Ez a poszt a következő Percről percre része:

Orbán: Új alkotmány kell

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Crystal zenekar csak a művészettel foglalkozik határon innen és túl, minden politikai színezetű felkéréstől elhatárolódik, közölte Kasza Tibor, az együttes frontembere. A Crystal azt követően döntött úgy, hogy közleményt ad ki, miután a közelmúltban napvilágott látott egy hír, miszerint az együttes Szlovákiában a SMER kampányzenekarainak sorába állt. (FH)

  • Gaudi-Nagy felszólalása után Répássy megköszönte a frakciók támogatását, a Jobbik esetén meg megjegyezte, hogy az alkotmányügyi bizottságban még támogatták a javaslatot. Mivel Novák módosító indítványokat tett, az elnöklést átvevő Lezsák Sándor lezárta az általános vitát és elrendelte, hogy a részletes vitát későbbi időpontban folytassák le. Ezzel véget ér a hétfői parlamenti közvetítés is. Kedden kilenctől folytatjuk, negyed 10-kor döntés születhet a kettős állampolgárságról, 9:40-től pedig folytatódik a kormányprogram vitája.

  • Bár továbbra sem gondolja, hogy a gárdistamellény viselésével megsértette volna a gárdistaegyenruha viselését tiltó jogszabályokat, Vona Gábor kedden levélben tájékoztatta Schmitt Pál házelnököt, hogy lemond képviselői mentelmi jogáról, így megindulhat ellene a szabálysértési eljárás.

  • A Jobbik második felszólalója Gaudi-Nagy Tamás volt, aki további szempontokat ajánlott a kormánytöbbség figyelmébe. Szerinte reformra szorul a népszavazás és népi kezdeményezés szabályrendszere is - tehát azt javasolta, hogy a paritásos bizottság a választójog mellett a népszavazási jogot is reformálja meg. A Jobbik jelentősen könnyítené a népszavazások és népi kezdeményezések indítását, hogy a nép sokkal direktebben gyakorolhassa hatalmát. Gaudi-Nagy egyben megtiltaná a kormánynak, hogy a népszavazási kérdésekben véleményt nyilvánítson. Felszólalása végén már a szentkoronatan és a történelmi alkotmány is előkerült, és azon is meglepődött, hogy a parlament módosíthat az alkotmányon, mert azon szerinte csak az alkotmányozó nemzetgyűlés változtathat.

  • Az LMP vezérszónoka, Karácsony Gergely is arányos választási rendszerre tett javaslatot, illetve arra, hogy a választók a pártok listáját is befolyásolhassák. "Tisztában vagyunk vele, hogy mint legkisebb frakció, nem a mi szájízünk szerint fog alakulni a rendszer" - tette hozzá. Szerencsétlennek nevezte, hogy az albizottság kötött mandátummal indul, hiszen az már eldőlt, hogy kétszáz fős lesz a parlament. Szerinte a jelenlegi vegyes rendszerben ez nehezen kivitelezhető. Az LMP is eltörölné az ajánlószelvényes rendszert, amivel szemben már 1990-ben megfogalmazta aggályait az alkotmánybíróság. Érvényesíteni kell az egyenlő szavazat elvét is, jelenleg ugyanis 270 százalékos eltérés van a legnagyobb és a legkisebb egyéni körzet választói lélekszáma között. Karácsony is kitért az önkormányzati választási reformra, amely szerinte egyrészt elsietett, másrészt sokkal durvább beavatkozás, mint amire a parlamenti választás esetén készülnek.

  • A Jobbik álláspontját Novák Előd ismertette. Szerinte a paritásos bizottság csak a figyelemelterelést szolgálja, hiszen a kormány minden egyezetetés nélkül próbál elfogadtatni egy olyan önkormányzati választási reformot, amely "az eddigi torz rendszert tovább torzítja". Három elvi, és egy technikai javaslatot kezdeményezett. Az első, hogy alapelvként kerüljön bele a javaslatba a választási rendszer arányosítása. Szeretné, ha a választási törvényt "valódi kétharmados többség fogadná el", ami a Fidesznek "a Jobbikkal együtt meg is lenne". A második javaslata az ajánlószelvények rendszerének felszámolására vonatkozott, ez alkalmat adott a kubatovozásra is. Beszélt választási bizottsági tapasztalatairól, melynek tagjait feljelentette, amikor nem fogadták el indítványait. A parlamenti képviselőket is feljelentéssel fenyegette, ha "lesöprik módosító indítványainkat". Harmadik tartalmi javaslata az volt, hogy adják meg a választójogot a külhoni magyar állampolgároknak. Technikai javaslata pedig az volt, hogy albizottság helyett eseti bizottságot hozzanak létre.

