Öt ígéretet máris teljesíthetnek

2010.05.19. 00:01
Nem kért száz napot kormányának Orbán Viktor, és kétharmados többségével a Fidesz már a kormány eskütétele előtt teljesítheti öt választási ígéretét is. Már a héten dönthetnek a kisebb parlamentről, a jövő héten pedig a kisebb önkormányzatok, a kettős állampolgárság és a három csapásnak nevezett kornerszabály is törvényesülhet, továbbá szavaznak az önálló belügyminisztériumról is.

A kétharmados többség birtokában a Fidesz alaposan belekezdett választási ígéretei teljesítésébe. Orbán Viktor a választások első fordulója után tartott sajtótájékoztatóján már jelezte, hogy nem kér száz nap türelmet, és a külhoni állampolgárság kérdését akár már a kormány magalakulása előtt rendeznék. A parlament múlt heti megalakulása óta benyújtott törvényjavaslatok alapján ennél több ígéretüket teljesíthetik a kormány május 28-ra tervezett megalakulása előtt.

Kisebb parlament
Kisebb parlament

Gyorsított ügymenet

A kormány megalakulásáig a Fidesz heti három-négy érdemi parlamenti ülést is tartana, és él azzal a lehetőséggel, hogy az ellenzék legfeljebb teljes egyetértésben tud módosító indítványokat benyújtani. Így a szokásos ügymenetben kijáró négy helyett már három ülés alatt meghozható egy törvény. (Normál ügymenetben az első tárgyalási napon a törvényjavaslat általános, a másodikon a részletes vitája zajlik, a harmadik napon tárgyalják a módosító indítványokat és a negyediken döntenek.)

A választási ígéretek gyors végrehajtása mellett ez a kormányalakítást is felgyorsíthatja, hiszen már a héten elfogadhatják a kormány szerkezetéről szóló törvényjavaslatot, a jövő héten pedig a kormányprogram elfogadásával párhuzamosan folyhatnak majd a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatásai. A Fidesz tervei szerint Orbán és kabinetje 14 nappal a parlament megalakulása után, még májusban esküt tehetne.

A pénteki alakulóülést követő első tényleges munkanapján a parlament már le is folytatta a kisebb parlamentről szóló fideszes alkotmánymódosítási javaslat vitáját, amiről akár már a héten döntés is születhet. A kisebb parlament olyan régi ígérete a Fidesznek, hogy be sem került a kampányígéreteiket rögzítő blogunkba, a Lesz, lesz, leszbe.

A szocialisták először 2004. március 16-án szavaztak le egy erre vonatkozó, akkor még ellenzékből benyújtott fideszes indítványt.

Hagyományosan a parlament hétfő-keddi ülésrendben dolgozik, ám a törvénykezés gyorsítása miatt a héten beiktatnak egy csütörtöki és pénteki ülésnapot, így a keddi részletes vita után, a módosító javaslatok lehetőségének kizárásával csütörtökön már zárószavazás is lehet (jövő héten is lesz plusznap az Országgyűlésben. Most csütörtökön éjszakába nyúlóan tárgyalnak majd, mert a teljes MSZP-frakció részt vesz Toller László délutáni temetésén, visszatérésük után folytatódik majd a munka, és péntekre csúszik át a kettős állampolgárságról szóló részletes vita.)

Mivel hétfőn a kétszáz fős parlamentre vonatkozó alkotmánymódosítás mellett a kormány szerkezetéről és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatokat is benyújtották, így a jövő héten a bizottságok már meg is kezdhetik a miniszterjelöltek meghallgatását.

Fideszes forrásaink szerint pénteken a kormányprogramot is benyújtják a parlamentnek, így a jövő héten már arról is döntés születhet, így tíz nap múlva, május 28-án Orbán Viktor és kormánya is leteheti az esküt.

08

Így teljesülhetnek az ígéretek

Május 17., hétfő - A kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosítás általános vitája, beterjesztik a kornertörvényt, a kettős állampolgárságról szóló törvényt és a kisebb önkormányzatokról, illetve az országgyűlési választásokról szóló törvényt.

