visszaélések eltussolására, eltüntetésére lehet alkalmas ez a szabályozás, sőt szinte felhív erre. Van ugyanis egy olyan védendő közérdek, ami úgy szól hogy „állami szerv illetéktelen, külső befolyástól mentes, zavartalan működésének biztosítása”. Pusztán ennyire hivatkozva már lehet titkosítani, pedig ebbe nagyon sok minden beleférhet.

Most csak az NBH-ra vonatkozó törvényekről beszélünk?

SZMD: Nem, ez csak egy példa volt.

FA: Például rendőri atrocitás történik. Tudják már hogy mi történt, van vizsgálati jelentés, de ezt azért nem hozzák nyilvánosságra, hogy egy rendőri vezető vagy a testület jó hírnevét védjék, ne kerüljenek „zavarba ejtő helyzetbe”.

Eddig erre nem volt lehetőség?

FA: Eddig is volt erre lehetőség. Az a probléma, hogy amikor a kormány beterjesztette az eredeti törvényjavaslatot, akkor az kifejezetten tiltotta volna ezt. Ilyen tiltás létezik az USA-ban, Macedóniában, Észtországban is, ahol kimondja a törvény, hogy valakinek a jó hírének védelme önmagában nem lehet ok a titkosításra.

HT: Az eredeti javaslat alapján tilos lenne a titkosítás, ha az bizonyos ügyek eltussolása érdekében történik. A nyilvánosságra hozatal megakadályozása vagy késleltetése, jogszabálysértés vagy adminisztrációs hiba, illetve a hatékonyság hiányának leplezése, a verseny elkerülése, vagy valamely személy vagy szervezet jó hírnevének védelme mind kizárta volna a titkosítás lehetőségét.

Úgy volt, hogy lesznek a törvényben fékek, de ezek kikerültek a képviselői módosítások után?

SZMD: Igen. Régen fék volt a titokköri jegyzék, de ez kikerült már az eredeti javaslatból is. De a törvény első változatába bekerültek helyette más fékek, ám végül ezek is kikerültek. Így maradt a fékek nélküli változat. Leegyszerűsítve ez a történet.

Minden sokkal rosszabb lett?

HT: Csak részben. A büntetőjogi változásoknak van egy jó iránya is. Eddig az államtitoksértést el lehetett követni gondatlanul is. Például újságíró is elkövethette. Mondjuk írsz egy sztorit egy kezedbe került dokumentum alapján, és ha nem tudsz róla, hogy az államtitok, akkor is büntethető voltál. Két újságíró is a vádlottak padjára került az utóbbi években emiatt. Ez most megszűnt. Sokkal nagyobb lett viszont a büntetőjogi felelőssége annak, akinek kötelessége lett volna megőrizni a titkot. Vagyis ha egy minisztériumi dolgozó szivárogtat ki titkot, akkor az sokkal nagyobb büntetést kap, mintha neked bedobják a postaládádba, és annak ellenére nyilvánosságra hozod, hogy rá van: titkos. És ha te nem is tudod hogy ez titok, például nincs rajta erről szóló pecsét, akkor nem felelsz büntetőjogilag. Ez egy óriási előrelépés, és üdvözlendő dolog.

A másik oldalról viszont bevezették a kizárólagos feljelentési jogosultság intézményét. Ezt már bajnak tartjuk. Ez alapján csak a titokgazda az, akinek a kezdeményezésére indulhat büntetőeljárás a titok megsértése miatt.

Ez azt jelentené, konkrét példánál maradva, hogy a mostani szabályozás szerint az UD-s lehallgatási felvételt nyilvánosságra hozó Dávid Ibolyát csak Laborc Sándor vagy Szilvásy György jelenthette volna fel titoksértésért?

HT: Azt nem tudom pontosan, hogy ebben az esetben ők voltak-e a minősítők, de ha igen, akkor így van. Ha mondjuk van egy honvédelmi minisztériumban készült titkos papír az afganisztáni magyar katonák csapatmozgásairól, amit te szándékosan felnyomsz, akkor csak a honvédelmi miniszternek, most mondjuk Hende Csabának lenne joga feljelenteni téged.