  • A KDNP nem meglepő módon támogatja a részben általa kezdeményezett bizottság felállítását, ahogy a részben általa kezdeményezett, elfogadott alkotmánymódosítással is egyetért, derült ki Salamon László felszólalásából. Azt, hogy miért ilyen sorrendben kezdtek neki a reformnak, azzal indokolta, hogy így már nem csak személyes elkötelezettség, hanem alkotmányos kötelesség a kisebb parlament megalkotása és a kisebbségi képviselet biztosítása. Ez utóbbi, mint mondta, két évtizedes alkotmányos mulasztást orvosolna. Salamon örülne neki, sőt, kötelességének tartja, hogy a választójogi reformot kétharmadosnál is nagyobb támogatással, azaz ellenzéki szavazatokkal fogadják el. Ezzel Bárándy aggályaira is válaszolt.

  • "Robert Fico kezdi átvenni Jan Slota stílusát, elképesztő butaságokat állít" - reagált a jobbikos Dúró Dóra a Pozsonyban elhangzottakra. A nemzeti radikális politikusnő szerint nem a szlovák kormányfő kirohanásaival, hanem a határon túli magyarok helyzetével, érdekeivel kell foglalkozni.

  • Az MSZP részéről Bárándy Gergely reagált. Mint mondta, egyetértenek azzal, hogy egy paritásos bizottság dolgozza ki a választójogi reformot, azzal viszont nem, hogy előbb módosították az alkotmányt, mint a választójogi törvényt - bár a kétszáz fős parlament ellen amúgy nincs kifogásuk. Mivel az alkotmányt már módosították, felszólalásának ezen része értelmetlen volt. Ezután reményét fejezte ki, hogy a bizottságban majd nem csak a Fidesz javaslatát vitatják meg, és hogy ha lesz megállapodás, annak eredménye egy, a Fideszétől eltérő javaslat lesz. Az MSZP eltörölné az egyéni képviseleti rendszert, és tisztán arányos, listás választási rendszerre térne át.

  • Balsai István szerint senkit sem lephetett meg, hogy a Fidesz kisebb parlamentet akar, hiszen erről "hetvenvalahány javaslatot" nyújtottak be az elmúlt ciklusban, és része volt a választási programjuknak is. Azt, hogy miért kétszáz fős parlament kell, az osztrák és a cseh példával támasztotta alá, ahol hasonló méretű parlament működik - igaz, ahogy azt Balsai is elismerte, mindkét országban kétkamarás a törvényhozás. "Ez azonban a mi egykamarás működésünket nem érinti" - vélte. Ezután a megyerendszer és a megyei listák elemzésébe bonyolódott bele, aminek a lényege az volt, hogy a megyei listák kiváltása országos listával jó.

  • Molnár Attila, az alkotmányügyi bizottság előadója közölte, hogy a bizottság egyhangúan, 27 igen szavazattal támogatta a határozati javaslat napirendre vételét. Azt is egyhangúlag támogatták, hogy a választási reformot előkészítő bizottság paritásos legyen, és hogy a reformjavaslatot bocsássák széleskörű társadalmi vitára. A javaslat elfogadását javasolta.

  • Répássy szerint azért is fontos egy éven belül kidolgozni az új választójogi törvényt, mert ha az új választási rendszerben is megmaradnak az egyéni körzetek, az új körzethatárok kidolgozására is időt kell hagyni.

  • A választási reformot előkészítő bizottságról a javaslattevők közül Répássy Róbert beszélt. Nyitásként megismételte, hogy a múlt héten elfogadott alkotmánymódosítással az már eldőlt, hogy legfeljebb 200+13 fős lehet a következő parlament. Emlékeztetett rá, hogy már az alkotmánymódosítás vitájában kezdeményezték egy paritásos bizottság felállítását. A paritásos bizottságban az ellenzék és a kormánypárt képviselői azonos arányban lennének. Ez a bizottság 2011. június 30-ig terjeszthetné elő saját választási reformjavaslatát, amely szükséges ahhoz, hogy ténylegesen is csökkentsék a parlamenti képviselők számát. Az alkotmánymódosítást is úgy fogadták el, hogy a kisebb parlamentre vonatkozó passzust majd külön törvény lépteti életbe. A határidőket úgy szabták meg, hogy figyelembe vették a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítására hozott korábbi országgyűlési határozatokban foglaltakat.

  • Nem hagyjuk magunkat provokálni, nem hagyjuk magunkat bevonni a szlovákiai választási kampányba. Ezt Semjén Zsolt, a nemzeti összetartozás napjának kódolt Trianon-napi megemlékezésről szóló javaslat egyik előterjesztőjeként reagálta Robert Fico és Vladimir Meciar pozsonyi kijelentéseire.

    A KDNP-s miniszterelnök-helyettes jelölt barna pestis-ügyben még annyit üzent Pozsonyba, hogy a szlovák parlamentben 1942-ben egyedül a magyar Esterházy János szavazott a zsidók kitelepítése ellen.