Május 20., csütörtök - A parlament elfogadhatja az alkotmánymódosítást, benne a kétszáz fős parlamentet, illetve a kormány szerkezetéről szóló törvényjavaslatot. Megkezdik a kettős állampolgárság, az önkormányzati testületek létszámcsökkentésének  vitáját.

Május 21., péntek - Részletes vita az önkormányzati testületek létszámcsökkentéséről és a kettős állampolgárságról, megkezdik a kornertörvény (három csapás) vitáját. A Fidesz beterjeszti a kormányprogramot.
Május 25., kedd - Akár szavazás a kettős állampolgárságról és a kisebb önkormányzati testületekről, a kornertörvény részletes és a kormányprogram általános vitája.
Május 26., szerda - A miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása.
Május 27., csütörtök - Elfogadják a kornerszabályról szóló törvényt, valamint a kormány programját.
Május 28. péntek - Orbán Viktor és kormánya esküt tesz.

Addigra már öt választási ígéretét is teljesítheti a Fidesz. Az Országgyűlés honlapján már elérhető a külhoni magyarok egyszerűsített honosításáról, azaz a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat tervezete, ez a jövő héten kerülhet napirendre, és gyorsított eljárásban elfogadásra. A kettős állampolgárságot a kampányban Németh Zsolt ígérte meg, még január 31-én.

A Fidesz a választásokon nem csak a kisebb parlamentre, hanem az önkormányzati testületek létszámának megfelezésére is ígéretet tett - konkrétan Répássy Róbert még február 1-én. Ennek érdekében máris beterjesztették a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatukat, hiszen a cél, hogy már az őszi önkormányzati választásokon kisebb helyhatóságokat válasszanak. A kisebb parlamentről sem csak az alkotmányban emlékeznek meg, benyújtották már a részleteket tisztázó, a választási törvényt módosító javaslatukat is. Ennek értelmében megszűnne a területi lista, helyette országos listára szavazhatnának a választók, az arányosságot pedig harminc kompenzációs képviselői hely biztosítaná - összesen így 198 (és esetleg +13 nemzetiségi) képviselő alkothatná 2014-től az országgyűlést.

Az, hogy a Fidesz máris beterjesztette az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényt, annak a fényében meglepő, hogy pár napja még azt ígérték, hogy a választási törvény módosítására egy paritásos (vagyis felerészben kormánypárti és ellenzéki tagságú) bizottság dolgozhat ki javaslatot az új választási rendszerre, 2011. június 30-ig.

A beterjesztett javaslat egy másik fontos kérdésre, a kettős állampolgárok szavazati jogával kapcsolatosra is választ ad. A tervezet szerint "[a] Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen", azaz a választójogot továbbra is lakóhelyhez kötnék. Vagyis az állampolgársággal nem jár választójog.

Kétszeres büntetés - Schmitt Pál
Kétszeres büntetés - Schmitt Pál

A választások második fordulóját követő sajtótájékoztatóján Orbán azt ígérte, hogy kormánya megalakulása után két héten belül érezhetően javulni fog a közbiztonság. A Fidesz egyik hangzatos választási ígérete az általuk háromcsapás-törvénynek nevezett (értelemszerűbben háromdobás-törvénynek, vagy kornertörvénynek nevezhető) büntetőjogi szigorítás bevezetése volt. Ennek lényege, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövető visszaeső bűnözők harmadjára kétszeres büntetést kapjanak. A kampányban Schmitt Pál vetette fel a kérdést Zalaegerszegen, március 5-én.

Egy ötödik ígéretét a Fidesz a minisztériumok felsorolásánál teljesítette, a hétfőn már tárgyalt, csütörtökön elfogadandó javaslatuk szerint újra lesz önálló belügyminisztérium. Balsai István február 23-án, Szekszárdon tett erre ígéretet.

Önálló belügyminisztréium - Balsai István
Önálló belügyminisztréium - Balsai István

A Fidesz mellett még az LMP igyekezett gyorsan teljesíteni választási ígéreteit. Karácsony Gergely például máris benyújtotta a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételével kapcsolatos törvényjavaslatukat. Az MSZP egyelőre csak kullog a Fidesz nyomában, válaszul a kormánypárti választási törvényjavaslatra ők is benyújtották saját elképzelésüket. A Jobbik egyelőre csak beszél.