SZMD: Ez pedig elég relatívvá teszi a minősítést. Mert ha a minősítőnek vagy a jogutódjának érdekében áll kiszivárogtatni valamit, akkor ezt megteheti, úgy, hogy senkit sem büntetnek meg.

Tehát ha jön egy kormányváltás, és az új vezetők szeretnének terhelőt kinyomni az elődjeikről, akkor szivárogtatnak, és nem lesz aki feljelentheti őket?

SZMD: Erre van egy olyan megoldás, ami megfelel a jogszabályi követelményeknek, mégpedig hogy a minősítést felülbírálják. De akkor meg kell állapítani, hogy nem indokolt már valamilyen körülmény miatt a titkossá minősítés fenntartása. Viszont ha továbbra is indokolt a  minősítés, de valakinek mondjuk politikailag érdeke, hogy a nyilvánosság a titkot vagy annak egy részét megismerje, akkor jöhet a kiszivárogtatás.

HT: Ami következmények nélkül maradhat büntetőjogilag. Ez a hatalommegosztás szempontjából is aggályos, hiszen a bűncselekmények üldözése a bűnüldöző szervek feladata lenne. A kizárólagos feljelentési jogosultság egy nagyon kivételes intézmény, ezen kívül csak a hamis vád illetve a hamis tanúzás eseténél van, hogy egy per közben a szemben állók ne lassíthassák ilyenekkel a pereket.

A másik probléma a beadványotok szerint, hogy nincs lehetőség arra, hogy érdemben vizsgálja a bíróság, hogy egy titkosítás megalapozott volt-e. A beadványotokban van is egy precedens arról, hogy egy bíró lényegében azt mondta, hogy egy adat azért titkos, mert titkosítva van. Nem vizsgálta érdemben a titkosítást, csak az eljárás létét. Mi volt ez a sztori?

FA: Ez a TASZ-nak volt egy próbapere, amiben a kormányülések jegyzőkönyveinek nyilvánosságát tesztelte. Született akkoriban egy alkotmánybírósági határozat, ami többek között kimondta, hogy a kormányülésekről jegyzőkönyvet kell vezetni, ám ez nem nyilvános ab ovo, hanem van belőle, ami nyilvános, van, amit államtitoknak vagy szolgálati titoknak lehet minősíteni, vagy döntés megalapozását szolgáló adatnak, ami szintén nem nyilvános. Ez a négy forma keveredik bennük. Ehhez képest, amikor egy kormányülés összefoglalóját meg akarod kapni, akkor azt látod, hogy ötven évre titkosítva van az egész. Ezért indult egy per, hogy kiderüljön, mi miért titkos a kormányüléseken elhangzottakból.

Ilyenkor két dolgot lehet nézni. Egyrészt azt, hogy formálisan rendben van-e a titkosítás, rajta van-e a pecsét, aki rányomta, annak volt-e ehhez joga ehhez, ésatöbbi. A másik tartalmi kérdés: megvan-e a védendő közérdek, amiért a titkosítás megtörtént.

A hatályos szabályozás szerint nem egyértelmű, hogy a bíró a tartalmi szempontot is tudja-e vizsgálni. Amit precedensként idéztünk, ott a bíró úgy érezte, hogy ő a tartalmi részhez nem szólhat hozzá. Olyan perjogi problémákat látott, hogyha a per anyagához tartozik majd a titkos dokumentum, akkor belenézhet a felperes is, és így okafogyottá válik a minősítés. Az új törvény nem orvosolta ezt a helyzetet. Nem világos, hogy mit kell tenni olyan ügyekben, ahol minősített adat nyilvánosságáért folyik per, holott az lenne az ellenőrzés garanciája, ha a független bíróság tartalmat is megítélve döntene.

SZMD: Ráadásul most, hogy sokkal elnagyoltabbak a titkosítás feltételei, a tartalmi kontroll még sokkal fontosabbá vált. Lehetne úgy érteni a mostani jogszabályokat, hogy a bírónak joga van tartalmi vizsgálatot is folytatni, de ez a bíró értelmezésétől függ most. A törvénynek meg kellett mondania, hogy a bíróságok kötelesek tartalmi vizsgálatot is végezni.