  • Minden szlovák képviselő megszavazta, hogy aggódik a kettős állampolgárságtól. Úgy megnyugtatnánk őket valahogy!

    Kormánypárti és ellenzéki képviselők is elfogadták a Magyarországot elítélő határozatot. A 150 fős parlament 113 igen szavazattal állt az aggódó tiltakozás mellé. A szavazáson a magyar képviselők nem vettek részt. Az MKP frakciója kivonult, a Híd képviselői pedig nem szavaztak.

  • Kapcsoljuk pozsonyi diétát

    A szlovák parlament elfogadta a kormánypártok által benyújtott határozatot, ami elítéli a magyarországi, kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet. A szöveg szerint a szlovák törvényhozás ellenzi, és mélységesen aggódik amiatt, hogy a szlovákiai magyarok magyar állampolgárságot kaphatnak.

    A parlamentnek kétségei vannak, hogy a magyar törvény összhangban van-e a nemzetközi joggal. Kifogásolják, hogy nem egyeztettek a szlovák kormánnyal a törvény benyújtása előtt. Szlovákia óva int a trianoni és második világháború utáni európai rendezés kétségbe vonásától.

  • Budapest reagál Pozsonyra

    A fideszes képviselő, volt külügyi államtitkár Németh Zsolt szerint Robert Ficónak nem a magyar parlamentben, hanem a saját kormányában, esetleg a saját szervezetében kellene barna pestist keresnie.

  • A kormányprogram vitája után 20 perc szünetet rendeltek el. A szünet után az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló Fidesz-KDNP határozati javaslat vitájával folytatják. Navracsics Tibor, Répássy Róbert és Rétvári Bence javaslata alapján az alkotmányügyi bizottságot felkérnék egy paritásos albizottság létrehozására, amely 2011. jűnisu 30-ig elkészíthetné a választási reformra vonatkozó javaslatát.

    A Fidesz ugyanakkor a múlt héten már beterjesztette saját választásitörvény-javaslatát. Navracsics Tibor érdeklődésünkre elmondta, hogy a már beterjesztett javaslatot nem vonják vissza, de egyelőre nem is fogadják el. A tárgyalásával megvárják a bizottság javaslatát, azaz egyfajta biztonsági tartalékként fenntartják.

  • Balczó Zoltán Jávor felszólalása után elnapolta a kormányprogram vitáját, amely szerdán, a tervek szerint 9:40-től folytatódik.

  • Kapcsoljuk Pozsonyt

    A szlovák kereszténydemokraták is jelezték, hogy támogatják a Magyarországot figyelmeztető nyilatkozatot. Júlisu Brocka, a párt alelnöke elengedhetetlennek és kellő mértékűnek nevezte a nyilatkozatot, azonban azt is mondta, hogy vannak fontosabb dolgok is. Például a görögöknek szánt hitel.

  • "Mélységes mély a múltnak kútja" - idézte Thomas Mannt Jávor Benedek, az LMP harmadik vezérszónoka. A kormányprogram a múltat jól elemzi, de "elveti a jövővel való szembenézés lehetőségét". Leginkább azt hiányolta, hogy a kormányprogram nem foglalkozik "a fenyegető ökológiai katasztrófával", nem tartalmaz programot az ökológiai sokszínűség fenntartására, stb. Hiányolta továbbá a közoktatást is a programból, ami szerinte szintén a jövő záloga lenne, ahogy a kutatás-fejlesztés is, amiről szintén nem esik szó a programban. Jávor nem tudta befejezni a felszólalását, mert a pártok közül egyedüliként az LMP túllépte az időkeretet.

    16
    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • Az LMP mindent megtesz majd a nemzeti együttműködés megvalósításáért, a korrupció és a szegénység ellenzéke szeretnének lenni, mondta Karácsony, megígérve, hogy partnerek lesznek a közbizalom helyreállításában. Ezelőtt az együttműködés fontosságát hangoztató fideszes szólamokra reagálva az önkormányzati választási reformot kifogásolta, amely szerinte aránytalan hatalomhoz juttatná a nyertest, rontva ezzel az együttműködés esélyeit.

  • Tudósítónk nem száll le a szocialistákról.

    "Leváltották a kormányt, és ez jó, de nincs semmilyen rendszerváltó vagy forradalmi helyzet." Az őszinte beismerést Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető tette, amikor vezérszónoki felszólalása után az alkotmányozói szerepről kérdeztük.

    A Fidesznek szerinte valóban kétharmados a többsége, de a kormányprogramból kiolvashatóan nincsenek valódi megoldásaik azokra a problémákra, amik miatt ekkora többséget szereztek. Nincs valódi program, nem látszik, hogy a célokat hogyan fogják megvalósítani.

