Nyomoznak a Kopaszi-gát ügyében
A Magyar Televízió (MTV) Híradójának értesülései szerint nyomozás indult a Kopaszi-gát melletti ingatlanok eladása ügyében. Mint a hírműsorban szerda este elhangzott: korrupcióval gyanúsítja a rendőrség a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság két vezetőjét, mert százmilliós kárt okozhattak az államnak, amikor 2005-ben megszavazták az ingatlanok áron aluli eladását.
Az ügyben Schneller Domonkos fideszes fővárosi képviselő tett feljelentést, és Veres János szerepét is tisztázná. A képviselő úgy fogalmazott: "egy ilyen kaliberű ügylet nem bonyolódhatott volna le az MSZP legfelsőbb körei, leginkább Veres János akkori pénzügyminiszter tudta és beleegyezése nélkül. Ugyanis Leisztinger Tamás nagyvállalkozó tulajdonában lévő off-shore cégének adták el mélyen áron alul ezeket a területeket."
A BRFK különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a vezérigazgató egyik tanácsadóját és egy főosztályvezetőt. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság Hasznosítási Tanácsának 11 tagja volt. Közülük eddig két vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként, a többiek pedig számíthatnak arra, hogy gyanúsítotti idézést kapnak.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte: elsősorban arra keresik a választ, hogy történt-e visszaélés vagy bűncselekmény ezeknek az ingatlanoknak az értékesítése kapcsán.