De van egy olyan lehetőség is, és ezt is jeleztük az indítványunkban, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként megfogalmazhatja: a bírák ilyen esetekben megvizsgálják, hogy tartalmilag indokolt volt-e a minősítés. Ez azonban kevésbé jogállami megoldás volna. Az lenne a jobb, ha a törvényalkotó pótolná a dolgot.

HT: És az lett volna a legjobb, ha az eredeti javaslatból ez nem került volna ki. Hiszen eredetileg az is benne volt a benyújtott törvényben, hogy a bíróságok felülvizsgálhatják a minősítés indokoltságát bármely állampolgár kérésére. Csak a képviselők ezt is kiszedték.

SZMD: Az eredeti javaslat tele volt ilyen progresszív elemmel, amiket aztán a képviselők kivettek belőle.

Most tehát csak a bíró értelmezésén múlik, hogy érdemben egyáltalán támadható-e egy titkosítás?

SZMD: Az új törvény meghagy még egy lehetőséget. Az adatvédelmi ombudsmannak mostantól egyértelműen joga van a minősítés tartalmi részét is vizsgálni, és a minősítés megszüntetésére felszólítani a titokgazdát, és ebből egy peres eljárás is kerekedhet.

HT: Igen, csak az ember így nem tudja saját érveit elmondani. Csak közvetetten, az ombudsmanon keresztül lehet lépni. És egyáltalán nem biztos, hogy az ombudsman osztja a hozzá fordulók kifogásait.

Ha már a titkok kontrolljánál tartunk, ha jól értem azzal is problémátok van, hogy akiknek joga lenne ellenőrizni a titkokkal foglalkozó NBH-t, azokat éppen ez a szervezet foghatja mindenféle adatokkal. Róka fogta csuka helyzet van?

FA: Igen. A nemzetbiztonsági szektorban három kontrolláló szereplő van. Az egyik az adatvédelmi biztos, aki az adatok minősítésének jogosságát tudja vizsgálni. Aztán a bíróságok, akik engedélyezik a titkos információgyűjtést, illetve minősített adatok megismeréséért folyó perekben hozhatnak ítéletet, és a büntetőeljárásokban is találkozhatnak minősített adatokkal. A harmadik szereplő az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságai. A nemzetbiztonsági bizottságnak nagyon erős jogkörei vannak, az más kérdés, hogy mennyire éltek ezzel az utóbbi 20 évben.

A bírákat és a bizottsági tag képviselőket azonban a legmagasabb szintű nemzetbiztonsági átvilágítással, az úgynevezett C típusúval ellenőrzik. Ami azt jelenti, hogy rengeteg kérdésre kell válaszolniuk. E kérdések egy része teljesen jogosan arra irányul, hogy például külföldi titkosszolgálatokkal bármilyen viszonyba kerültek-e. A kérdések másik fele viszont kifejezetten arra irányul, hogy mivel zsarolhatók. Például van-e házasságon kívüli titkos kapcsolata, drogozott-e valaha.

Képzeljük azt el, hogy van egy per, amiben az NBH alperes, de náluk van egy olyan adat a bíróról, hogy titkos homoszexuális kapcsolata van. És közben szeretnénk elvárni, hogy a bíró pártatlanul döntsön. Én felperesként nem tudnám biztosan feltételezni egy bíróról, hogy ő tényleg minden félelemtől mentesen tud eljárni. Vagy kíváncsi vagyok, hogyan megy rá egy képviselő az NBH-ra, ha jogsértést sejt a szervezet részéről, miközben az NBH-nál adatokat kezelnek kínos viselt dolgairól. Amikor ezt külföldi szakértőknek meséltem, elhűlve hallgatták, hogy ez hogy lehetséges.

SZMD: A nemzetbiztonsági átvilágításnak pont a zsarolhatóság elkerülése lenne a célja, de ezekben az esetekben épp a zsarolhatóság lehetőségét teremti meg.

FA: Megoldás lehet, hogy ilyen ügyekben egy külön szervezet végezze az átvilágítást.

A törvény elfogadása után Sólyom László köztársasági elnökhöz fordultatok, hogy ne írja alá. Ez sikertelen gesztus volt?

SZMD: Aláírta és kihirdette a törvényt, az érveink számára nem voltak meggyőzőek. Most nagyjából ugyanezekkel a kifogásokkal az Alkotmánybírósághoz fordultunk.