  • "Magyarország az elmúlt húsz évben lekerült a Nyugat politikai térképéről" - jelentette ki Karácsony. A visszakerüléshez bizalom kell, a bizalomhoz pedig átlátható állam, de erről alig szól a kormányprogram. Az eddig beterjesztett törvények pedig inkább sértik, mint segítik az átláthatóságot, például ilyen szerinte a vagyontörvény is. Az sem biztató, hogy a kampányfinanszírozási javaslata el se jutott az ülésteremig. Annak örült, hogy Orbán oligarchák elleni harcot ígért, reméli, hogy erről Simicska Lajossal is egyeztetett.

    15
  • "Nem egy forradalom után vagyunk, hanem az összeomlás előtt" - jelentette ki Karácsony. Szerinte a kormánytöbbség nincs igazán tisztában azzal a társadalmi környezettel, amely körbeveszi majd a politikát az elkövetkező években. A választók szerinte most bizalmat adtak egy új politikai garnitúrának, nagy változást hoztak a politikában, hiszen a Fidesz győzelme mellett két új politikai erő is bejutott a parlamentben. "Ezt a bizalmat nem szabad újra eljátszanunk" - mondta.

  • Figyeljék az utolsó mondatot! Karácsony tudja miről beszél, hiszen maga is közvélemény-kutató meg PR-szakember volt.

    Az LMP második vezérszónoka, Karácsony Gergely is egy 1990-ből vett idézettel kezdte. "Hat hónap elegendő egy új alkotmány megalkotásához, hat év elég lehet a gazdasági felzárkózáshoz, de hatvan év is kevés a demokratikus politikai kultúra kialakulásához." Szerinte ez húsz éve pesszimista jóslatnak tűnt, de most már inkább optimistának. A politika fő rendező elve a bizalmatlanság lett. Nem csak a választók vesztették el a bizalmukat a politikában, a politikusok is a választókban, ezért igazmondás helyett a PR-szakemberekre és a közvélemény-kutatókra bízták azt, hogy mit kell mondani, mondta az egykori közvélemény-kutató.

  • Schiffer az örökösödési adó eltörlésének a tervét is kifogásolta, illetve hiányolta a konkrétumokat a kormány adóterveiből, szociális átalakítási terveiből. Ugyancsak hiányosnak nevezte a Fidesz földprogramját, mely nem szól róla, hogy a földvásárlási moratórium meghosszabbításán túl mit tennének a földet ténylegesen művelők tulajdonszerzéséért. Nincs antikorrupciós program sem, ahogy külpolitikai és környezetpolitikai stratégia sem. Schiffer szerint helyes helyzetellemzés a kormányprogram, de konkrétumok hiányában ami most zajlik a parlamenbten, az "alkalmatlan tárgyon elkövetett vitakísérlet", idézte az 1990-es Orbán Viktort.

    14
  • Puchot is mosolyra késztette tudósítónk. Ki nevet a végén?

    Puch László pártigazgató csak mosolygott az alkotmányozásos felvetésen, bár szerinte Orbánnak igaza van a rendszer kritizálásában. Ugyanakkor, mint mondta, a rendszer kardinális megváltoztatására a Fidesz nem kapott felhatalmazást.

    Orbán nőügyi felvetéséhez a szocialista pártigazgató is hozzászólt. Szerinte miközben Orbán a nők családon belüli szerepét erősítené, nem lehet nem észrevenni, hogy a munkahelyit viszont gyengítené: a törvényi változások nyomán a gyesen lévőknek is fel lehet majd mondani.

  • Schiffer szerint bár fontos a 2006 szeptember-októberi történések feltárása, nem kéne hangulatot kelteni a rendőrséggel szemben. Ha pedig elszámoltatásról beszélnek, akkor rendezni kéne a pártállami titkosszolgálatok húsz éve húzódó ügyét is.

    Az adócsökkentés gondolatával sem ért feltétlenül egyet, inkább adóátrendezésre lenne szükség. Félő, hogy a kieső bevételeket a szociális rendszeren próbálnák behajtani, miközben az adócsökkentés elsősorban "csak a multiknak kedvez", mondta.

  • Vannak ellentmondások a kritikák és a pozitívumok között, mondta Schiffer. A kormányprogram ígéreteivel szemben az átláthatóság elleni lépés szerinte, hogy nem hagyták kiterjeszteni az ellenzéki jogosítványokat, illetve, hogy a törvénytervezeteket egyeztetés nélkül terjesztették az elmúlt napokban a parlament elé. Azt is kifogásolja, hogy a jog uralmát összekeverik az emberek uralmával. Az is megkérdőjelezi a jogbiztonságot, hogy forradalomról, rendszerváltásról beszélnek. "Ne keltsék azt a hamis képzetet, hogy ki akarnak lépni a 89-es jogállami forradalom és a piacgazdaság kereteiből" - mondta.